Falkátlanul

2. Heves zivatarok

Karmok és agyarak csattantak, ropogtak csonton és húson. Két hatalmas test újra és újra egymásnak esett, lassan cincálták szét a másikat. Olyan hevesen esett az eső, hogy alig lehetett kivenni a két alakot az iskola tetején. Fenyegető morgás és acsarkodás volt csak a párbeszéd köztük, de nem értettem semmit belőle. 

- Tyler!! - kiáltottam vékony nőies hangomon, majd rohanni kezdtem a verekedők felé, hogy szétválasszam őket.

-  Alo Cowell

A nevem hallatán felkaptam a fejemet. Körbepillantottam. Kicsit megnyugtatott, hogy nincs veszély, és kinézve az égen nyoma sem volt esőfelhőknek. Ráérősen néztem rá a tanárra, aki éppen matek órát próbált tartani, és engem szemelt ki, hogy kihívjon a táblához. Persze, ki mást. Pont ebben a pillanatban.

- Igen, tanár úr?

- Oldd meg a feladatot. - bökött a fejével a képlet felé, mire  felálltam és kitotyogtam, hogy megtegyem amit kért. Nagy nehezen kiszenvedtem neki a megoldást, majd visszaültem. Egyre gyakoribbak a látomások. Nem csak a titokzatos fehér farkas fejébe látok bele, hanem most már mindenki máséba is. Az előbbi Nita elméje volt, ebben biztos voltam. Az ő hangja visszhangzott a fejemben, ahogy kétségbeesetten kiáltja Tyler nevét. Rágni kezdtem a tollamat. Ez még nem történt meg, legalábbis így éreztem. De vajon meg fog? Óra végéig agyaltam a dolgon. Ebédszünetben csatlakoztam két nálam fiatalabb társamhoz, de nem igazán szóltam hozzájuk. Nem vagyok túl barátkozós típus. Hamar eltelt a nap, összepakoltam gyorsan, és már siettem is ki a kapun. Egy percnél tovább nem akartam az emberek között maradni. Felpillantottam az égre, amin gyűlni kezdtek az esőfelhők. Rossz érzés kerített hatalmába. Vajon tényleg megtörténik? És kivel fog harcolni Tyler? A falkából kell lennie, hiszen Nita szét akarta őket választani, nem pedig segíteni Tynak. Felszálltam egy buszra, majd elmentem vele a város végéig, ahol elkezdődött már az erdő. Innentől gyalogolnom kellett, bár már elkezdtem a motoros oktatást, így nemsokára remélhetőleg a saját kis cross motoromon fogok járni. Persze ez még egy kis idő lesz, de már alig vártam, hogy ne kelljen másokkal együtt nyomorognom a buszon. Elgondolkodva sétáltam hazafelé. Már beköszöntött az ősz, de ezt még csak néhány fa érezte meg, azok is csak pár levelet hagytak a földön. Meleg volt, fülledt párás a levegő, mintha bármelyik pillanatban vihar robbanhatna ki. És ki is fog. Tudtam előre. 

Egyenlőre csak Tylerrel osztottam meg egy két látomásomat, de láttam, hogy nem tud vele mit kezdeni. Tanácstalan volt, ahogy én is. És, hogy mért? Hát természetesen azért, mert az alapján, hogy látó lettem, nekem kellene a falka sámánjává válnom. Na de van két bökkenő. Általában ezek a képességek csak nőknél jelentkeznek, és nem is tinédzsereknél, hanem idősebb, egyedül maradt asszonyoknál. Ha számba veszem a mostani falkát, akkor valójában nincsen erre alkalmas nő nálunk. Az előző sámán pedig a nagynéném volt, aki a szüleimmel együtt meghalt. Vajon tőle örököltem át? Azt mondják, a kék szem a spiritualitás jele, azért is lett a nevem Alo. Anyának is kék szeme volt, de neki mégse voltak ilyen képességei. Talán átadta az összeset a nővérének.

Bár mindegy is. Megráztam a fejem. Egy 16 éves kölyök nem lehet sámán. Az komoly feladat, és rengeteg felelősség. Nem tudnám megcsinálni. Ha lehetne továbbadnám valaki másnak, de sajnos a képesség választ nem én. Valamit ki kell találnunk Tylerrel. Kezdek lassan beleőrülni ebbe. És még csak most kezdődött az iskola. Ha véletlenül felelés vagy dolgozatírás közben jön rám, akkor mit fogok csinálni? Meg kell tanulnom irányítani.
Valami neszt hallottam, ijedten odakaptam a fejemet. Jóval előrébb megrezzentek a levelek, mintha valaki az előbb még ott lett volna.
- Ezúttal nem menekülsz! - döntöttem el, majd futni kezdtem. Amikor odaértem azt hittem újra magamra maradtam, de a távolban felragyogott egy fehér jelenés. Szinte ide láttam hatalmas mancsait, és a karmokat. Rohantam utána, de mindig megszökött előlem. Kiértem egy tisztásra, aminek a közepén egy magas szikla emelkedett, annak a tetején pedig ott állt a fehér szellemfarkas, és engem nézett. Hetek óta kísért minket ez a furcsa jelenés, a falkában sokan félnek tőle, de van aki istenségnek tekinti. Én nem tudtam eldönteni. Mivel többször volt látomásom vele, így biztos voltam benne, hogy nem szellem. Inkább egy túl értelmes farkasnak tűnt. Vajon ő is olyan mint mi?
- Várj meg! - kiáltottam utána, de leugrott a másik oldalon, így eltűnt a szemem elől. Átváltozva pár másodperc alatt fent voltam, de amikor körülnéztem, már teljesen egyedül voltam. Ez a harmadik alkalom volt, hogy láttam őt. Egész nap a táborunk körül ólálkodik, félelemben tartva ezzel minket. Főként mondjuk este vagy éjszaka lehet látni, amikor a bundája ragyog a holdfényben, és olyan mintha csak egy délibáb lenne. Eddig még senki se hallott albínó farkasról. Minden bizonnyal egy régi eltévedt lélek lehet, aki nem találja a túlvilág kapuját. Elnevettem magam. Ezeknél őrültebb ötleteket is hallottam, hogy megmagyarázzák a helyzetet, ez még egy egész elfogadható volt.