Destiny (J-Hope ff.)

19. - Mint egy család

Delután négy óra körül már javában a dobozokba pakolom a ruháimat a lakásomban található gardróbból, ugyanis HoSeok igyekszik elaltatni IlSong-ot a nappaliban. Nem olyan egyszerű, hisz' egy két éves gyerek amíg ki nem fárad, vagy nem betegszik meg nagyon eleven. Amikor pár órával ezelőtt ideértünk mindent meg akart nézni, fogni. Szerencsére egy tíz perce leköti a tévében lejátszott mese, emiatt is van vele a barátom. Ha vége, rögtön szundi.

Az utolsó pár darab nadrágomat helyezem bele a kijelölt kartonba, mikor két nagy tenyeret érzem a vállamra simulva. Mosolyogva pillantok fel a csillogó, sötét szempárba, majd rögvest be is hunyom a pillaimat mikor a homlokomra nyom egy nagy puszit. A kezemből kiveszi a ruhákat, beleteszi a dobozva, s a többi felhalmozott dolgaim közé helyezi. Van itt minden, a kispárnától kezdve, különféle dokumentumokig, képekig minden.

- Elkezdem lehordani mindet, jó? Figyelj légyszíves IlSong-ra. Pihenj le mellé, biztos fáradt vagy... órák óta csináljuk már - cirógatja meg az arcomat mellém guggolva. Csókért hajolok, mit mosollyal díjaz, végül finoman az ajkaimra cuppant. Hajolna el, ám a tarkójánál fogva visszahúzom, s a fejemet megdöntve most én mélyítem el mindezt. - Jagiya, ennek igazán nem lesz jó vége - suttogja a számra két csók közd, majd a hüvelykujjával akadályozza meg azt, hogy tovább folytassuk amibe belekezdtünk. - Ezt majd este, jó? - nyalja meg az alsó ajkát, miközben végig az enyémet simogatja ujjával.

- Túl sok idő - suttogom a pilláimat fenyitva, kívánatosan felnézve rá.

- Jagi... ha nekem valaki azt mondja, hogy a terhesség ilyesmit hoz ki a nőkből, akkor valószínűleg már tíz hónappal ezelőtt sem húzok gumit - adja tudtomra, mitől kiszárad a torkom, a mellkasomat pedig megelség árasztja el. - Leviszem a cuccodat, menj és pihenj le - bök az orromra aranyosan, majd homlokon puszilva gyorsan felemelkedik, s három dobozt felkapva kisétál a szobából.

Nem kell kétszer kérnia, feltápászkodom a szőnyeggel borított padlóról kisétálva a helyiségből. A kanapén nem találom IlSong-ot, ezért a hollétét kikövetkeztetve indulok el a hálóba. Egyből elmosolyodom ahogy belépek, ugyanis nyitott szájjal durmol a kisfiú az ágy bal oldalán gondosan betakargatva. A paplant felemelve befekszem mellé, ekkor pedig minden fáradtság eluralkodik rajtam. A testem elernyed, kiengedek egy nagy sóhajt, lehunyom a szemeimet és nem is kell több, szinte azonnal elragad az álom.

~

- ...giya... Jagiya... - szólít valaki meg,  hangtónusból pedig könnyedén rájövök, hogy ez a valaki HoSeok. Nyújtózkodva fordulok a hang irányába, majd kinyitva a szemeimet felmosolygok rá. Fölöttem támaszkodik, kezei a csípőm két oldalán, a matracon állapodnak meg, míg ő azokkal a sötét, csillogó szempárral néz rám. - Jagiya... sajnálom, hogy fel kell keltselek, de este hat van és jó lenne, ha eltudnánk indulni. IlSong odakint nézi a tévét - tudatja velem az utolsó kis információt is, mikor az ágy túloldalára pillantok.

- Oké, mehetünk felőlem - nyújtózok még egyszer, majd a fedetlen alkarjára puszilva kissé meglököm a mellkasát, hogy emelkedjen feljebb. - Éhesek nem vagytok? - kérdezem már ülve miközben éppen kitakarom magam. HoSeok nemlegesen megrázza a fejét, mikor pedig felegyenesedek egy puszit nyom a homlokomra finoman megölelve utána. - Mi az? - motyogom a vállába szinte hangtalanul, kezemet a hátára simítva. - Hiányoztam?

- Csak érezni akarlak a karjaimban - búgja a fülembe kellemes hanggal, ezáltal a testemen végigfut a hideg. - Szeretlek.

- Én is szeretlek - válaszolom neki elszakadva tőle, végül egy rövid csókváltást követően elhagyjuk a szobát. - IlSong-ah, éhes nem vagy? - kanyarodok át a nappaliba, hol a megszólított kisfiú rám kapja a fejét.