Falkátlanul

14. Váratlan szünet

- Biztos Nahuel volt az? 

- Igen.

- Még nem történt meg ugye? - Tyler az említett fiúra nézett, aki megszeppenve pislogott.

- Nem, még nem. - rázta meg a fejét.

- Ez a jövő, ebben biztos vagyok. A szörnynek hosszú karmai voltak és tűhegyes fogai. Ugyanakkor egész emberi formája.... Nem igazán tudom mert nem nagyon láttam. Azonnal menekülni kezdtem.... mármint Nahuel - javítottam ki magam. - szóval épp, hogy csak megkarcolta a bőrét és ő már futott is be az erdőbe, ahol segítségért kiáltott a falkához. Itt lett vége a látomásnak.

Feszült csend telepedett Tylerék konyhájára. Minden fontos beszélgetést itt rendeztünk meg. Utáltam ezt a helységet. Majdnem csak ilyen emlékek fűznek hozzá.

- Akkor  lehet nem is lesz komolyabb baja. Az erdőben már biztos meghalljuk ha hívsz minket. -Nita bátorítóan a fiú vállára tette a kezét. Lehajtottam a fejem. Tylerék gyermeket várnak, boldognak kellene lenniük, és most mégis felrúgok megint mindent. Persze jobb ha tudnak az ilyenekről. Nagyon megijedtem. Azt hiszem félni fogok egyedül a sátorban. Ezért nem néztem soha horrorfilmet se. Az elmémbe égett a szörny homályos képe. Nem tudtam elengedni.

- Mostantól fokozottan fogunk figyelni rád. Köszönöm Alo. - Tyler hangja fáradt volt. 

- Ugyan... - megráztam a fejem. Karjaim magam köré vontam, mintha ezzel meg tudnám magamat védeni. Jobban féltem mint Nahuel, akivel meg fognak történni ezek a dolgok. Nem való nekem a látás. Csak idegbeteg leszek tőle.

- A többieket is tájékoztatom a helyzetről. Remélem tényleg nem lesz semmi komolyabb bajod, de ezt ki kell vizsgálnunk. Semmilyen szörnyről nem tudunk a környéken. Felkeresem holnap a vadászokat akik ezen a területen vannak és beszélek velük erről. - mondta határozottan. Én láttam rajta, hogy csak kívülről ilyen nyugodt. Belül biztos, hogy ideges és kikészült. 

- Akkor én megyek... - mondta Nahuel. - remélem nem ma fog ez megtörténni velem.

- A városban leszel éjszaka... - mondtam neki. - úgyhogy nem most.

- Remek. - kicsit ideges lett. Tudtam, hogy néha kint maradt a barátaival és bulizott. Nem olyan gyakran, de azért havonta kétszer biztos. - Jó éjt. - elköszönt a többiektől, majd kiment. Ott maradtam egyedül. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Nahuel olyan lazán kezelte külsőre ezt a dolgot. Rajtam lehetett látni, hogy rettegek.

- Akkor én is... megyek.... - motyogtam halkan, majd elcsoszogtam. Nem állított meg senki benne. Titokban reméltem, hogy valaki majd ott tart, hogy ne kelljen kint aludnom egyedül, de ez most pont nem történt meg. 

Visszatértem hát a hideg sátorba és beburkolózva a nyirkos takaróimba próbáltam elaludni, igen csak kevés sikerrel. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire félni fogok, de most mégis. Sírni kezdtem halkan. Hiába tudtam, hogy nem most fog bekövetkezni, nem is velem, mégis borzalmas érzés volt. Hirtelen egy farkasvonítás hangzott fel az éjszakában. Megdermedtem a hangra. Ez a fehér farkas! Még ő is a frászt hozza rám. Biztos most indult el vadászni. Lehunytam a szemem és igyekeztem aludni.

Hajnalban félálomban hallottam valami motoszkálást, mire felugrottam ijedtemben. Kívülről puha tappancsok zaja szűrődött be. Halk lihegés. Pár perc után rájöttem, hogy ez nem más mint Wynono. Ki akartam cipzározni a sátrat, hogy megnézzem tényleg ő-e, azonban amint hozzáértem a sátorhoz a farkas morogni kezdett. Végül nem néztem inkább meg. Éreztem, hogy nem szeretné.

- Te vagy? - kérdeztem halkan. A hangom rekedt és fátyolos volt. - Nem fogsz bántani ugye?

Megint csak morgott, majd letett valami meleg és véres dolgot a sátram elé. Ide éreztem a szagát. Megint nyúl? Nekem hozta?