Destiny (J-Hope ff.)

22. - Testvérek harca

~ Két hónappal később ~

Októberbe lépve immáron hat hónapos terhesen battyogok hazafelé. Hűvös van, ennek ellenére nagyon jól esik most ez a kis séta. Általában ilyenkor még pólóban mászkálok, viszont így állapotosan a legkevésbé sem engedhetem meg magamnak, emiatt előkerült a télikabátom, a sálam s mindenféle meleg hacuka. Egyébként a munkahelyeink egymáshoz való közelsége miatt egy autóval járunk dolgozni, csak azzal egyikünk sem számolt ezidáig, hogy mi lesz akkor, ha túlóráznia kell az egyikünknek. Ma fordult ilyen először elő, ezért sétálok jelenleg haza.

A napokban sikeresen megtörtént a kötelező, havi szülészorvosi vizsgálat, vele együtt egy teljes laborvizsgálat, vérkép és vizelet ellenőrzés. Bár még nem kellett volna, azért szükségét láttam, hogy már most elvégezzék a terheléses cukorvizsgálatot. A huszonhat hetes babónk hossza 31 centiméter és a súlya 902 gramm. A doktornő elmondása szerint már megfigyelhető a tipikus magzati póz. Karjait a mellkasára hajtja, kezecskéit ökölbe szorítja, térdeit pedig felhúzza. A baba nyitogatja szemeit, hiszen ezen a héten sikeresen befejeződött a szemek szerkezeti fejlődése. A fényt és a sötétséget is képes valamennyire érzékelni elméletileg.

Ebben a hónapban jelentősen nehezebb lettem. A második trimeszter végére amúgy is átlagosan heti fél kiló hízás várható, viszont ez nálam egy teljes egész kilogramm. A pocakom szintén látványosan megnövekedett, hiszen a benne fejlődő kisbabánk már eléggé nagy. A legbosszantóbb ebben az egészben, hogy a melleim egyre teltebbek, nehezebbek, minek HoSeok nagyon örül, viszont számomra ezáltal az alátámasztó melltartó hordása elkerülhetetlen. A hátamat egyre inkább terheli a gyerekem növekedése, a hajolás abszolúte nem megy könnyedén főleg úgy hogy fokozottan figyelni kell a helyes testtartásra. A túl magas, alacsony sarkú cipőkkényelmetlenekké váltak, a lábaim meg ritkán ugyan, de előfordul, hogy megfájdulnak.

HoSeok egyébként a tudtom nélkül jelentkezett egy felkészítőtanfolyamra, minek tulajdonképpen a fő célja, hogy felkészítsenek bennünket a nagynapra. Eddig igazából kettő ilyenen vettünk részt privátban. A keretein belül például a helyes légzéstechnikák elsajátítását árulták el, ezzel megkönnyítve számomra a vajúdást, a gyermekünk világrahozatalát. Hiába tudtam a nagyját az elmondottaknak, a hasznomra vált hogy egy hozzá speciálisabban értő kolléga mondta mindezt el. HoSeokkal mindemellett sikerült a kórház szülőszobáján szétnézni, kellőképpen megismerkedtünk a babánk érkezésének helyszínével, valamint a gyermekágyas szobával.

Igyekszem minél többször bevonni őt a babavárás folyamatába, emiatt nagyon várja a kicsi érkezését, valamiért pedig úgy érzem jobban átérezi a családdá válás szentségét. Közös vásárlásokat gyakran ejtünk meg annak ellenére, hogy a kicsikénk nemével nem vagyunk tisztában. Egy kisebb bulit tervezünk tartani a családjaink körében, hol velük együtt értesülnek majd erről. A babaszoba elkészítése is feltétlen csak utána következhet, mi megelőzését majd egy vendégszobát feltétlen ki kell pakolnunk.

Az ultrahangvizsgálatokra feltétlenül, mindig közösen látogatunk el, nem számít hogy időpontunk reggelre, vagy késő estére van. A legutolsó ilyen ellenőrzésen már négy dimenziós felvétel is készült, mi közben szörnyen meghatódtunk mind a ketten. Ő próbálta ugyan tartani elöttem magát, ám nem igazán járt sikerrel.

Fél órás sétálás után végre sikeresen felérek a lakásba, viszont ahogy leveszem a kabátomat illetve a cipőmet valaki felcsenget a kaputelefon segítségével. A kis gombot lenyomva beleszólok, majd a nővérem hangját meghallva fel is engedem. Mivel innen nyitottam ki a főkaput, ezért a lift automatikusan ide fogja hozni. Állítólag ez valami új, különleges program a barátom személyes kérésére.

- Ahn HyoSonn! - kiáltja a nővérem félelmetes hangon mihelyst a felvonó csilingel a lakásban. - Hol vagy? - jön a kérdés, minek köszönhetően sóhajtva indulok el a bejárat felé. - Na, most pedig... - kezdené, csakhogy először a hasamra pillant le, s némi megvetésse a szemében fűzi újra össze a tekintetünket. - Szóval anya igazat beszélt - köszi felém a szavait szinte. - Leülök a kanapéra, te addig csinálj nekem egy teát. Úgyis a vendéged vagyok - halad el mellettem cselédként kezelve, holott ez az Én otthonom.

