Destiny (J-Hope ff.)

31. - Ne szólj be! (+16)

~ December 23. ~

Holnap karácsony, ami azt jelenti, hogy ajándékozás van. Őszinte leszek, szörnyen izgulok attól, hogy HoSeok hogyan fog viszonyulni az ajándékhoz, főleg így, hogy szinte két hét és SeoJun a kezeink között fog pihenni. Reggel van, én pedig valami bugyuta karácsonyi mesét nézek még az ágyban fekve, a barátom meg még mindig mellettem durmol. Meg kellene venni a karácsonyfát, ami tulajdonképpen az ő dolga lenne, csak folyton halogatja. Elintézném szívesen, csakhogy a harmincnyolcadik hétben nem valami kiváló gondolat tőlem.

Ma még ultrahangra is kell mennem, amire sajnos HoSeok nem tarthat velem, mivel akár fer, akár nem berendelték dolgozni. A pocakomra teszem a kezem és felvontam a szemöldököm, ugyanis úgy látszik SeoJun igencsak játékos kedvében van. Megsimogatom a hasam, végül erőt véve magamon kikászálódom az ágyból. Alig várom már, hogy a kezemben tarthassam a kisfiamat. Ez a kis csoda végre valahára kibújik!

- Hobi - suttogom az arcát megsimogatva, mire csak morog egyet. - Mikorra kell menned a céghez? - kérdem halkan, minek következtében felém fordulva magához húz, s lassan nyitogatni kezdi a pilláit. - Én megyek a dokihoz, aztán jó lenne ha egyszerre indulhatnánk el - magyarázom neki, csakhogy nem hiszem hogy tökéletesen felfogta.

- Amint észhez térek indulok - szögezi le egy csókot nyomva a számra, aztán már el is bújik a paplanban ismételten. Sóhajtva sétálok be a fürdőbe, hol gyorsan lezuhanyozok, hajat mosok, szárítok, leápolom az arcbőröm, illetve testápolóval bekenem magam, majd a gardróbba sétálva, a szekrényemből kihúzva pár cuccot felöltözök.

A rendszerváltást követően HoSeok megy a fürdőbe én pedig szimplán a konyhába sétálok egy útravalónyi kávét főzve neki. Épp hogy a tetejét ráhelyezem a pohárkára, a barátom már teljes harci díszben elkészült, s egy puszit követően lelép. Kicsit rendet rakok, takarítgatok leginkább söprök és mosok, viszont egy-két polcot sikeresen letudok törülni. Miután kész leszek ezekkel, a slusszkulcsot megragadva elindulok a mélygarázsba, az autóba pattanva pedig a kórház felé veszem az utam.

Szerencsés vagyok, amiért évekkel ezelőtt, még mikor csak egyetemi gyakornok voltam rátaláltam dr. Kwak Shin-Hye nőgyógyász asszonyra. Teljes mértékben megérti az élet minden részletét, ráadásul mindig remek tanácsokkal lát el a babavárás szempontjából. Az olvasottak szerint SeoJun már abban a pozíciójában van, miben majd kibújik belőlem. Egyszerre félek és vagyok izgatott ezzel kapcsolatban.

A kórházba érve a már megszokott útvonalon sétálok be az épületbe, köszönve a biztonságiaknak, illetve DaEun-nek is, aki boldogan kortyolgatja tovább a kávéját amint elhaladok mellette a liftek felé. A harmadik emeletre érkezem meg a felvonó segítségével, s az ismert ajtón bekopogtatok. Az asszisztens tessékel be, a doktornő pedig mosolyogva int közelebb.

- Van, vagy volt valami panasza az elmúlt napokban? Görcsök, nyomások, esetleg valamiféle színezett folyadék nem távozott a hüvelyből? - kérdezi, közben egyből intve, hogy válaszadás közben feküdjek csak le az ágyba, pontosan az ultrahang gépezete mellé. - Ugyanolyan a magzat mozgásképe, mint mindig? Nem furcsa?

- Mozgolódik dögivel, szerintem naponta csak pár óra lehet az, mikor alszik, vagy nem is tudom mit művel, mindenesetre akkor nyugi van - újságolom, közben egyébként levéve a kabátomat, s felhúzott pólóval már az ágyon pihenek. - Semmi furcsát nem érzek, inkább gondolok. Anyukám mesélte, hogy ő már ezekben a hetekben szült, sőt, kisebb fájásai, görcsei voltak, ehhez képest nekem semmi efelé tapasztalatom sincs.

- Ugyan! Az nem jelent semmit, hogy milyen volt az édesanyja várandóssága. Minden terhesség más, higgye el nekem! - mondja biztatóan, hiszen tapasztalt ezügyben és rányom a hideg zseléből egy adagot a pocakomra, majd a kis műszerrel körözni kezd. - Egy darabig el fog tartani ez a vizsgálat, hiszen megmérem, megnézem újból mindenét.