Falkátlanul

24. Még nincs vége

Sietős léptekkel meneteltem vissza a falkához. Minden apró neszre odakaptam a fejem, és majdnem szívrohamom lett, de meg kellett tennem ezt a kis utat. A sötét erdő amiben máskor oly otthonosan éreztem magam, most fenyegető volt és veszélyes. Minél hamarabb el akartam érni a célomhoz. Fekete pulcsim kapucniját a fejemre húztam. Akár én is lehettem volna egy kétes alak, és talán mások tőlem ijedtek volna meg, de valójában én voltam a pánikroham szélén, próbálva túljutni a félelmeimen.

Ebben a tempóban hamar elértem a mezőre ahol a falkám lakott. A sátramnak most hűlt helye volt, hiszen egész télre beköltöztem Tylerék házába. Nem is mertem volna egyedül kint aludni a történtek után. Átsiettem a kis tisztáson, majd beslisszoltam a házba. Finom illat terjengett. Eszembe jutott a karácsony, a közös ebéd és vacsora a falkával, és az ünneplés. Már január volt, pont vége lett a téli szünetnek, újra suli meg minden. 

A konyhában éppen nem volt senki, de a sütőben már készült valami finom vacsorára. A hangokból úgy ítéltem, hogy itthon vannak, csak épp nem a konyhában. Valóban, Nita nemsokára feltűnt és leellenőrizte, hogy minden rendben van-e a vacsival.

- Szia Alo, milyen volt a napod? - mosolyogva köszöntött.

- Semmi különös. - hangzott a szokásos unalmas válasz. Leültem az asztalhoz és végignéztem, ahogy a dudorodó hasával lassan előveszi a tányérokat.

- Segítek! Inkább ülj le. - pattantam fel azonnal. Rosszul éreztem magam Nita miatt. Ő csinál minden házimunkát.Egy szó nélkül tűri. Én meg csak itt élek a nyakukon mint valami parazita.

- Kedves vagy, köszönöm.- nevetett. - Tudod azért ilyenre még képes vagyok. Nem vagyok egy gyenge nő.

- Valóban nem. Viszont akaratlanul is előtör bennem a védelmező ösztön. 

- Jól van. Ha ettől jobban érzed magad. - rám mosolygott miközben kitettem a tányérokat. - Nem akarod bent levenni a kapucnit a fejedről? 

- Oh. - el is felejtettem, hogy még mindig a fejemen volt. Azonnal lehúztam, beletúrtam a hajamba, ami nem éppen elegáns módon volt összegumizva és copfban lógott a hátamon. 

- Tyler mindjárt vacsora- kiáltott fel a férjének.

- Egy pillanat. - hangzott a válasz fentről. 

- Alo - Nita pajkos mosolyából azonnal leszűrtem, hogy akar valamit. Kezével közelebb intett magához. Azonnal odaléptem hozzá, ő a fülemhez hajolt és nagyon halkan belesuttogott.

- Akarsz holnap vinni ebből Wynononak? 

Már a neve említésére is éreztem, mintha valami megindult volna bennem. Olyan érzésekkel küszködtem magamban, amik nagyban uraltak jelenleg, és letagadni se tudtam. Szinte egész nap vagy ő, vagy a wendigo járta fejemben. Ha a kettő közül választani lehetett, akkor persze inkább Wynonot képzeltem magam elé.

- Öhm... Igen - feleltem zavartan. 

- Csomagolok el neki ha végeztünk. - paskolta meg a hátamat barátian. Hálás voltam neki. Mintha az anyám, a nővérem, és a barátom lenne egyben. Nita egy csodálatos nő volt. Tyler nagy mázlista. 

Perceken belül megérkezett az alfa, a vacsora is megsült a sütőben, a gyomrom megkordult az asztalnál ülve. Nyílt az ajtó, majd Will és az apja lépett be rajta.

- Bocsánat a késésért. - mindketten köszöntek, majd leültek ők is hozzánk. Pont időben jöttek még. Mondjuk én nélkülük is simán elkezdtem volna enni. Annyira éhes lettem, hogy nem igazán érdekelt.

- Jó étvágyat! - mondtuk végül, és mindenki jóízűen nekilátott falatozni. Nem sok szó hangzott el azon kívül, hogy dícsértük a szakácsnőnket. A mai különösen finom volt.