The Avengers Fanfiction ( szünetel )

HETEDIK FEJEZET

Sandy szemei hirtelen felpattantak. Légzése heves volt, szinte kapkodta az oxigént. Homlokáról apró vízcseppek gördültek le nyomó érzés kíséretében, ruhája megszívta már magát vízzel. Egy narancsos kanapén ült hátrahajtott fejjel, egy kellemes, kisebb lakásban. Mindenhol újságcikkek csüngtek a fehér falon, színesebbé téve a környezetet, rengeteg növény állt a bútorokon, bekeretezett képekből sem volt hiány.

  A Tigris óvatosan csukta vissza szemét, nem akarta elhinni, hogy felébredt, pihenni akart. Félelmei lassan kúsztak vissza oda, ahonnan jöttek, boldog pillanatok jelentek meg előtte. Homlokán valami hűvös pihent, energiát sugárzott felé, nem törődött vele mi az, csak az számított neki, hogy jobban legyen.

- Ébredezik. - suttogta egy ismeretlen női hang, mire a lány szemeit újra kinyitotta.

Most vette csak észre, hogy mindenki őt figyeli. Körülállják, mosolyogva néznek rá. Thor mellett egy barna hajú, alacsony nő állt egy törölközővel a kezében, aggódó szemekkel mérte végig őt. Sandy el sem tudta képzelni miféle helyen lehet, ez egy kicsit aggasztotta, mivel egyetlen olyan szöglete sem volt a szobának, melyet már látott volna valahol ezelőtt. Az ablakon kipillantva sem lett okosabb, a házak teljesen más stílusban épültek, mint New Yorkban. Előre pillantva azonban Lokit látta a kanapé mellett guggolva, az ő keze pihent homlokán. Sandy szinte nyílegyenesen kereste az isten szemeit, szerette volna megköszönni neki, amit tett, azonban szólni nem igen tudott. A férfi arcára pró mosoly húzódott, kimerülten pillantott vissza a már éber lányra, majd annak kezéért kezdett el tapogatózni, de hiába: a Tigris ezt nem hagyta, agresszívan rántotta el karját takarójáról.

- Hogy érzed magad?

Loki mondata a csendet megtörve hasított át Sandy gondolatain, mi van, ha valóban az istennek köszönheti életét, s azt, hogy most nem Jules diadalmas beszédeit és cselekedeteinek lehetnek a többiek szemtanúik a gyásszal egyidőben. A Tigris érezte, hogy szinte minden szem rá szegeződik, így igyekezett gyors választ adni, félre rakva a cikázó tényeket, melyek feje fölött repkedtek hatalmas sebességgel.

- Jobban. - köhögött fel végül  a lány.

- Már azt hittük sosem fogsz felébredni. - mosolygott Bucky. - Örülök, hogy itt vagy.

Sandy egészen ritkán hallott ilyesmit társától, így elkezdett aggódni egészségét illetően és a sérülés körülményein is. Nem sok mindenre emlékezett, egyedül pár menekülő civil alakját látta elsuhanni maga előtt, egyébre nem tudott összpontosítani.

- Mennyi ideig aludtam? - kérdezte remegő hanggal a Tigris, mire a csínytevések istene tenyerét újból a lány homlokára helyezte.

- Két és fél napig. - jelentette ki Thor. - Loki mentett meg. Ő hozott ki téged az épületből. És végig itt volt melletted.

Sandy tekintete egyik férfiről a másikra vándorolt. Az előtte guggoló isten most csukott szemekkel, higgadtan koncentrált, még mindig energiát sugározva a lány feje felé. A Tigris óvatosan fogta meg Loki csuklóját, kezét leemelte homlokától, mire a kisebbik Odinson kérdően nézett rá zaklatottságot és aggodalmat sugározva.

- Köszönöm. - engedte el a kart Sandy.

- Nem kell. - mosolygott Loki immár a lánnyal együtt.

A Tigrist szokatlan érzés kerítette hatalmába, melyet nem igazán tudott megmagyarázni. Rázta a hideg, de úgy, mint soha máskor, mintha bőre alatt csipdesték volna, annyira mélyre hatolt. Sandy igyekezte figyelmen kívül hagyni mindezt, lassan tekintett körbe a szobában ácsorgókon, kik immár megkönnyebbülten néztek vissza rá. Egy valami azonban szemet szúrt neki. Valaki hiányzott a csapatból.