Destiny (J-Hope ff.)

28. - Lépésről lépésre

A kanapén ülök és a laptopomon nézelődök újabb adag babaszoba tervszerűségek után, ugyanis tényleg nincs ötletem, hogy milyen stílusú legyen SeoJun szobája. HoSeok meglátása szerint jobb lenne szakértőhöz fordulni, aki otthon van ebben a témában, viszont nekem semmi kedvem sincs egy rakás pénzt kidobni olyan dologra, mit igazából én is meg tudok tenni. Egyébként is megígérte, hogy amint hazajön elkezdjük berendezni a babaszobát.

Még egy hét van hátra az újabb ultrahang vizsgálatig, ami már a harmincötödik heti lesz. Be kell vallanom így, hogy a kiírt időpont szerint már csak hat hét van hátra a kicsi születéséig; egyszerűen megőrülök. Annyit még életemben nem szenvedtem, mint ezen a héten. Az alvás nem megy, sehogy sem kényelmes, konkrétan a mozgás sem valami könnyű dolog és a barátom sincs itt a nap nagy részében, hogy legalább egy egy kicsit megvigasztaljon ilyen szempontból.

HoSeok szülei, pontosabban az enyémek is napi rendszerességgel, minden reggel felhívnak az állapotom felől érdeklődve. Természetesen feldobják a napjaimat, de az közel nem olyan, mit amilyenre vágyom. DaWon-nal voltunk vásárolni a napokban, sikeresen beszereztünk egy csomó babaruhát, no meg kisebb kellékeket, de a nagyobb dolgokat HoSeok-kal közösen szeretném megvenni.

Sóhajtva leteszem az üvegasztalra a laptopot és kényelmesen végignyúlok a kanapén. Rettentően álmos vagyok, mivel a gyerkőc mindenemet nyomja, nem igazán egyszerű, rugalmas, valamint pihentető az alvás. Hetente legalább egyszer, de van hogy többször is egy terhes tornai gyakorlatot csinálok, mit mondanom sem kell a barátom igencsak szeret. Vitaminokat nagyon gazdagon szedek, illetve sűrűn kenem a bőröm mindenfélével, a hasamat meg főleg, ugyanis nem szeretnék rá csíkokat.

Nyomja ez a francos kanapé a hátamat - puffogok magamban, így hát némi kapaszkodás segítségével felhúzom magam, s a konyhába sétálok, hogy egy teát készítsék magamnak. Gyorsan egy bögrébe teszek némi citromlevet, valamint cukrot is, majd a vizet odateszem forrni, amíg pedig az nem melegszik fel szépen, felülök a bárszékre a könyökömre támaszkodva. Mégis hogy kezdjünk neki ennek az egésznek? Semmi tapasztalatunk nincs benne, ráadásul egy üres szobába HoSeok fog mindent egyedül felvinni? Mind a festék, mind a bútorok rettenet nehezek, így ha akarok sem tudok segíteni neki. Bár az igaz, hogy felügyelni kell majd a szekrények és az ágy összeeszkábálását, viszont a szobát festők mázolják majd ki.

A teafőző jelezni kezd, hogy készen van a teavíz, így felállva leveszem a bödönt és kiöntöm a bögrébe a tartalmát. A pocakomban SeoJun az első picike korty után ébredezni kezd, konkrétan szerintem telibe a méhemen fekszik. Mosolyogva cirógatom meg a hosszú ruhámon keresztül – mivelhogy ténylegesen indulásra készen vagyok –, mit méginkább érzékel és minthogyha megérintene engem belülről. Kis csodamaki, aki pár héten belül a karjaink között lesz.

- Hát itt az én szépségem! - jelenik meg HoSeok egy nagy zacskó mandarinnal, mire elkerekednek a szemeim, s boldogan ugrok bele a nyakába mihelyst a bögrét letettem. - Igaz, Seongnam-ig kellett mennem ilyen finomakért, de miattad, megéri bármi - karol át jó szorosan, a fülembe suttogva aranyosan. Tegnap este egy reklám miatt annyira megkívántam a mandarint, hogy HoSeok-nak lekellett ugrani a sarki zöldségesbe, csakhogy ott mindössze hármat talált. Ezért most a kedvemért, még kérés nélkül is hozott.

- Úgy szeretlek - bújom a fülébe igyekezve meg szorosabban férkőzni hozza, azonban a pocakom sok mindenben korlátoz. - Elkezdjük a babaszobát? - nézek fel rá pár perc némaság után, minek következtében bólogatni kezd, a pultra pedig leteszi a mandarinokat.

- Megvesszük a festéket, mert este hatra hívtam a festő ismerőseimet, a bútorokat meg addig mi lenne ha csak megrendelnénk a bolttól, aztán amikor majd hozzák össze is szerelik? - kérdi, mire csak egy durcás arcot kap válaszul. - Oké, értettem. Ma és holnap ezzel foglalkozunk, vettem - áll vigyázba, idióta módon meg tiszteleg is, végül elneveti magát és a számra csókol. - Ott lehetsz majd, de csak dirigálhatsz, semmihez sem érsz hozzá!

