Kávéfolt [ ... ]

6.

Zavartan nevetve és enyhén szemeimet forgatva fordítok hátat az orvosnak, aki még akkor is bágyadtan mosolyog apró bókján, amikor pár pillanat múltán a többi orvos után kivonul a kórteremből. Egyesével szállingózunk ki egymás után a folyosóra, Amanda és Kriszti marad utoljára. Amikor határozottabban rám néznek, tudom, hogy beszélni akarnak velem. Szívem őrült kalapálásba kezd mellkasom mélyén. Attól félek, mindjárt átszakítja bordáim alkotta ketrecét!

-Miről beszélt veled az a doki? -kérdi puszta kiváncsiságból Ami.

-Az mindegy. -veszem titokzatosra a formát, s kacsintok egyet felé. Kettőjük között utat törve kisétálok a kórteremből, mire Ami felnevet, Kriszti fújtatásából meg már most érzékelem, hogy az agyára megyek a folyamatos utalgatásaimmal.

-Nem, nem. -ellenkezik Amanda akaratosan, amikor ők is csatlakoznak hozzám a folyosón.

Akkor sem fogok az orrukra kötni semmit. Az a bizonyos eltanácsolás még mindig életben van. Nem szeretnék ezzel a lehetőséggel élni, akármennyire fittyet szeretnék hányni teljes szívemből az egyetem ilyesmi bolond szabályára, hogy megszabja, kivel lehet együtt az ember.

-Amúgy is, tartozol még egy vallomással, hogy váratlanul hogy került rád egy férfi M-es méretű köpeny. -csippenti össze a nyakamnál a köpenyt Kriszti, hogy belessen a címkéjére. Elhessegetem a kezét magamtól.

-Miért nem hagysz kis titkokat magamnak is? Miért kell mindenről tudnod? -nyaggatom. Amanda már nevet rajtunk és kínszenvedésünkön.

-Azért ember, mert a legjobb barátnőd vagyok. -nevet fel. Egyértelmű megnyilvánulására még én is elnevetem magam. Amanda besétál a többiek után a kórterembe, de még szeme sarkából figyel bennünket. Kissé azért aggaszt a tudat, hogy kapásból két embernek is feltűnt e kis helyzetünk, pedig Ami még nem is tudja, hogy ez az orvos ki is és milyen jelentőséggel bír számunkra Krisztivel. Sejtem, hogy délutánra már mind az öt csoporttársam, illetve a másik két szobatársunk is tudni fogja a harci helyzetet, hála kedves csicsergő madárka barátnőmnek.

Egy pár másodperc erejéig Kriszti nem szól, csak mintha elgondolkodna. Ezektől a pillanataitól szoktam igazán félni. Ilyenkor szokta beteg teóriáit kitalálni, s azoktól az ember józan és épeszű nem marad!

Meglököm, mielőtt besétálnék a többiek után. -Na mi van, nincs még semmilyen beteg teóriád arra, hogy honnan van ez a köpeny? Krisztina, ne akard, hogy csalódjak benned!

-Nyugalom, már dolgozom rajta. -néz rám gonosz mosollyal, melyre csak nevetni tudok.

Nevetve csatlakozunk a vizithez. Éppen három ember csüng a reumatológus szavain, de csak az ajtó nyitódása kell, már elveszi figyelmét a páciensről, a két kollégájáról, s hagyja, hogy rajtam időzzön pár apró pillanat erejéig, amíg még mindig hallgatóságához beszél.

Arra késztetnek ezek a kicsiny pillanatok, hogy legalább ekkor csendben maradjak, fojtsak el magamban minden negatív erőt, s csak arra tudjak gondolni, hogy a pillanatnak éljek. Mikor fogok életem során olyat megélni még egyszer, hogy a Pest Megyei Kórház Kossuth Zsuzsanna Oktató-Tagkórházának egyik leghelyesebb orvosa nem mást, hanem engem figyelget, engem öntött le egy pohár kávéval, és pont ennek az orvosnak a köpenyét viselem a gyakorlat alatt? Szerintem soha többé.

Kicsit el kéne vonatkoztatnom attól, mennyire könnyen kötődöm az emberekhez. De mit tudok tenni, ha abba az égkék szempárba tekintve úgy érzékelem, mintha ez a rohanó világ, amibe másfél éve cseppentem így, az orvosi egyetem kezdete óta, hirtelen megállna?

Gondolataimat azzal kezdem el elterelni erről a témáról, hogy igyekszem részt venni a viziten, ha már betoltam a hátsómat gyakorlatra. Minél közelebb szeretnék férkőzni az orvosokhoz, annál jobban feltűnik, hogy a már kezdetek óta nem túl szimpatikus Németh doktor áll mellettem, s elég határozottan arcára van írva, hogy jobban járnék, ha eltűnnék az aurájából. Inkább hátrébb lépek, hogy ne legyek láb alatt. Ezt a fajta felfogást de nem szeretem. Ha már orvos lett, elfogadhatná, hogy egy szép napon én is ugyanolyan rangú orvos leszek, mint ő, egyelőre csak tanulom a szakmát. Kis incidensünket Nagy doktor észreveszi, akinek kékebb szemei vannak, mint Karádinak, egyből maga mellé invitál, amit egy hálás mosollyal díjazok.