Falkátlanul

26. Veszteségek

Közeledett a szertartás napja. A wendigó azóta még valakit megevett, valószínűleg egy szimpla ember volt aki magányosan mászkált az erdőben. Csak az egyedül levőkre támadt rá, így igyekezett mindenki másokkal együtt közlekedni.
Kezemben egy fonott kötél volt, több méter hosszan tekeredett le a földre mint egy óriáskígyó. Halk mormolás töltötte be a szobát. Hangom monoton volt, nem csuklott el, gondolataim próbáltam a feladatra összpontosítani. A kötél meleg volt a kezemben. Nem csak ott ahol fogtam, az elejétől a végéig mindenhol.

Amikor a mantra végére értem, felnyaláboltam a köteget, majd kivittem a tisztásra. A nap csak haloványan szűrődött át a felhők között. Nem biztos hogy elég lesz így az ereje. Feltartottam a fény felé, majd énekelni kezdtem cseroki nyelven egy újabb ősi mantrát. Amint befejeztem, letettem a földre ami a kezemben volt, majd leborultam a földre, kérve a szellemeket, hogy erősítsék meg a kötelet. Megcsókoltam a földet, majd felvettem a kötelet és feltekertem egy kötegbe.

Körbepillantva észrevettem, hogy volt aki messziről figyelt. Érdekes érzéseket váltott ki belőlem. Nem volt pozitív egyáltalán. Kívülállónak éreztem magam.
Ismerős illatot hozott a szél, én azonnal a fák felé fordultam, ahol pár perccel később Wynono bukkant fel. Azonnal felmelegedtem a téli hidegben a jelenlététől.

- Megtalálták már? - kérdeztem tőle amint közelebb ért hozzám.

- Nem. Tylerék úton vannak vissza, a másik falka keresi most tovább. - gondterhelten sóhajtott. Tudtam, hogy segíteni szeretne, de mivel a lény félt a hatalmas ősi farkastól, vele az élen lehetetlen lett volna felkeresni.

- Ha visszaérnek odaadom ezt nekik. - mutattam meg Wynononak a kötelet. Mosolyogva bólintott és megpaskolta a fejemet.

- Eljössz hozzám? Vagy inkább a házban aludnál ma? - kérdezte miközben leültünk Tyler házának a lépcsőjére.

- Nem tudom. -mondtam halkan. Egyszer aludtam már nála a barlangban. Nem volt hideg vagy ilyesmi, igazából nagyon is tetszett, azonban kicsit túl izgultam a dolgot és nagyon nehezen sikerült csak elaludnom. Miattam Wynono se tudott aludni.

- Nem teljesen értem még, hogy mért izgulsz ennyire. - hajolt közelebb hozzám. Lehellete a fülemet csiklandozta. Belebizsergett az egész testem. Kicsit összehúztam magam.

- Nem tudom.... - motyogtam nagyon határozottan. Alig lehetett hallani.

- Tudom, hogy nincs sok önbizalmad. Ha ez segít, biztos, hogy különleges vagy, hiszen a természet téged választott sámánnak, és valahogyan a legelső farkas társa lettél. Van benned valami különleges.

Jól esett amit mondott. Wynono olyan támaszom volt az életben, amit ha ő nem lenne, sose kaptam volna meg.

- Köszönöm. - mondtam halkan.

- Szóval nem kell félned attól, hogy úgy gondolom, hogy jobb lenne ha nem lennél a társam. - mondta halkan. - tudom, hogy ez jár a fejedben.

Tekintetünk öszetalálkozott. Az enyém riadt volt, hiszen Wynono pontosan átlátta a helyzetet.

- Meg ha amiatt izgulsz, hogy le akarlak esetleg fektetni nem kell tőle tartanod. Nem akarlak. - mondta ki nyugtató hangján. Lehet, hogy ettől meg kellett volna sértődnöm, vagy kiakadnom, hogy mégis mért nem akar velem úgy lenni, azonban pont az ellenkezőjét éreztem. Szavai megnyugtattak. Mintha levett volna egy súlyt a vállamról.

- Köszönöm. - elmosolyodtam halványan. - Viszont ennek ellenére se vagyok biztos abban, hogy nálad kellene aludjak. Valami kavarog a gyomromban. Nem tudom mi ez, lehet, hogy beteg leszek.