The Avengers Fanfiction ( szünetel )

NYOLCADIK FEJEZET

Sandy kellemes hűvöset érzett karján. Szemeit kinyitva hatalmas világosságot tapasztalt, a függönyök mögül erőteljesen sütött a Nap, pontosan az arcába. Még mindig a kanapén feküdt, ott, ahol lefeküdt. Kezén érintést érzett, így tenyerét elkapva gyorsan eltakarta a sugarakat, hogy lássa, ki ébresztgeti. Loki volt az megszokott ruhájában ácsorgott a bútor mellett kedves mosollyal, ami Sandyt szokás szerint nagyon idegesített. A férfi zöld szemei éberséget közöltek, fáradtságnak nyomát sem lehetett látni.

- Jó reggelt. - mondta kedvesen a csínytevések istene.

- Neked is. - ásított a lány ágyában felülve. - Miért keltettél fel?

- Indulnunk kell. - kezdte Loki. - A többiek már összepakolták a holmijukat és az élelmet, Peter előkészítette a ruháidat. A fürdőben át tudsz öltözni.

- Mióta vagy ilyen gondoskodó úgy akárkihez is? - dörgölte szemeit Sandy. - Hány óra van?

- Tíz. - válaszolta az isten. - És én mindig is ilyen voltam azokhoz, akik megérdemlik.

- És én mivel vagyok másabb, mint a többiek?

- Majd idővel rájössz.

- Magyarul semmivel. - tápászkodott fel a lány, útja egyenesen a fürdőszobába vezetett.

A pici szobába érve egy fekete-sárga szerelést talált, pontosan olyat, mint amilyet most viselt. Kétségei voltak a minőséget illetően, de bízott Bruce-ban, hogy ez most nem csapda.

Julesékból már szinte mindent kinézett. Biztosra vette, hogy hogyha a továbbiakban sem működnek velük együtt, halállistára kerülnek. Nem akart olyannal dolgozni, aki a munkára koncentrál, nem ismeri igazán őket. Valahol megértette a többi Bosszúállót, aki maradt a csapatban, de nem értett velük együtt.

- Készen vagy? - kérdezte Peter a lányt miután az végzett az öltözködéssel. - A többiek már a tetőtéren várnak rád.

- Fogalmam sincs mi történik. - rázta fejét Sandy, majd egy táskát vállára rakva kisétált a lakásból. - Mi ez a Volmir?

- Egy bolygó. Messze innen. - kezdte a fiú. - Ott őrzik a végtelen kövek egyikét. A lélek követ.

- És miért megyünk oda?

- Julesékat megállítani. - lépdelt fel a lépcsőkön Parker. - Meg akarják szerezni.

- Az nekünk nem jó. - sóhajtotta Sandy miközben társa kinyitotta a legfelső emeleti ajtót.

- Hát nem. - lépett ki a tetőre a fiú.

Peter és Sandy remekül ismerték egymást. Volt, amikor befejezték egymás mondatait, tudták, mit akar a másik, egy és ugyanarra gondoltak legtöbb esetben. El tudták fogadni egymás rossz tulajdonságait, aggódtak a másikért, ha valami nagyobb baj történt.

Loki nem tartott Petertől, hogy ellopja a lány szívét. Tudta, hogy összenőttek, szinte már testvérekké váltak a fiatalok az évek során. Minden nap együtt mentek valahova, egymás nélkül nehezen mozdulnak ki akárhol is vannak. Az istennek mégis nehéz dolga volt, ugyanis Sandy nem nagyon enged közel magához embereket. Csak olyanokban bízik meg, akiket már kiismert. Loki nem az a típus, akit olyan könnyű behatárolni, hangulat és érzelmi ingadozásai miatt. Keveseknek nyílik meg ő is, ritkán tud szeretni. Éppen ezért nehéz megállapítani, hogy adott esetben szórakozik-e, vagy sem.

- Köszönünk mindent. - mosolygott Loki a zavart Janere.

- Ez természetes. - válaszolta pirosas arccal a nő.