Falkátlanul

8. Esküvő

A fiatalokat elterelték a tetemtől. Tyler, Will, Nate és Nawat hosszasan tárgyalt, majd eltakarították a szarvast. Tyler úgy határozott, hogy mindenki menjen haza és készülődjön a hagyományos szertartásra. Annyit dolgoztunk rajta, hogy ennyi nem állíthatott meg minket attól, hogy megtartsuk az esküvőt. Nita egy barátnőjével bement a házba. Hagyta, hogy a férfiak elrendezzék kint a dolgokat. Én nekiálltam összeszedni a földön heverő virágokat és szalagokat. Más is hasonlóan cselekedett, így gyorsan végeztünk és újra felraktuk őket. Igaz kicsit máshogy, meg ami teljesen cafatokban volt, azt már nem tudtuk újra felhasználni, de egész tűrhetően nézett ki. Nem nyugtatott meg az sem, amikor a szemem sarkából megpillantottam a fehér bundást amint a táborunk körül ólálkodott. Biztos, hogy ő tette. Pedig annyi tisztelet lehetne benne, hogy egy ilyen dologba nem zavar bele. Olyan furcsa gőgöt sugárzott a tette, hogy valahogy nem is tudtam komolyan venni tőle. Persze attól még félelmetes volt.

Amikor már nagyjából rendben volt a táborunk és környéke, én is bevonultam a sátramba és levedlettem magamról az öltönyt. Bár nem volt benne melegem, mert október lévén néha már hűvös volt az idő, azonban mégis örültem, hogy megszabadultam a modern kor ünneplőjétől. Sokkal jobban szerettem a hagyományos indián bőrruhát, amibe átöltöztem most. Hajamba tettem a fejdíszt, majd a festéket elővéve kikentem az arcomat is. Egy régi kopott kézitükröt hívtam segítségül, nagyjából szimmetrikus mintát sikerült alkotnom magamra. 

Bár nem volt túl felhőtlen a pillanat, mégis mindenki igyekezett úgy tenni mintha semmi se történt volna. Azt hiszem ebben a helyzetben jobb később foglalkozni a problémával. A zenélő felnőttek ültek ki legelőször miután meggyújtották a tüzet. Felcsendültek a dobok, pánsípok, és egy gitár hangja. A zenére hamar előjött mindenki, a szerelmespár lépett ki legutoljára a házból, immár felöltözve, Nita egy fehér szarvasbőr ruhát viselt, haja, karjai tele voltak ékszerekkel, arca vörössel volt kifestve. Mellette Tyler is szarvasbőrben feszített, aranykorongok lógtak hosszú varkocsain, új, kézzel készített inget viselt. Mindkettejük vállára egy-egy kék takaró volt ráterítve. William apja adta össze őket. A két család szoros kapcsolatot ápolt, így ez nem volt kérdés. Tylernek csak az édesanyja volt még életben, de ő nőként nem vezethette ezt a ceremóniát, így esett a választás Willékre, akik örömmel teljesítették be a feladatukat. Will már amúgy is tanúskodott az állami esküvőn. 

A pár lassan a tűzhöz ért, ahol Awan várta őket. Ő áldotta most meg a párt, összekötötte a kezüket, majd levette mindkettejükről a kék takarót, és egy fehérrel takarta le őket, az új közös életük szimbólumaként. Nita ekkor megragadta Tyler kezét és súgott valamit a fülébe. Láttam, hogy nem nagyon tetszett a vezérnek, de végül bólintott.

- Alo!

Összerezzentem a nevem hallatára. Előléptem az alfám hívására, az összes szempár rám szegeződött.

- Megáldanál minket? - kérdezte Tyler bizonytalanul. Mellette Nita biztatóan mosolygott. Az ő ötlete volt ez az egész. Látszott rajtuk, hogy ez nem egy most rögtönzött döntés volt részükről. Biztos voltam benne, hogy az előbb Nita csak emlékeztette párját, aki lehet, hogy szívesen elfelejtette volna a sámán áldását kérni. 

Lassan odaléptem hozzájuk, majd elismételtem ugyanazokat a szavakat, amiket az előbb még Awan mondott nekik. A levegő megremegett. Nem tudtam leírni az érzést, de tudtam, hogy történt valami. Szerintem mindenki érezte, mert egy hangot nem lehetett hallani a tűz ropogásán kívül. Az összekötött kezükre tettem a kezem. Csak úgy áramlott köztünk az elemi energia. Mintha egy pillanatra összekapcsolódtunk volna az egész erdővel.

- Sok boldogságot kívánok. - mosolyogtam rájuk. Biztos, hogy ők is érezték az előbbi furcsa élményt, mert láthatóan megnyugodtak, és szinte felfrissültek ennek hatására. Nem tudom mit csináltam, de biztos voltam benne, hogy nem volt rossz. A sámán áldása fontos volt az új párnak. Bár magát a szertartást általában egy a párhoz közel álló férfi vezette le, de a sámánnak is meg kellett áldania őket. Így volt teljes a rituálé.

