Kávéfolt [ ... ]

1.

Amikor négy évvel ezelőtt elsétáltam a KZSE előtt –hasonlóan, ahogy most teszem –, nem gondoltam abba bele, hogy maga az épület megpillantása is, mint a derült égből villámcsapás, úgy hozza magával a tényt, hogy tudom már, mit is akarok kezdeni magammal a jövőben. Tudtam, nagy erőfeszítések várnak rám és rengeteg olyan dologról kell lemondanom, amely addig egyértelmű volt a számomra, illetve tisztában voltam azzal is, ha sikerül, nem csak magamnak, de mindenki másnak is bizonyítok. De már közelítek a cél felé, amelyet akkor kitűztem magam elé. Ilyenkor egy lélegzetvételnyi időt hagyok magamnak, hogy mindezt visszapörgessem magamban, s néha alig hiszem el, tényleg megcsináltam.

Felpillantok az épületre, amely az elmúlt egy tanév alatt szinte az otthonommá nőtte ki magát. A termek ablakán megcsillan a felkelő napnak felhők közül kiszűrődő sugarai. Hátra kell szegnem a fejem ahhoz, hogy a tetejéig is fellássak. Ma is ugyanolyan sugárzónak tűnik az épület, mint maga a bent folyó élet is.

Megindulok lassú léptekkel, kissé nehezen elszakadva a látványtól. Hogy tényleg másra gondoljak, inkább a klubban több hallgatótársamat figyelem, ahogy éppen egy szakmai könyvet bújnak, esetleg telefonjukat bűvölik. Egyikőjük megpillant bentről, s határozottan felém int. Nemigen ismerem fel elsőre a srácot, biztos valamelyik szakmai órán láttuk már egymást. Sokan vagyunk, ennyi embert még én sem tudok megjegyezni. Azért viszonzom a gesztust gyorsuló lépteim mellett, még gyorsan odaintek felé.

Túl hirtelen szakítja meg gondolataimat egy ismerős hang mellőlem.

-Burainé Nyíri Liza. Elég jól hangzik. –vágja nekem elgondolkodva legjobb barátnőm a srácot figyelve, aki az imént intett nekem.

-Kívántam ma már neked, hogy rohadj meg, drága Krisztina? –kérdem cinikusan elsétálva mellőle, szememet az égre emelve. Nem szeretem, amikor ezzel játszik, bár tudom, csak poénból mondja. Azért visszapillantok rá, kíváncsi vagyok, mit reagált. Nevet. Gondolhattam volna.

-Ma még nem. –mikor feltűnik neki, hogy figyelem a reakcióját, egyből vált, és szájára tapasztva tenyerét úgy tesz, mintha meglepődne. Már azon is nevethetnékem támad, milyen arckifejezéssel válaszol.

-Akkor most mondtam. –vágom neki oda vállam felett visszaszólva, s visszafordulok menetirányomba. Pár pillanat és úgyis beérnek, felesleges sietnem már. Pedig arról volt szó még a kollégiumban, hogy ma egyedül megyek a szokásos koffein-adagom felvételére, ők csak később mennek majd gyakorlatra.

Ahogy gondoltam, a többiek is beérnek engem pár másodperc múlva. Kriszti hozzám lép, átkarolja vállam, s kicsit magához húz, mintha babusgatni akarna. Egyből számban kötnek ki szőke tincsei, de nem kezdek el kötekedni, tudom, hogy most jönnek a lelkizős percek. –Nem úgy értettem, tudod, na.

-Csak zavar téged, hogy 21 éves vagyok, és egyetlen kapcsolatom volt, ami alig tartott egy hónapig, tudom. –Kriszti néha túlzottan is a céljának érzi, hogy összehozzon valakivel. De egyelőre nem vágyom olyan értelemben vett társra.

Tény, huszonegy éves, fiatal, lázadó nőként, egyetemistaként vonz egy kicsit a tudat, hogy legyen valakim, hogy minden estém a bulikról és a szórakozásról szóljon, de mégsem teszek ezekért semmit. Mert amíg az egyetemen tanulok, nem akarok másra koncentrálni. Ha valaki megjelenne a képben, teljes mértékben elvenné eszemet a tanulásról, s nem akarok olyan sorsra jutni, hogy kettesekkel átrugdossanak a következő évbe. Ha már ennyit megszenvedtem azért, hogy eljussak idáig, nem fogok megelégedni a közepes eredménnyel.

-Az egyetem nem csak arról szól, hogy tanulj, itt is kell megízlelned az életet. –válaszolja két centire az arcomtól. Ezt a beszélgetést már egy párszor lefolytattuk, de mindig elmondja ezt a gondolatot. Egyetértek vele, de ő azt nem képes néha elfogadni, hogy nekem teljesen elég az a pár buli, amiket a kollégiumban tartunk, amikor túl vagyunk egy-egy modulzáró vizsgán. Néha már az is sok nekem. Nem szerettem sosem túl nagy társaságokba járni, olyankor mindig úgy éreztem, a tömeggel együtt vesztem el önmagam is. Úgy érzékeltem, a hatalmas tömeg ellenére is teljesen magányos vagyok és nincs helyem a társaságban.