Falkátlanul

27. Megmenekültem?

- Kint kell hagyni a szabad ég alatt. Ha nap éri az is gyengíti. - meghúztam a köteleket a fekete förmedvény körül. A társam első varázserővel megerősített kötele. Egyenlőre úgy tűnt elég lesz. Fogságban tartotta a wendigot, egy centit se bírt mozdulni, csak undorító hangokat adott ki magából. Egy hasonlóan Alo által megbűvölt totemoszlophoz kötöttük ki. Onnan ijesztgetett mindenkit. 

Körbenéztem a többieken. Mocsok, kosz, fáradtság, félelem, és gyász. Semmi jót nem láttam rajtuk. Will alig láthatóan remegett. Tudtam, hogy csak most kezdi el felfogni mi is történt vele. Olyan élethalál harcot vívott a szörnnyel, hogy azt bárki megirigyelte volna. Én hamarabb értem oda mint Tyler, de sajnos Paco-n már én sem tudtam segíteni. Mire lekötöztük a szörnyet, az öreg már kilehelte a lelkét az egyik fa gyökerein. Ernyedt teste romokban, véresen hevert, falkája tagjai körülötte ültek és őt siratták. A testet hazavitték a falkájukba. Tudtam, hogy egész éjjel őt fogják gyászolni.

- Jól van, mindenki menjen aludni. - Tyler erőteljes hangja végigszállt a mezőn. - senki nem mehet a szörny közelébe!

Nem volt ellenvetés. Szép lassan a falka elcsendesedett és befészkelték magukat házaikba.

- Köszönöm. - fordult hozzám a falkavezér. 

- Csakis Alo miatt tettem. - jelentettem ki.

- Tudom. -sóhajtott fel. - A barlangodban van? Remélem nincs baja.

- Igen ott van. Vár rám, úgyhogy most megyek. Ma este ott alszik. - közöltem még vele, majd farkassá alakulva beügettem az erdőbe.

Fenséges volt a megjelenése amikor felbukkant. Bár bundáján vér és fekete massza foltok virítottak, egy győztes harcon volt túl, a veszteségek ellenére is. Wynono mintha egy legendából lépett volna ki, amint megpillantotta társát, felvette emberi formáját. Mindent láttam az ő szemével. Bár rettegtem, most, hogy itt volt újra velem, már sokkal kellemesebben éreztem magam. Jelenléte adott egy biztonságérzetet, függtem tőle, hiszen nélküle nem lennék képes uralkodni a félelmemen.

- Ezért voltam ilyen rosszul. - mondtam halkan. Felvett egy vödröt amiben még volt a patakból víz, hogy lemossa magáról a mocskot. 

- Érezted, hogy meg fog halni? 

- Már akkor tudtam amikor először megláttam. - bólintottam. - Azért nem láttam őt látomásban, mert nem a falkánk tagja.

- Pontosan. Legalább nem kellett átélned a halálfélelmét. 

- Vajon ki lesz a vezető most, hogy ő már nincs? - gondolkodtam el.

- Mivel vér szerinti öröklés van, a lánya a vezér mostantól. - válaszolt. Megtörölközött, majd odaült mellém az összeeszkábált ágyra. Azonnal közelebb húzódtam hozzá. Szinte vonzott magához. Nem volt elég ennyi se, így oldalról hozzábújtam. Védelmezőn ölelt át a karjaival.

- Már csak két nap. - hangom elcsuklott. Két nap múlva kellett megtartani a szertartást. Rettegtem tőle, és már  a végrendeletemet írtam fejben annak ellenére, hogy nem láttam előre a saját halálomat.

- Nem tud neked ártani többet. Kikötöztük a mezőn, nappal gyengébb, éjjel meg itt vagyok, hogy megvédjelek. Fél tőlem. A falkától is fél, ha ki is szabadulna, valószínűleg elmenekülne amilyen gyorsan csak tudna.

Próbált nyugtatni. Tudtam, hogy igaza van, azonban fejemet továbbra is bajlós gondolatok lepték el.

- Meg foglak védeni. - tette még hozzá. Hittem neki. Bármi is történik, Wynono megvéd, ott lesz mellettem. - akarsz aludni?