Falkátlanul

6. Döntés

Nagyon feszült volt a hangulat. Az asztal alatt tördeltem az ujjaimat. Tisztában voltam vele, hogy ez nem az én hibám volt, mégis mintha engem vontak volna felelősségre. Eddig nem fordult elő, hogy a táborunk közepén estem össze vagy blokkoltam le a látomásaim miatt. Úgy látszik ez pusztán a szerencsének volt köszönhető. Mellettem Nahuel ült, kicsit mintha dühös lenne. Bár nem értem mért. Talán nem fog velem barátkozni mostantól? Lehet azt gondolja, hogy kattos vagyok, vagy csaló. Ő is nagyon jól tudja, hogy nincs jelenleg sámánunk. Már hetek óta ment a találgatás, hogy vajon ki fogja kapni a képességet, de eddig senki se jelentkezett. Tyler velem szemben ült gondterhelten. Mostanában csak a problémákkal tud foglalkozni, mert annyi van. Nem tudja mit tegyen. Tanácstalan volt, úgy érezte mégse alkalmas a vezérségre. Biztos, hogy Colt már rég megoldotta volna. Ökölbe szorult a keze régi barátjának gondolatára. Túl irigy volt rá.

- Alo mért nem mondtad Tylernek, hogy látsz? - kérdezte Nahuel mellettem. Rápillantottam, majd Tylerre.

- Már régóta tudok róla. Én mondtam neki, hogy tartsa titokban. Bár számítottam erre. - Nita gőzölgő teát tett elénk. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, mire bátorítóan rám mosolygott.

- Mégis mért kérted erre? Hiszen már rég meg kellett volna választanunk sámánnak. - akadt ki a barátom mellettem, de aztán észbe kapott, leszegte a fejét. - bocsánat. Nem akartalak kérdőre vonni.

- Vigyázz a szádra Nahuel. - pirított rá Ty. Nita nyugtatóan a vezére vállára tette a kezét.- Alo egy fiú. Nem lehet ő a sámán. Biztos tévedtek amikor őt választották ki. Úgy döntöttem, hogy még várok. Talán, ha nem tesszük hivatalossá, átszáll a képesség valaki másra.

Felkaptam a fejem. Ez lehetséges? Tyler komoly arca azt üzente, hogy igen. Felvillanyozódtam a hírre. Lehet újra normális, átlagos vérfarkas leszek. Nem kell aggódnom, hogy a suliban hirtelen összeesek vagy valami. Legbelül azonban megszólalt egy hang. Újra olyan leszek mint mindenki más. Unalmas, semmi érdekes nem lesz bennem. Tényleg ezt akarnám?

- A természet őt választotta. Senki se kérdőjelezheti meg. Én úgy gondolom, hogy Alo a megfelelő, még akkor is ha fiú. Az ő családjában öröklődik ez generációk óta. Képes lenne rá. Ez csak annyit jelent, hogy nem bízol benne. - védett meg Nahuel, de én gyorsan megragadtam a kezét az asztal alatt. Erre felém fordult, én csak megráztam a fejem. Nem lenne szabad így veszekednie az alfájával. Még ha jogosnak is éreztem. A hierarchia miatt uralkodik béke a falkában. Általában....

- Remélem úgy lesz ahogy mondod Tyler. - mondtam halkan. - Nahuel nem fogja elmondani senkinek. A másik  két fiú meg nem is tudja miről van szó. Szerintem nem fog kiderülni. -felálltam. - Most megyek.

Elhagytam a házat, felpakoltam a táskámat élelemmel, majd belevesztem az erdőbe farkas alakban. Meg kellett találnom a fehér farkast. Ezt a feladatot szabta ki rám az alfám, így teljesíteni akartam. Nem rögtön mentem arra a mezőre, ahol sikerült elcsípnem. A múltkor is úgy éreztem, hogy nem tetszett neki, hogy felültem a trónjára, vagyis a tisztás közepén levő sziklára. Először körbejártam a táborunkat, majd felkerestem a csapdákat amiket Will tett ki. Szerencsére nem volt bennük semmi még. Szerintem ha volt is errefelé természetfeletti lény, akkor az már rég elmenekült előlünk. Nem szeretnek farkas falka közelében lenni. 

Nem találtam sehol, de még csak a szagát se éreztem. Bár furcsa volt, mert amikor beszéltem vele akkor is olyan más illata volt. Olyan zöld... Nehéz megmagyarázni. Na mindegy is. Végül utoljára elmentem a mezőre ahol már többször láttam. Felmásztam újra a sziklára, és onnan kémleltem a vidéket. Jó hely volt, könnyű volt őrködni. Fegyelmezetten vártam rá. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy itt vagyok. Ha akar, majd előjön. Egy óra múlva már kicsit megmerevedtek a tagjaim. Nyújtóztam egy nagyot, amikor halk morgásra lettem figyelmes. Hirtelen tepert le valami, leestem a szikláról, gurultam a földön pár métert, majd négy lábra álltam. Hatalmas fehér alakja felém magasodott. Utánam ugrott, és fenyegetően vicsorogva indult meg. Lassan hátráltam, közben lehajtottam a fejem, jelezve,hogy nem akarok harcolni.