Falkátlanul

12. Ajándék

Amikor visszaértek, a vihar még mindig tombolt. Semmit se vesztett erejéből, pedig már második napja, hogy mindent beleadva bömbölt a hegy tetején. Aznap éjjel is bent aludtam Tylerék házában, ahol még mindig paprikás volt a hangulat. Hiába éreztem felelősnek magamat a vitájukért, akkor se volt jogom beleszólni. Nita döntése volt, hogy eljött hozzám nem az enyém. Én csak segítettem neki. Bár Tyler kicsit dühösen méregetett, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Összehúztam magam a kanapén és próbáltam aludni, hogy másnap tudjak iskolába menni.

Nem tudtuk mikor érkezik a Tanács tag, így egyenlőre minden ment a rendes kerékvágásban. Volt egy olyan sejtésem, hogy lehet mi nem is fogunk tudni róla, hogy itt járt. Ugyanúgy elmentünk iskolába, és én az egész napot fejben végig a hegyen töltöttem. Vajon el fog menni? Mért érzem azt, hogy nem akarom még, hogy elmenjen? Annyi mindent akarok tőle kérdezni. A nevét is csak most tudtam meg.

Ismerős szagot éreztem. Fehér mancsaim megálltak a vízmosás előtt. Bár a sűrű esőfüggöny szinte minden illatot elmosott, ezt a jelenlétet ismertem, és bárhonnan felismerném. Mégis hogy talált rám? Már indultam volna az ellenkező irányba, amikor egy hang megállított.

- Ne menekülj tovább.

Nagyot fújtatva fordultam a férfi felé.

"Nem akarok beszélni veled. Sőt... Senkivel." mondtam neki.

- Változz át és úgy beszéljünk. Ebben az alakodban túlságosan is a farkas éned kerül előre. -amint megláttuk a férfit, én felismertem, hogy ő volt a Tanácsban az az indián, aki mondta, hogy eljön. Wynono elméjével összeolvadva viszont már nevet is tudtam társítani hozzá.

" Meghallgatlak...... De nem változok át."

- Wynono! Van fogalmad róla mennyi ideig kerestünk? Nem bújhatsz csak így ki a felelősséged alól. Vissza kell jönnöd a Tanácsba.

"Unalmas bagázs. Semmi kedvem nincs hozzá. Te se tudsz visszavinni."

- Helyette az itteni falkát bosszantod? Semmi értelme az egésznek. Egy zsémbes öregember lettél vagy mi? - tárta szét a kezét a férfi.

"Motega!" szóltam rá erőteljesen. " Semmi közöd hozzá." morogva hátat fordítottam neki. El akartam indulni, azonban már ott állt előttem. Nem engedett tovább.

- Jó. Nem kell visszajönnöd. Csak beszélgessünk. 

Halk morgás után szép lassan felmagasodtam, majd immár az emberi alakomban álltam előtte. Az eső is kezdett alábbhagyni. A felhők szépen lassan oszolni kezdtek, átengedve a napfényt. Amíg elintézem ezt a csevejt, hagyok egy kis szünetet a falkának.

- Mondd. - morogva elindultam az egyik közeli barlang felé. Út közben a fény megcsillant a leveleken, a pocsolyákon. A növények szikrázó szépségükkel köszönték meg nekem, hogy végre abbahagytam a vihart. Bele se gondoltam, hogy mekkora bajt okozok az élővilágnak. De hát ha annyira idegesítenek azok ott. Meg aztán unatkoztam is.

- Tegnap eljöttek hozzánk a falkából. Nem tudták ki vagy, ezért kérték, hogy csináljunk valamit. Nem gondoltam, hogy pont itt rejtőzködsz.

- És mi lesz? El fogsz küldeni innen? Még mindig tudnod kellene hol a helyed. - morogtam.

- Már nem vagy az alfám. - nézett rám Motega. Arcán már megjelent egy két ránc az utóbbi száz évben. Lehet egy idő után már én se maradok makulátlan?

- Nem mehetek el. - ráztam meg a fejem.

- Már hogyne mehetnél. Ha akarod keresek neked egy másik hegyet. Bár annak örülnék a legjobban, ha visszavennéd a helyedet a Tanácsban. Mégis csak te vagy az első farkas. Szerencsétlennek érzem magam. Csak helyettesítelek amíg vissza nem térsz.