Falkátlanul

15. Fagy

Lehunytam a szemem és egyenletesen vettem a levegőt. Lassan ki, majd be. Ezt ismételgettem. Igyekeztem a légzésemre koncentrálni, bár már egy perc után elkalandozott a gondolkodásom. Meditáltam. Na jó, csak próbáltam. Egy fa alatt ültem törökülésben. Csípős hideg volt, az őszi levegő már nem volt olyan kellemes, egyre hidegebb volt, és minden éjszaka fagyott. A szünet fele már letelt, és én el is felejtettem, hogy Tyler arra kért, hogy jelöljek ki egy napot a sámánná avatásomra. Mivel fogalmam se volt arról, hogy hogyan kellene meghatároznom ezt a különleges napot, így ezen meditáltam, hátha feljön egy szám vagy egy dátum. 

Már egy órája szenvedtem vele, amikor szitálni kezdett az eső. Nem durván, de jobbnak láttam hazatérni. Farkas alakban vágtattam vissza a falkához. Nem áztam el nagyon. Pont akkor kezdett jobban rá, amikor visszaértem. Will sétált át a mezőn és meglátott.

- Hé Alo! Bejössz? Rég voltál nálam. - intett oda nekem. Bólintottam egyet és odaügettem hozzá. Megpaskolta a fejemet, amit szótlanul tűrtem. Willnek egy nagyon egyszerű egyszobás faháza volt. Az apjával élt együtt, aki amúgy sokat dolgozott. Most se volt otthon. Biztos, hogy magányos lehet így lakni, bár elég fontos szerepet töltött be a falkában, hiszen Tyler jobbkeze volt. Állandó feladatokat kapott az alfától. Ettől függetlenül nem volt senki se mellette. Csak miután beléptünk a házba, akkor változtam vissza. A kezembe nyomott egy törölközőt, amivel felitattam kicsit a hajamat. 

- A nagy özönvíz óta nem is esett. - jegyezte meg miközben feltett vizet forrni. A nagy özönvíz alatt természetesen azt értette, amikor Wynono ránk szabadította a természeti erőket majdnem 4 napon keresztül. 

- Egész hideg is lett. - jegyeztem meg.

- Kell egy pulcsi? - kérdezte a fiú.

- Ő.... Igen. - vallottam be zavartan. Nem fogok hazudni. Fáztam és kész.

Elővett a szerkényéből egy pulcsit és odadobta nekem. Felvettem. Jó meleg volt, és nem volt nedves. Nekem mostanában az összes ruhám vizes volt a nyirkos, párás levegő miatt. Igazából kész csoda, hogy még nem fáztam meg. Ha ember lennék, valószínűleg már rég elvitt volna egy tüdőgyulladás.

- Mi hír van a szörnyről? - kérdeztem halkan. Leültünk az asztalhoz. Kitöltött nekem egy bögre forró teát.

- Semmi új. Egyenlőre nem tűnt fel semmi rendellenes a városban. Biztos, hogy bekövetkezik a látomásod? 

- Biztos. Eddig sosem hagyott cserben. Nem tudom még, hogy mikor, de meg fog történni. - elgondolkodva pillantottam a bögre fülére. A felszálló forró gőz a tábortűzre emlékeztetett. Mosolyogva gondoltam, hogy a napéjegyenlőség ünnepén majd biztos megint nagy tüzet fogunk rakni. Azt hiszem tudom is mikor lesz meg a felavatásom. A felvilágosodás érzése magabiztossággal és nyugalommal töltött el. Nem gondoltam, hogy ennyire természetesen fog megnyilvánulni előttem a dátum. Már megérte eljönnöm Willhez. Legalább egy kérdésre választ kaptam.

- Az egyedüli ami furcsa volt, hogy pont aznap halt éhen egy csöves a városban. - mondta. Felpillantottam rá. Igen, ennyit én is hallottam. Tyler felvette a kapcsolatot az itteni vadászcsoporttal, akik pedig a rendőrséggel. Aznap mindössze ennyi történt. Éhen halt egy csöves. Azóta pedig semmi. Csend. Zavart ez a feszült várakozás. Mindketten elgondolkodva meredtünk magunk elé. Agyamat ellepték a képtelenebbnél képtelenebb helyzetek, és félelmetesebbnél félelmetesebb szörnyek. Bár ritkán találkoztak össze ezek a veszélyes lények vérfarkasokkal, mivel féltek tőlük, de ettől függetlenül én meg tőlük féltem. Nem voltam olyan erős mint a társaim, sajnos. Bár tudtam, hogy megvéd a falka, de mi van, ha ők pont nem lesznek ott?

Egy fehér bundájú hatalmas farkas képe úszott be a szemem elé.

- Will... Kérdezhetek? - a kezemet néztem.