- Értettem főnökúr! - kurjantom, majd már villámgyorsan inni is kezdem a teámat, hogy a lehető leghamarabb indulni tudjunk. Jut eszembe! Nem is olyan sokára itt a karácsony, illetve az újév is. Ki kell találnom, hogy mivel lepem meg a barátomat az ünnepekre, no meg közösen a holdújévi ajándékokat is megálmodhatjuk a szüleinknek. Tulajdonképpen semmi ötletem nincs, hiszen mindkettőnk családjának megvan mindene. Talán egy kis fotóalbum SeoJun-ról? Addigra lesz 1-2 hónapos ha minden igaz!  - Segítesz kérlek? - nézek a barátomra a cipőmmel együtt, hiszen a pocakom miatt képtelenség megérinteni a lábamat. Édesen elneveti magát, azonban készségesen kiveszi a kezemből a lábbelimet és felhúzza rám. - Indulás! - sipítom izgatottan, majd még gyorsan felkapom a télikabátomat, a sálamat illetve a táskámat, aztán mindent magunk mögött hagyva a lifttel elindulunk lefelé. Bepattanunk a kocsiba amint leérünk, innentől kezdve pedig nincs megállás, irány a vásárlás!

~

- Ez hihetetlenül szép! - mutatok egy gyönyörű Rezedazöld színű festékre. HoSeok már szinte a haját tépkedi, ugyanis ez már a hetedik, ismétlem, hetedik festékes amit Szöulon belül megjárunk. Valahogy olyan igazi, nekem tetsző kék színt sehol sem találunk. Ő szerintem már a legelső boltból elhozta volna a babakéket, viszont nekem az olyan semmilyennek tűnt, mivel pedig egy nagyszerű barát, így készségesen szabad kezet enged nekem, s inkább visz minden fele csak hogy tökéletes legyen minden. - Ó, ott! - mutatok egy polccal arrébb az Atlaszszürke nevezetű árnyalatra, majd már emelnék is meg belőle kettőt, csakhogy Hoseok megelőz vele.

- Te csak ne emelj fel semmit! - dorgál meg a hatalmas kosárba betéve közben a bödönöket. - Keresd tovább a kéket, Jagiya. Nem akarok itt dekkolni ötig - pillant a karórájára, mi olyan délután fél négyet mutathat körülbelül. - Majd addig megnézem ahhoz az áruházhoz vezető utat a neten amit kinéztél - sóhajt fel tragikusan, mi egyébként nagyon vicces lenne ha nem lenne szó szerint kinyúvadva. Nagyon nem szeret órákig nézelődni, keresgélni.

- Ott van! - kiáltok fel izgatottan megpillantva az angolkék árnyalatot, mire még a kocsiban ülve kerestem rá. Valami hihetetlenül gyönyörű ez a szín! Remélem a későbbiekben SeoJun-nak is tetszeni fog, főlei így, hogy nagyon-nagy szeretettel várjuk az érkezését. Való igaz, egy babus nagy felelősség, viszont a tanfolyamoknak és a terhestornának köszönhetően igazán kieegyensúlyozottnak, bátornak érzem magam a kisfiammal kapcsolatban. Hoseok pedig hatalmas segítség. Nem is tudom, hogyan vészeltem volna ezt át ha annakidején elhagy pusztán azért, mert terhes lettem.

- Na végre! - mondja a mobilját zsebrevágva, aztán már emeli is le a vödröket a kosárba téve őket. - Haladjunk kérlek! - puszil a fejemre mihelyst fordgolódni kezdek hátha meglátok valami szebb árnyalatot, azonban rá kell jönnöm; ez a tökéletes. - Megnéztem merre kell menni, úgyhogy tíz percen belül ott is leszünk a Casamia Bucheon-ban - rázza meg a fejét finoman, mutatva, hogy nincs ínyére egy másik városba elkocsikázni, de megteszi mert örömet szeretne okozni. Reggel az volt az első, hogy felhívtam őket, s legnagyobb szerencsémre mindegyik kis kinézett holmiból eltettek nekünk egyet Jung HoSeok névre. Tulajdonképpen csak felvenni és fizetni megyünk.

- Jó-jó induljunk! - tapsikolok vidáman, mire már az ő ajka is mosolyra húzódik. A kosarat megragadva elindulok egy pénztárhoz, mi éppen most nyit, így gyorsan beállunk fizetni. HoSeok segítségével kipakoljuk a megvásárolandó festékeket, kifizetjük aztán már süvítünk is kifelé. A barátom gyorsan a csomagtartóba helyezi a vödröket a többi dísztárcs mellé, mit sikerült a nap folyamán beszerezni.

Alig negyed órával később már a bútorokért igyekszünk be, amíg HoSeok kicuccol az autóba, addig én kifizetek egy kisebb, orbitális összeget. Gondoltam, hogy nem lesz olcsó SeoJun szobája, de hogy ennyire... húzós, arra végképp nem számítottam. Mindegy... Valamit valamiért. Legalább boldogságosan fogom látni ahogy az általam megalkotott szobában felcseperedik a gyönyörű kisfiam. Ennél nem is kell több.