Destiny (J-Hope ff.)

37. - Micsoda nap

~ 8 hónap múlva ~

Dudorászva szedem ki a frissen megszárított ruhákat a szárítógépből, ugyanis igencsak altatási idő lenne SeoJun számára. Ebben a nyolc hónapban nagyot fejlődött a mi kis gyerkőcünk. Már majdnem másfél éves és meg kell hagyni, iszonyúan hiperaktív. Mindenkivel igyekszik beszéde elegyedni, kúszik-mászik mindenfelé, játszani is lehet már vele, amit legfőképpen az apja élvez. A nagyszülők, illetve a rokonok pedig még mindig a gyurmázását élvezik, SeoJun már kevésbé. Ebben a hónapban leszünk egy évesek HoSeok-kal, s már igencsak várom, ugyanis már két hete beharangozta, hogy készül valamivel.

A gondolataimból némi nehézség szakít ki, mi a lábaim felől érződik. Lepillantok a bokámhoz, a feltételezésem pedig beigazolódik. Junnie bébi sikeresen ráült a lábfejemre. Gügyögök neki egy sort, közben lehajolok érte és vele együtt fejezem be a ruhák hajtogatását. SeoJun még nem jár két lábon, viszont magyarázni azt nagyon tud, bár érthetetlen. A popsiját csapkodva hagyom el a helyiséget, ám nem tetszik túlságosan a fiamnak, így szabadulni akar.

- Hát itt az én szerelmem - sétál közelebb HoSeok nagy örömömre, s már nyomnék is egy jó nagy csókot a szájára mikor is kiveszi Junnie-t a kezemből és elsétál mellettem.

- Na kösz - sóhajtom morcosan a fejemet megcsóválva. - Micsoda mamlasz, hah - sértődöm meg, aztán végül megadom magam és a konyhába csoszogok. Nemrég vacsoráztunk egy jót, a mosatlanok meg csak úgy állnak dögivel. Kedvetlenül rakom be a tányérokat a mosogatógépbe, miután ezzel végezek egyenesen indulok az emeletre, hol valószínűleg a kis családom tartózkodik. Benyitok a hálószobánkba, honnan SeoJun kacagását hallom meg. - Ideje fürdeni - mosolyodom el és a fürdőbe battyogok át a dolgokat előkészíteni.

Tizenöt perc múlva mindennel készen leszek, HoSeok behozza a csöpit már leöltöztetve és belehelyezi a langyos vízbe. Mivel már nagyon ügyesen ül, csak egy picit kell megtartani a hátát. A jól bevált taktikát alkalmazzuk, azaz amíg a barátom leköti a figyelmét, addig én gyorsan, célirányosan lemosdatom. Kikapva a kádból beleteszem az apja kezében lévő törölközőbe, ő pedig az ölébe fogja, gondosan bebugyolálja és kiviszi. Leteszi az ágyra amíg él elpakolok, óvatosan áttörölgeti, ügyesen bepelenkázza, én pedig a dolgokkal végezve pizsibe öltöztetem.

- Na, gyere kisfiam, irány az ágy - kapja ölbe HoSeok a lurkót, hogy átvigye a szobájába. Most már elég nagy ahhoz, hogy egyedül szundizzon, csakhogy az alvási nehézségekkel még mindig küzdünk. A pillanatot kihasználva gyorsan a fürdőbe megyek, öt perc alatt lezuhanyozok, pizsibe bújok és bepattanok az ágyba. Fél óra múlva HoSeok is visszatér, majd rögtön a fürdőbe indul. Mostanában sok a munkája, így egymásra kevés az időnk, szinte én csak a háztartásról gondoskodom, illetve a gyerekkel vagyok. Reggel hatra megy dolgozni, és legkésőbb csak ötkor jön. Csak akkor van egy szusszanásnyi időm, ha SeoJun alszik délután.

Nyugalmamat a telefonom csörgése zavarja meg, így szem forgatva húzom el a zöld gombot meg sem nézve ki az. Meglepetésemre SungJin szólal meg valamiről nagyon hadoválva, s kéri hogy nyissam meg az új dokumentumot, amit küldött. Kedvetlenül adom be a derekamat, ezért hát kikelek az ágyikóból egyenesen a nappaliba menve, ahol reménységeim szerint a laptopom található. Miközben egyébként én kapcsolom be a gépet, ő nem kímél a részletektől.

- A belgyógyászat, gyermekosztály és rehabilitáció, neurológia, reumatológia, mozgásszervi rehabilitáció, pszichiátria, ápolási osztály... no igen, meg a krónikus belgyógyászat kapott engedélyt az újításra. Tulajdonképpen az általam kiemelt területeket kívánjuk kezelni. A gyermek ellátás során a cél igazából a magas színvonalú diabetológia- endokrinológia ellátás megtartása, fejlesztése. Ő, igen, mondtam, hogy az épület maga is bővül majd? - tudakolja diszkréten, közben telefonon keresztül is hallom, hogy egy adag papírt lapozgat.

- Nem - közlöm vele kicsit kemény hangon talán, azonban attól, hogy jelenleg nem dolgozom még ugyanúgy bele kellene avatnia a részletekbe.

