Falkátlanul

5. A titkok kiderülnek

- Tyler nem mehet ez így tovább. Teljesen tönkrement.
- Látom. - sóhajtott fel a vezér. Újabb és újabb akadályokba ütköznek, mintha valaki nem akarná, hogy itt legyenek. Talán direkt költöztették őket ide, talán a Tanács se tudott az itt ólálkodó fehér farkasról, akitől most már mindenki félni kezdett. Ezt nem tudták még egyenlőre.
- Be tudom őt fogadni, van még nálam hely. - mondta Will.
Hárman álltak egy szétszabdalt sátor mellett. Péntek délután volt, most értek haza a munkából, nem volt itt senki egész nap, és az alatt a titokzatos farkas bejött a táborukba, és szétszedett egy sátrat. Közvetlenül a látó fiú mellett volt, de szerencsére az övének nem esett baja. A fiú pont most ért haza, kíváncsian lépett oda Tylerékhez, de amikor meglátta mit néznek, ledermedt. Pár pillanat alatt felmérte a helyzetet, észrevette, hogy az ő lakhelyének nincs semmi baja, majd felhúzta a fél szemöldökét, mintha azt mondaná. Ez most komoly? Nem tűnt túl idegesnek, nem félt. Tyler mindig is egy félős gyenge fiúnak tartotta őt, ezért nagyon meglepődött rajta. Gyanakodva figyelte, ahogy végül odamegy a sátrához, kihúzza a cipzárt, majd bent lepakolja a sulis cuccait, mintha semmi se történt volna.

Amikor visszaértem a suliból pénteken, nem várt dolog fogadott. A sátram körül álltak Tylerék, így siettem, hogy megnézzem mégis mi történt. Megálltam mellettük, majd egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki belőlem. Az én sátramnak nincs baja. Viszont a férfi aki mellettem lakik nagyon pórul járt. Éles karmok vagdoshatták szét az anyagot, minden cuccot szétszaggattak, és megrongáltak benne. Pár perc kellett, de hamar felfogtam, hogy mi is történt. Felvontam a szemöldököm. Komolyan ennyi telik tőle? Valahogy nem éreztem hozzá méltónak, inkább gyerekesnek. Biztos unatkozott. Bementem egy szó nélkül a saját sátramba, majd lepakoltam a cuccaimat, hogy utána mehessek enni Tylerékhez. Nita biztos főzött valami finomat.

- Ki kell tennünk egy csapdát.- hallottam meg Tyler hangját kint. Megdermedtem erre.
- Rendben. Előkészítek egyet.
- Messzebb vidd amerre nem járnak a gyerekek. Nehogy ők lépjenek bele.

Lassan elhaló lépteket hallottam, és egyre halkabb beszédhangokat. A két férfi még beszélgetett egymással, amíg el nem értek a házhoz. Kikukucskáltam a bejáraton, és onnan figyeltem egy kicsit őket, majd Will sietve elment, minden bizonnyal előkészíteni a csapdát. Megéreztem magamon egy tekintetet. Tyler észrevette, hogy figyelem. Nem volt mit tenni, úgyis hozzá készültem épp, így odasiettem.
- Szia Alo. Jól vagy? - kérdezett mosolyogva.
- Igen persze. - bólogattam.
- Nem kell aggódnod a másik sátor miatt. Nem hagyom, hogy a tiedet is tönkretegye. - tette a vállamra a kezét. - bár lehet jobb lenne ha teljesen beköltöznél hozzánk.
- Nem akarok zavarni. - vágtam rá talán túl gyorsan. - Mármint... Én jól megvagyok itt kint. Szeretek egyedül lakni.
- Nem félsz? - Tyler szemei gyanakvóan összeszűkültek, ahogy engem vizslatott.
- Nem... - ráztam meg a fejem. - itt nem eshet bajom, hiszen a falkával vagyok. - tettem még hozzá.
- Igen. Csak én aggódom. Will mondta, hogy sokat kóborolsz az erdőben. Jobb lenne ha vigyáznál. Amíg nem oldjuk meg ezt a titokzatos fehér farkas problémát, addig nem jó ötlet csak úgy mászkálni.
- Csak nem fog megölni. Vagyis nagyon remélem. Szerintem csak kíváncsi, hogy mit keresünk itt. - próbáltam jobb színben feltüntetni, még úgy is, hogy én se tudtam róla szinte semmit.
Beléptünk a házba, ahol ínycsiklandozó illatok fogadtak. A két szerelmes köszöntötte egymást, majd leültünk az asztalhoz. Szerencsére a múltkori vitájuk hamar elsimult. Mintha sokkal nyugodtabbak lettek volna azóta. Olyan volt, mintha egy öreg házaspárral lennék.
- Szóval mit kezdtek a szellemmel? - kérdezte Nita, már a kései ebédet fogyasztva.
- Will tesz ki csapdákat. Óvatosan kell közlekedni az erdőben. Bár csak természetfeletti lényekre fog aktiválódni, így az erre járó emberek nem kerülnek veszélybe, de minden más igen.
- Lehet nem ártana egy kerítést is felhúzni a táborunk köré.
- Nem rossz ötlet. - bólintott Ty. Hangosan felsóhajtottam ezeket hallva. - valami baj van Alo?
- hm? Jah nem nincs. - ráztam meg a fejem.
- Biztos?
- Csak olyan kegyetlennek hangzik, hogy csapdákat állítotok fel. Azt se tudjuk mi ez a lény. Biztos vagyok benne, hogy értelmes, és nem fog ártani nekünk. Inkább csak figyelmeztet, hogy bejöttünk a területére. - mondtam halkan.
- Nagyon véded őt. - jegyezte meg a vezér.
- Mi? Nem is... Csak... Sajnálom, hogy így alakult. Szerintem inkább valahogy kommunikálni kellene vele, és egyességet kötni.
- Ha ezt megtehetnénk, már megtettük volna. Nem mutatkozik nekem, pedig már felkerestem őt. Nem volt hajlandó előjönni.