A konyhába átsétálva sóhajtva állok neki YunHwa italjának elkészítésének, mi végül egy áfonyás mézes ízesítésű lesz. Nem szeretem ha ugráltatva vagyok, de hát mit csináljak? Mégis ő a nővérem, bármennyire kellene utálnom nem teszem. Holott akarva, akaratlanul, de tönkretette az életem. Amióta HoSeok belépett az életembe ezek a sebek kezdtek begyógyulni. Nem akarom, hogy újfent felszakadjanak.

- Tessék Unnie - teszem az asztalra a bögrét a teát úgy ízesítve ahogy az ő szereti. - Minek köszönhetem a látogatásodat?

- Jó, rátérek a tárgyra, nem kell undoknak lenni - gúnyolódik, holott én csak kérdeztem valamit minden hátsó szándék nélkül. - Szeretném, ha elvetetnéd a gyereket - jelenti ki, mire a szemeim kétszeresükre kerekednek, kezemet pedig a pocakomra simítom. - Nem érdemled meg. Nincs férjed, elkötelezettség nélkül meg gyászos világra hozni szegény magzatot. Amúgy is, ha te leszel az anyja a két éves kort sem éli majd meg - kortyol higgadtan a teájába, az én mellkasomat ezzel egyidőben ellepi a fájdalom.

- Nem. Jó anya leszek - vágok vissza igyekezve nyugodt maradni. - Mégis hogy juthat eszedben olyan, hogy vetesem el? Ez nem a te döntésed, különben is, az én életembe nincs beleszólásod. Hat hónapos terhes vagyok, ha akarnám se ölném meg a mini szerelmemet, különben sem lehet már ilyenkor abortuszt végezni - csóválom meg a fejemet szomorkásan. - Miért gyűlölsz ennyire? Ide jössz az otthonomba sértegetni engem. Mit vétettem ellened?

- Hogy mit? - vágja le indulatosan a bögrét, emiatt némi tea az asztalra löttyen ki. - Nálad nincs szörnyűbb ember ezen a földön. Csak magadra vagy képes gondolni, soha semmi kedvesség nem szorul beléd. folyamatosan utánozni szeretnél engem, ez a magzat is csak egy kellék arra, hogy jobb legyél nálam. Tudd meg, a szüleink utálnak téged azért, mert világra hozod az unokájukat. Én vagyok az elsőszámú gyerekük, te mindenben csak és kizárólagosan utánam koslathatsz - orít rám, ennek következtében össze is rezzenek.

- Takarodj - suttogom felé, mire megdermed.

- Hogyan?

- Azt mondtam, hogy takarodj - üvöltök rá, azonban ahelyett hogy visszaszólna idegesen kapja fel a táskáját, s legközelebb már csak a lift ajtajának záródását hallom meg.

Fájdalmasan sóhajtok fel, s szépen hagyom, hogy a keserűség a büszkeséggel együtt ellepje a mellkasomat. Hiába mosolyodom el, a könnyek perceken belül lepik el a szememet, idegességemben pedig elhajítom a távkapcsolót. A hangos zokogás a csapódással együtemben tör felszínre, az eddigi stresszt, mi felgyülemlett bennem egyszerűen képtelen vagyok magadban tartani. Az arcomat lassacskán beletemetem a tenyerembe, igyekezve abbahagyni a sírást a gyereket szem előtt tartva, azonban nem tudom.

- Jagiya! - kiáltja HoSeok a semmiből, minek következtében méginkább felerősödik az elfojthatatlan sírásom. - Találkoztam odalent a nővéreddel, de nem gondoltam volna hogy amiért ő feldúlt, te ilyen állapotban leszel - mondja nekem alig hallhatóan a hangos zokogásom végett. Érzem, hogy besüpped a kanapé, s magához húz vígasztalásként. A mellkasára hajtom a fejem, ő meg érzékien átölel, miközben a testem iszonyatosan rázkódik. Minél jobban bőgök, annál erősebben szorít a testéhez. A hajamat inti be apró csókokkal és vigasztaló szavakat kezd a fülembe suttogni.

A jelenléte segítségével sikeresen felülkerekedik az anyai energiám a bánatom felett, miután már HoSeok-ot is beavatom a történésekbe egyszerűen mintha elillanna a nyomorom. Hát valóban ennyit számít, ha a társaddal, pároddal megoszthatod a fájdalom terheit. Könnyedén, halkan kezdünk erről beszélni, közben ő rengeteg szívmelengető kedves bókkal áraszt el. Igen, határozottan meghozza a kellő hatást.

- Ne feledd, nincs nálad csodálatosabb nő - suttogja a számra, majd lassacskán megcsókol.