Ezután hozták a szárított húst, meg egy kis kenyeret. Letették az asztalra, ami a tűz mellett volt felállítva most, a földön. Tyler felemelte a húst, majd megetette feleségét, aki ezután ugyanígy tett. A kenyérrel is megetették egymást, majd végül ajkaik egy boldog csókban forrtak össze. Innen már az én feladatom következett. Az előbbi után a bátorságom is megjött hozzá, hiszen szinte elismert Tyler. Azzal, hogy az előbb ő maga kért fel az áldásra, az én pozíciómat erősítette meg.

 Belekezdtem egy ősi dallamba reszelős kamasz hangomon, ami még inkább földön túlinak hatott, mivel nemrég kezdtem mutálni. Nem volt mit tenni sajnos, bár nem szívesen álltam ilyen állapotban mások elé, de kénytelen voltam ilyen állapotban megcsillogtatni az énektudásom. Nagy szerencsémre hamar bekapcsolódtak a többiek is, majd jöhetett a tűz körüli tánc, amit a többi gyerekkel adtunk elő. Tyler és Nita is táncolt, sőt egy idő után már mindenki. Önfeledt mulatás vette kezdetét. A vad tánc után összegyűltünk a tűz körül és közösen megvacsoráztunk, felvágták a tortát, hozták a finomabbnál finomabb süteményeket, sülteket. Degeszre ettem magam, de még evés után is felálltam és táncoltam egy sort egészen éjfélig. Szeretek táncolni.

Egy farkas vonítása hasított bele az éjbe. Még a növekvő hold is beleremegett a hangba. Jócskán elmúlt már éjközép, nem számítottunk semmi váratlan fordulatra. Egy pillanatra mindenki megdermedt, majd a szép tiszta csillagos égboltot lassan befedte egy sötét fergeteg, ami hatalmas özönvíz szerű esőt hozott magával. Villám hasított keresztül az égen, aminek a fényébe mindenki jól kivehetően látta a fáknál trónoló fehér farkast. Valaki halkan felsikított a látványra. Elég félelmetesnek tűnt nem tagadom, viszont én mégse tartottam tőle. Ugyan megijedtem az előbb, de a fagyos kék tekintetébe mélyedve lassan megnyugodtam. Szinte egybeolvadtunk, megéreztem a dühét, és az értetlenségét irányomban. Valamiért nem tudott velem mit kezdeni. Ártatlanul oldalra billentettem a fejem, mire ő ránk morgott, majd bement az erdőbe. A tűz már alig pislákolt a sűrű esőtől, minden elázott, én magam is csurom víz lettem. 

Kapkodva pakoltunk el mindent. Mára nem mondtak esőt, de úgy látszik a természetfelettit nem tudják az időjósok előre megmondani. Na meg én se. Bár egy hete, hogy megnéztem az esküvő napját, de akkor még minden rendben volt. Lehet a fehér farkas azután döntött úgy, hogy betör a táborunkba. Mivel utána nem ellenőriztem, mert azt hittem, hogy jól fog sikerülni az esküvő, váratlanul ért, és ezért nem tudtam figyelmeztetni senkit. Egy újabb tanulság. Nem szabad belenyugodni abba, hogy csak egy fajta jövő létezhet. Úgy tűnik még az is változhat. Vagy maga a szellemfarkas változtatta meg. Lehet csak neki van meg az ereje hozzá? Ez egy igen fontos gondolatmenet volt, de nem tudtam a választ egyenlőre a kérdésemre. Keveset tudok még a sámánok mágikus erejéről.

Amikor betértem a sátramba, elkáromkodtam magam. Beázott.... Gyorsan összepakoltam a könyveimet, meg aminek még ártott a víz, és elpakoltam egy szatyorba, majd a táskámba. A ruháim a kinti levegő miatt hamar nedvesek lettek, de így biztos vagyok benne, hogy még inkább azok lesznek. Most nem mehettem Tylerhez. Ez a nászéjszakája. Biztos voltam benne, hogy ennek ellenére is szívesen befogadnának az éjszakára, de nem volt képem most bepofátlankodni a szerelmi fészkükbe. Odatettem a pólómat a sarokba ahol beázott, hogy felfogja a vizet, majd lefeküdtem aludni.  Igyekeztem erőteljesen a fehér farkasra gondolni, hogy kapcsolatba tudjak vele lépni. Minden nehézség nélkül éreztem őt meg. Ő is azonnal észrevette a jelenlétem, de nem mondtam neki semmit, csak továbbítottam felé a gondolataimat, hogy beázott a sátram, és hogy nem szép tőle, hogy tönkretett egy esküvőt. Furcsa pimaszság volt ez tőlem irányába, de félálomban már nem is figyeltem arra miket gondolok. Lassan belealudtam.