Nagyot néztem. Amikor én vártam rá a tisztáson, minden további nélkül előjött. Igaz utána üldöznöm kellett, és csak a kialakult helyzet miatt tudtam vele szót váltani, de akkor is nekem egy értelmes gondolkodású lénynek tűnt, aki nem tesz semmit se meggondolatlanul. Bár ezt a sátor szétszabdalást még nem tudtam hova tenni..
- Lehet legközelebb előjön. - mondtam.
- Alo... - Tyler letette a villáját, és a szemembe nézett.
- Hm?
- Láttad őt azóta? A látomásaidban.
- Néha. - inkább elfordítottam a tekintetemet és a tányéromban lévő kaját kezdtem piszkálni. Nem voltam biztos benne, hogy el kellene-e mondanom Tylernek, vagy nem.
- És ilyenkor hallod a gondolatait is ugye? - erre csak bólintottam. - akkor azért mondod, hogy nem fog bántani? Mert tudod, hogy mi jár a fejében?
- Hát... Amikor látomásom van sose gondol éppen semmi ilyesmire. Mostanában megérzi a jelenlétem és direkt nem gondol ilyenekre. Nagyon titokzatos. - mondtam halkan.
- Akkor honnan tudod? - hangja szigorú volt. Kicsit megijesztett. Mintha vallatna.
- Én... - kétségbeesetten néztem fel Nitára, de csak kíváncsi szemeivel találkoztam. - beszéltem vele. - vallottam be. Lehajtottam bűnbánóan a fejemet.
- Találkoztál vele?
- Igen.
- Akkor ő is vérfarkas? Olyan mint mi?
- Ebben nem vagyok biztos. Át tud alakulni ő is, de az élete nagy részét inkább a farkas alakjában tölti.
Tyler dühösen ökölbe szorította a kezét.
- Bezzeg velem nem beszélt...
- Szerintem velem is csak a képességem miatt. Azóta nem jött a közelembe. Nem igazán akar kapcsolatot a világgal. Szerintem remete mód él itt.

- Ha egyszer beszéltél vele akkor lehet, hogy van még rá esélyed. Ha mást nem, akkor beszélnünk kell a Tanáccsal. Gondolom ők nem tudnak erről a plusz lakóról, különben nem küldtek volna ide minket. - Tyler aggodalmaskodva beletúrt a hajába. Még csak rövid ideje volt falkavezér, és máris ilyen problémákkal kell megküzdenie.
- Nem tudom, hogy hajlandó lesz-e beszélni velem, de megpróbálhatom. - vontam meg a vállam.
- Próbáld meg. Ha nem megy, elmegyünk a Tanácshoz, és megvitatom velük.

Mindenki elégedett volt ezzel a döntéssel, így szépen befejeztük az evést, majd én elköszöntem, és mentem is volna, hogy megkeressem a fehér farkast. A mezőn Nahuel birkózott két kisebb gyerekkel, nevetve integetett a fiú amikor meglátott. Mosolyogva mentem oda hozzájuk, hogy köszönjek nekik, azonban valami természetesen megakadályozott ebben.

Ismerős környék vett körbe. Ez a régi falka. Én egy faház előtt üldögéltem, onnan nézelődve, közben néha beleszippantva a cigarettámba, ami már lassan elfogyott az ujjaim között.
- Karen nem jössz be? - anya hangját hallottam. Könnybe lábadt szemem, de gyorsan letöröltem a könnyeimet. Nemsokára megjelent a vékony nő, nekidőlt a bejáratnak és onnan nézte, hogy mit nézek.
- Alo nagyon gyenge a társaihoz képest. - sóhajtott fel. Ekkor vettem észre, hogy bizony a pici Alo ott játszott az akkori Nahuellel, és Willel. Milyen nosztalgikus.
- Ne aggódj érte. - mondtam reszelős hangomon. - találékony. Nagyon talpraesett fiú. Nem lesz baja.
- A suliban se tud beilleszkedni. - sóhajtott a nő gondterhelten, miközben a fiát nézte.
- Igazi különc. De ez nem baj. Hisz én is az vagyok. Elég csak ránézni. Sokkal érettebb a társainál. Más a gondolkodása. Remek sámán lenne belőle. - nevettem halkan.
- Tudom, hogy nem szeretsz sámán lenni, de ne akard rá hárítani.
- Szerintem sokkal erősebb képességei lehetnének mint nekem. A vérvonalunkban én már a negyedik vagyok. Minden egyes generáció egyre erősebb lesz. Kár, hogy fiú lett. Így sose tudjuk meg. Nembaj talán majd a gyerekei. - elnyomtam a csikket, majd felálltam. A testvérem szemébe néztem, ami tele volt aggodalommal. Irántam és a fia iránt.
- A mi családunk különleges. Nem kell aggódnod. Mindenképpen megvédem a fiút. Akár az életem árán is.

Könnyek folytak végig az arcomon amikor felriadtam. Nahuel és két fiatalabb arc nézett velem szembe.
- Alo? Rendben vagy? - kérdezte barátom, mire szép lassan felültem.
- Persze.
- Az előbb motyogtál is valamit.... Alo... Ugye... Te látsz? - tette fel a kérdést Nahuel, mire kissé ijedten rápillantottam. Megbeszéltem Tylerrel, hogy nem mondom el senkinek, de az ilyen helyzetekre nem gondoltam. Csak hápogtam bambán, amíg azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak.