Falkátlanul

1. Látomások

Lassú léptekkel sétáltam a fák között. A nyári nap sugarai perzselőek voltak, de nagy szerencsémre az erdőben ebből sokkal kevesebbet lehetett érezni. Halkan dudorásztam magamban, néha megérintettem egy-egy fatörzset mosolyogva. Egy szűk ösvényen vitt az utam. Szinte csak egy vadcsapás volt, de én pontosan tudtam hol is járok éppen. Már két hónapja, hogy ide költöztünk, és azóta állandóan csak a hegyet járom, hogy felfedezzem a környéket.
Nehéz volt megfelelő helyet találni, ami még nem tartozik egy falkához sem. Nem gondoltuk, hogy egészen Kanadáig el kell jönnünk, és ott is csak egy jelentéktelen város mellett volt egy erdő, ami jóval kisebb volt, mint az előző helyünk LA-ban. A Tanács ezt jelölte ki számunkra, így nem tehettünk mást. Kicsit hiányzott az otthonom, de mindenképpen Tylerékkal akartam tartani, amikor ketté vált a falka. Annyit segített nekem, és számomra ő volt az igazi vezető. Erős kezű, szigorú, és tiszteli a hagyományokat. Ő az akit inkább követnék, nem pedig egy olyat, aki nemsokára elvesz egy félvért, aki ráadásul férfi. Bár eleinte nem volt bajom Colt nézeteivel se, de valahogy megijedtem amikor kiderült, hogy be akarnak fogadni egy félvért. Nem igazán értettem ezzel egyet. Igaz nem ismertem a félvért, de tekintve, hogy mennyi vadászt megölt, inkább jó távol akartam tőle lenni. Én ugyan tiszta származású farkas voltam, a falkába születtem, de nem a fizikai erőmről voltam híres. Féltem tőle.
Nagyot szívtam a friss hegyi levegőből, amikor kiértem egy szakadék széléhez. Innen nagyon messzire el lehetett látni, még a kilométerekre lévő városokat is. Belekurjantottam a kilátásba, a hangom visszhangozva verődött vissza. Halkan nevettem magamon. Az idilli pillanatomat azonban megzavarta egy furcsa hang, ami mintha a hátam mögül jött volna. Hirtelen fordultam arra, de nem volt ott senki. Újra és újra hallottam ezt a bizonyos hangot, de bármerre néztem, csak az erdő vett körül.
- Hahó - félénken szóltam bele a semmibe.
- Alo.... Alo.... Alo... - mindenhonnan a nevemet hallottam, egyre hangosabban. Éles fájdalom hasított a fejembe, mire felkiáltottam, majd mintha kikapcsoltak volna, összeestem a a szakadék szélén.

Kik ezek? Mért vannak itt? Sokan jöttek, legalább 30-an. Nem tudok mind ellen harcolni. Ők is olyanok mint én. De nem hagyhatom, hogy meglássanak! El kell ijesztenem őket.

- Alo! Hahó! Ébredj fel!
Valaki erősen rázogatta a vállamat, de ennek ellenére se tudtam szabadulni a tőlem teljesen idegen gondolatoktól. Percekig a fogságában tartott, majd hirtelen kipattantak a szemeim, és egy aggódó Will arca tárult elém.
- Will? Mi.... Mit keresel itt? - óvatosan feltápászkodtam ülő helyzetbe a segítségével. Remegtem mint a nyárfalevél. Még az előbbi látomás hatása alatt voltam, éreztem a süvítő szelet, ahogy beférkőzik a vastag fehér bundámba. Megráztam a fejem. Mégis ki lehet ez?
- Meghallottam a hangodat. Úgy tűnt, hogy valami baj van, ezért megkerestelek. Mi történt? - leült velem szembe.
- Nem tudom. Csak elájultam. Nagyon megfájdult a fejem. - mondtam kihagyva egy két részletet. - de már minden oké. Gyere menjünk vissza a többiekhez.
- Biztos vagy benne? - láttam rajta, hogy nem nagyon hisz nekem, de nem igazán foglalkoztam vele. Felálltam, majd elindultam visszafele. Hallottam, hogy ő is azonnal követni kezd.

Amint beléptünk a kicsi településünkre, Tyler jött felém szigorú pillantásokkal.

- Alo, merre jártál? - szegezte nekem a kérdést, mire bennem akadt a szó. Nem szereti ha elmegyek itthonról. Még új volt a hely, és könnyen eltévedhetek. Amíg nem ismerjük az erdőt jobb ha elővigyázatosak vagyunk.

- Ne aggódj, Ty. Velem volt. - Will barátiasan karolta át a vállam.- Vigyázok rá, ahogy megígértem. - biccentett a vezére felé, aki erre kicsit megnyugodott, majd ott is hagyott minket, hogy intézze a teendőit.

- Köszi. - motyogtam halkan a fiúnak mellettem.

- Megígértem a szüleidnek, hogy vigyázok rád. - vonta meg a vállát lazán. - Ma már ne kószálj el. Inkább menj edzeni a többiekkel. - akadt meg a szeme egy éppen verekedő pároson, akik kíméletlenül ütötték verték egymást, mégse okoztak annyira komoly sérüléseket. Ha mégis, azok percek alatt begyógyultak.