- Akkor most... - köszörüli meg a torkát. - A létrejövő új épületbe akarjuk integrálni a fekvőbeteg ellátásokat. Ez megoldást ad a krónikus ellátás egységesítésére is. Ezen helyen a krónikus-ápolási feladatok szervezése a lesz a cél... mindemellett... - folytatja tovább a süketelést, azonban én már nem figyelek oda, könnyedén elfogadom a dokumentumot, s zárom is be az egészet a francba. Semmi kedvem nincs ezzel foglalkozni este fél nyolckor.

Halk szöszmötölésre lettem figyelmes folyosó felől, mikor pedig egy pillanatra hátrakapom a fejem – csak hogy nehogy valami démoni lény legyen – HoSeok alakját vélem felfedezni. Ajkán egy halvány mosoly, egyik kezével a falnak támaszkodik, a másikkal meg a hajába túr csábítóan. Egy puszit dobva neki fordulok vissza a gép felé, hiszen SungJin megint küldött valami francot. Akut kórház.

Nocsak! Ha jól tudom az "akut" fekvőbeteg-ellátást végző intézmény, tevékenysége a diagnosztika és műtétek terére tehető. Magas technikai, illetve technológiai hátteret igénylő diagnosztikai eszközök, rengeteg lehetőség, intenzív ellátási formák, valamint a műtőkapacitások jelentős részének centralizációja ide kell, hogy összpontosuljon. Csak nem egy hasonló részleget akar kialakíttatni a gyerekosztályon?!

- Holnap megnézem jobban, ne haragudj, de most leteszem - sóhajtom némi fáradtsággal a hangomban, majd összerezzenek ahogy ezzel egyidőben HoSeok meleg tenyere simul a vállamra. A vonal bontását követően felpillantok a barátomra, ki rögtön egy puszit nyom a homlokomra. - Csak nem elaludt a szerelmed? - kérdezem morcosan, belőle meg a hatására kiszakad a nevetés.

- Gyere ide te buta - kuncog továbbra is igyekezve elfojtani azt, közben a kezemnél fogva felhúz magához. - Ő még friss - utal SeoJun-ra, illetve az őt illetett jelzőre. - Most pedig... terveim vannak - kap az ölébe határozottan, mire majdhogynem felvisítok, de idejében befogom a számat. A hálószobába érve az ágyra ültet és minden óvatoskodást félretéve lehúzza a pólómat. A látványra morog egyet és a csípőmet megragadva magához ránt.

- Ne csináld - túrok a lobboncába néhol meghúzva, ezzel igazából teljesen széttúrva azt. Lassan felcsúsztatja az oldalamon a kezét, érintése helyén bizsergést és libabőrt hagyva. Szinte hihetetlen, őrületes, hogy mennyire tudom kívánni már ennyitől is. Végigpuszilgatja a hasam elém térdepelve, én pedig kéjesen felsóhajtok, a kezemmel felhúzva őt magamhoz. A nyakába fúrom a fejemet, gyengéden puszilgatni kezdtem a vékony bőrfelületet, mire természetesen jólesően felnyög.

A füle mögé is nyomok pár apró puszit, a fülcimpájába harapok, minek köszönhetően olyan hangosan mordul fel, hogy félő felkelti a gyereket. Felkuncogok, közben a vágytól elhomályosult, még most is hihetetlenül gyönyörű barna íriszeibe nézve. Lassan a számra hajol, megharapja az alsó ajkam és bennem rekesztve minden levegőt szenvedélyesen kezd csókolni. Egy apró nyöszörgés tör fel a torkomból, mihelyst a már kőkemény férfiasságát dörzsöli nőiességemhez, ezzel bennem is komolyabb vágyat szítva.

- Megrészegítesz... átkozottul kellesz, de nem tudnám teljesen visszafogni magam anélkül, hogy ne kellene fel SeoJun - suttogja a számba csábosan. - Reggel bepótoljuk Jagiya.

- Utállak, csak jelzem - kuncogok fel halkan és pihegve a vállára hajtom a fejem. Le kell küzdenem az ölemben támadt kínzó bizsergető vágyat, ahogy azt HoSeok is teszi. Nagy levegőket véve simogatja a hátam, egyaránt ezzel szorít erősen magához. Nyomok egy utolsó apró puszit a vállára, végül átmászok az én térfelemre. A tekintetemmel végignézem, ahogy lerángatja magáról a nadrágját, aztán nagy nehezen bebújik mellém betakarva magát. Leteszem a párnára a fejem, végül kényelmesen elhelyezkedve nézni kezdem az arcát. Karját átdobja rajtam, közelebb húz magához, s a homlokomra csókol. - Szeretlek - motyogom halkan, le-le csukódó szemeit nézve.

- Én is téged - mosolyodik el halványan, aztán lehunyja a pilláit. Lekapcsolom az éjjeliszekrényen lévő lámpát, majd még közelebb bújok a barátomhoz. Annyira szeretem az illatát, hogy ez szinte mindig a lehető legjobb módon nyugtat meg, legyek bármilyen helyzetben is. Szerencsés vagyok, hogy ő a gyermekem apja, s hogy minden mellett támogat.