Falkátlanul

11. Tanács

Az eső nem állt el. Legalábbis nálunk nem. Másnapra már a városra is kiterjedt, és félő volt, hogy még tovább fog menni, ha nem teszünk valamit. Iskola után azonnal indultunk Tylerrel, Nitával és Willel a Tanácshoz. Az erdei út járhatatlan volt, több helyen is földcsuszamlások voltak. Kész csoda, hogy a táborunknak nem volt semmi baja. Extrém lassú tempóban jutottunk le a hegyről, minél messzebb értünk, annál jobb volt a helyzet. Kibámulva az ablakon néztem a szomorú várost. Mindenki esernyővel mászkált, vagy esőkabátban. A hegy felé tekintgettek és fotóztak, videóztak, a helyi tv is kint volt és egy nő éppen riportot adott.

Vajon mivel fogják magyarázni ezt a normális emberek? Valószínűleg semmivel. Ilyen furcsa jelenségre nincs ésszerű magyarázat. Viszont ezt a Tanács se fogja hagyni. Túl feltűnő. Féltem és aggódtam. Furcsa kapcsolat volt köztem és a szellemfarkas között, ami miatt nem tudott nem érdekelni a sorsa. Bántani fogják? Bár nem olyannak tűnt akit csak úgy el lehetne kapni. Főleg ha ilyen vihart is képes okozni. Lehet ők tudják mivel is van dolgunk.

- Alo! Ébredj!

Nagyot koppant a fejem az ablakon amikor felriadtam és értetlenül néztem körbe, hogy mégis mi történt. Nos, csak annyi, hogy elaludtam. Álmomban a hegyen járkáltam a viharban, fehér mancsomat beterítette a sár. Megdörzsöltem a fájó pontot a fejemen. 

- Bocsánat. - motyogtam, de Nita csak intett, hogy semmi baj. Kiszálltam az autóból. Elég sokat mehettünk, mert már szürkület volt. Egy romos állapotban lévő kis ház előtt parkoltunk. Tényleg itt van a Tanács? Mivel nem sokat tudok róluk ezért eléggé meglepődtem. A képzeletemben mindig is egy hatalmas márványterem volt, hosszú folyosókkal és útvesztőkkel.

Nem szóltam egy szót se, csak szép csendben követtem az alfámat. Megreccsent a talpam alatt a küszöb amikor beléptem. Csúnyán néztek rám a többiek, mire szégyenlősen elmosolyodtam.

- Bocsánat. -súgtam. Igyekeztem ezután nem rossz helyre lépni, de olyan romos volt a ház, hogy egyszerűen lehetetlen volt hang nélkül végigosonni.

- Üdvözöllek. - egy halvány fátyolos hang hallatszott a sötétből. Öngyújtó hangja csattant, majd a sötét csontos kéz meggyújtott egy gyertyát. A meleg fényben kirajzolódott a ráncos arc, lógó ajkakkal, amiket már nem nagyon tartottak az izmok. Első ránézésre lehetetlen volt megmondani a lényről, hogy mi volt, férfi vagy nő, ember vagy nem. Emberi alakja volt, de a fején lévő kendő akármit elrejthetett.

- Üdvözlet. - láthatóan Tyler se tudta megmondani a kilétét, így próbált semleges nemben beszélni hozzá.

- Erre tessék. - intett a kezével a pincelejárathoz. Végigfutott a hátamon a hideg. 

- A Tanács.... - kezdte Tyler, de benne rekedt a szó.

- Mégis mi mást mutatnék? Nagyon jól tudom mért vagytok itt. - fortyant fel türelmetlenül a fura szerzet.

- Oh... Bocsánat. - a nagy alfa kisugárzás egy pillanat alatt eloszlott Tyler körül.

- Köszönjük. - válaszolt Nita gyorsan, majd megragadta férje karját és maga után cibálta. Amikor elmentünk a valami mellett, egy pillanatra összeakadt a tekintetem vele. Szürke fátyolos szemében egy pentagramma volt kivehető. Elakadt a lélegzetem. Valami ősi boszorkány lenne? Végül Will lökött tovább, hogy menjek már.

Beléptünk a kopott rothadó pinceajtón. Egy folyosóra lyukadtunk ki, aminek a végén egy hatalmas ajtó volt. Amikor odaértünk, csak akkor tűnt fel, hogy egy lift volt. Éljen a modern technológia.. Magamban fintorogtam, de azért beszálltam a liftbe. Két gomb volt rajta, az egyiken a Tanács jele volt, a másikon az, hogy exit. Ez így elég egyértelmű. Tyler habozás nélkül megnyomta, majd elindultunk. Nem tudtam behatárolni, hogy mégis milyen irányba mozgunk, de vagy öt percet bent töltöttünk a modern dobozban, mire végre kinyílt és szabad levegőt szívhattam. Klausztrofóbiás lennék? Eddig még sose tapasztaltam, de valahogy ez az öt perc most soknak tűnt.