Falkátlanul

4. Beszélgetés egy szellemmel

Lihegve rohantam a fák között. Nem hagyhatom, hogy ezúttal meglógjon előlem. Beszélnem kell vele! Nagyon ügyesen cselezett, és menekült előlem, minden áron le akart hagyni. Éreztem, hogy nem bírom már sokáig. Nem voltam olyan fizikai állapotban, hogy tartani tudjam a lépést.
" Várj már! Nem akarlak bántani!" kiáltottam neki telepatikus kapcsolaton keresztül, de nem úgy tűnt mint aki meghallotta. A bundám már csatakos volt az izzadságtól. Jó fél órája folyt az üldözés. Kezdtem feladni. Még küldtem felé pár kedves és marasztaló gondolatot, de hamar elsötétült előttem minden.

Mit keres itt már megint a fiú? Az én tisztásomon. Felült a sziklámra mintha az övé lenne, pedig nyilvánvaló volt, hogy ez nem így van. Itt egyedül az enyém minden. Most meg fut utánam, mintha az élete múlna rajta. Semmiképp se akartam szóba elegyedni vele, de csak nem akart lekopni rólam. Olyan régóta zárkózom el a világtól, hogy teljesen megijesztett az, hogy valaki ennyire kapcsolatba akar velem lépni. Azt se értettem, hogy mért nem félt tőlem. Nagyon furcsa egy fiú volt. Láttam mindent amit csinált. Tudtam, hogy sokszor összeesik, ilyenkor látomása van, de mégsem ő a sámán. Már rég meg kellett volna lennie a beavatásának, de az alfája valamiért nem akarja. Persze nekem is furcsa volt, hogy egy fiatal fiú a választott, de a törvény az törvény. Neki van képessége, így ő a legalkalmasabb a feladatra. Sokszor éreztem őt a fejemben. Talán ő tudja a legtöbbet rólam a falkából, mégse szokott annyit mesélni rólam. Tudom. Sok mindent tudok.
Hirtelen megálltam, mert elkapott az a furcsa érzés. Csend vett körül, sehol egy üldöző vagy egy lihegő farkas a nyomomban. Aztán megint olyan volt, mintha lenne valaki a közelemben. A fiú ezek szerint újra lát, és megint bennem van. Idegesítő.... Bevillant a fejembe egy kép, ahogy egyedül hever az erdő közepén eszméletlenül. Csak nem hagyhatom ott. Elindultam visszafele, hogy megkeressem.
Mivel tisztában voltam vele merről jöttem, így hamar rábukkantam a mozdulatlan testére. Most nem fog magához térni, hiszen éppen az én szememen keresztül nézi saját magát. Biztos furcsa élmény lehet neki. A hátára fordítottam, és jobban megnéztem az arcát. Egész csinos. Finom gyermekies vonásai voltak, de jóképű volt.
Vajon ha kicsit ráijesztenék, vagy megölném, elmenne innen a falkája? Vicsorogva közelítettem agyaraimmal a torka felé, amikor hirtelen megálltam. Nem tudtam mozdulni. Hiába akartam, valami nem engedett.
" Ne ölj meg!" hangja kétségbeesetten visszhangzott a fejemben. Éreztem, hogy mennyire megijedt. Hiszen csak egy gyerek. Mégis hogyan állított meg? Biztos voltam benne, hogy ő volt.
"Kuss" morogtam rá vissza. Mit kellene tennem vele!? Hosszas gondolkodás után végül átalakultam emberi formámba, felkaptam a karjaimba és elindultam vele az erdőben. A közelben volt egy kisebb barlang, amit már régen vettem használatba, de most pont jól jött. Nagyon esőre állt az idő, én meg nem is tudom mit gondoltam, hogy így megsajnáltam szegényt. Lefektettem a szalmára, ami valószínűleg hónapok óta ott rohad, de legalább nem a hideg földön kell lennie. Végül leültem mellé, és vártam, hogy felébredjen.

Lassan nyitottam fel a szemem. Tudtam nagyon jól, hogy hol vagyok, de az, hogy mit fogok látni, na arra nem voltam felkészülve. Mellettem egy férfi ült, egy szál nadrágban, póló és minden nélkül, és ellenségesen méregetett. Nagyon furcsán nézett ki. Ahogy megvizsgáltam az arcát felfedeztem benne egy két indián vonást, a bőre is sötétebb volt, de nem annyira mint a mienk. Nagyon jó felépítése volt. Igazi harcos, csak úgy duzzadtak az izmai, ahogy a karján támaszkodott. Mintha egy sebhely is lenne a hasán. De hiszen be kellett volna gyógyulnia nem? Sokat időztem a fehér varron ami egy rossz emléket őrzött.
A legfeltűnőbb azonban nem is ez volt. A férfinak hosszú, egyenes fehér haja volt, és világító kék szeme. Összetalálkozott a tekintetünk, nekem elakadt a lélegzetem. Rá is hasonló hatást gyakoroltam. Hosszú pillanatok kellettek, mire végre magunkhoz tértünk.
- Mit bámulsz? - morgott rám.
- Bocsánat. - motyogtam, és azonnal elfordítottam róla a tekintetem.  Kínos csend következett. Egyikünk se tudta, hogy mit mondjon.