Falkátlanul

18. Rémképek

A reggeli kelés mindig nyűgös. Senki se mondhatja azt, hogy nem. Talán ha délben kelsz akkor nem az, de a reggel kivétel nélkül mindig. Végre péntek van. Hiába nem rég volt őszi szünet, a hétvégének mindig örültem. Ilyenkor eszem ágában se volt lemenni a városba az emberek közé. A hegyen bóklásztam. A levegő fagyos volt, de a vastag bundám megvédett a kihűléstől. 

Lefutottam a hegyről, ahol felszálltam egy buszra, hogy beérjek az órámra. Sajnos még ezt az egy napot át kell vészeljem mielőtt rám szakadna újra a szabadság. A tanárokat egyáltalán nem érdekelte az, hogy mindjárt itt a hétvége. Kihívtak felelni kétszer is. Annyi volt a szerencsém, hogy viszonylag könnyen megjegyeztem az anyagokat, így elmakogtam amit tudtam. Most se szóltam senkihez. Az osztálytársaim nevét se nagyon tudtam. Talán egynek kettőnek, akik odajöttek néha hozzám, de igazából nem is érdekeltek. Nem szeretem az embereket. Annyira más világban élnek, hogy egyáltalán nem tudtam velük azonosulni. Nahuel könnyen beilleszkedett, őt mindenki szereti. Vannak ember barátai is akik előtt titkolóznia kell. Én nem tudnám ezt megtenni. A részem a farkaslét. Nem tudnám elrejteni és nem is akarnám. 

Végigszenvedtem a napot, majd hazafele beugrottam egy bevásárlóközpontba. Igen, néha muszáj. Tyler adott egy kis pénzt, mert tudta, hogy szükségem van pár melegebb holmira. Pulóverem, sapkám sálam volt, de elkélt egy melegebb takaró, és pár nadrág meg cipő. Egyedül mentem be az összes boltba, szerencsére mindent találtam. Stílusérzékem az nem volt, szóval igyekeztem minél semlegesebb és olcsóbb darabokat választani. A szemem így is megakadt egy bőrbakancson, hiába az ára kissé túlzás volt, nem tudtam ott hagyni. Megfogott az első pillantásnál. Talán kibírom benne a telet, jó meleg vastag zoknival tökéletes lesz.

Már sötétben mentem haza. A nagy szatyrokkal elég szerencsétlenül nézhettem ki. Sokan szidhattak a buszon emiatt, de nem érdekelt, én is elküldtem őket a fenébe. Amint lekínlódtam magam a járműről, bevetettem magam az erdőbe. Átváltoztam, számba fogtam a szatyrokat és úgy mentem fel a hegyre. Nem volt túl jó ötlet, mert leért az egyik zacskó a földre, amiben a paplan volt. Ki is szakadt, így a földön húztam a vadonatúj takarómat... Na szép. Visszavettem az emberi formámat. Kénytelen voltam a két lábamon felmenetelni. Nem volt mókás cseppet sem.

- Szia, Alo! - köszönt rám egy falkatag. Mosolyogva visszaintettem neki. Bárki aki szembejött köszönt nekem. Itt voltam valaki. Az emberek között csak egy senki. Mindig is ide húzott a szívem jobban.

Lepakoltam a dolgaimat, majd azonnal Tyler házába mentem, hogy megvacsorázhassak. Már mindenki ott volt, kicsit többen is mint általában. Tyler, Will, Nate, Nawat, Nita, és végül Awan is, Will apja. Nagy adag vacsorát tett elénk Nita. Persze máskor is ennyit főz, de akkor azt legalább három napig esszük. Ez pedig most el fog fogyni abban biztos voltam. 
- Jó étvágyat! - mondtuk kórusban. A csapat jóízűen enni kezdett.
- Szóval mi lesz a szomszédos falkával? - Nate tette fel a kérdést Tylernek. Felpillantottam. Nem tudtam semmilyen falkáról.
- Holnap találkozom a vezetőjükkel. Egyenlőre nem jelentenek fenyegetést. Mi vagyunk többen. Igyekszem szövetséget kötni velük.
- Kevesebben vannak mint mi? - lepődött meg Nawat. - Akkor elég családias falkáról lehet szó.
- Összetartóak. Nem nagy a területük sem.
- Mióta élnek itt? - Willt is érdekelte a dolog.
- Már évek óta. Volt egy kisebb összezördülésük a vadászokkal ami miatt megcsappant a számuk egy kicsit.
- Chh.. Meg se lepődök... Mindig a vadászokkal van a baj. - Nate keze ökölbe szorult az emlékekre.
Felidéződött bennem is a múlt. Az a borzalmas éjszaka amikor elvesztettük az előző alfánkat. Lehunytam a szemem pár pillanatra, de minduntalan Karen néném arca kúszott be elém, akit szintén a vadászok öltek meg. Ha ő itt lenne biztos minden máshogy alakult volna.
Annyira nem éreztem kiegyenlítettnek a farkasok és vadászok közti kapcsolatot. Hozzájuk se érhettünk, egy embert se bánthattunk, de ők mégis minden gond nélkül lemészárolják a falkákat.
Elvesztem a gondolataimban, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki szólongat. Amikor hozzáértek a vállamhoz összerezzentem.
- Alo? Jól vagy? Láttál valamit? - Tyler aggódó hangja lassan elért a tudatomig.
- jól vagyok bocsánat. Csak elbambultam - mondtam halkan.
- Biztos? - összetalálkozott a tekintetem Tylerével. Akaratom ellenére húzott be magával a gondolatai közé.