Destiny (J-Hope ff.)

42. - Hihetetlen család

Az első éjszaka a lehető legrosszabbul telt SeoJun jóvoltából. Úgy tűnik – bár sejtettem hogy így lesz – zavarja, hogy ismeretlen helyen kell éjszakáznia. Már az otthoni környezetet épp megszokta, erre elhozzuk ide és szegény teljesen össze van zavarodva. Megteszünk mindent, hogy legalább kicsit alkalmazkodjon, bár még nagyon baba, úgyhogy remélem könnyedén megy majd neki. Velünk fog aludni, hiszen akkora a hálónkban az ágy, hogy kényelmesen elférünk hárman.

A reggelit követően HoSeok a gyerekkel együtt elugrott bevásárolni, ezért is tehetem meg most azt, hogy nyugodtan ácsorgok a teraszon. Csodálatos látvány tárul a szemem elé. Szebb, mint amilyen a képeken volt. A távolban az égkék tenger terül el, míg a szárazföldet szinte minden négyzetméteren homok és pálmafák övezik. A privát kis kertünkből egyébként le lehet sétálni egy elkülönített partrészre, ezt pedig tegnap este ki is használtuk. Gyönyörű a naplemente itt.

Sóhajtva, egy halvány mosollyal az arcomon lépek be a szobába, az ajtót gondosan elhúzva magam mögött. A még kipakolatlan bőröndömből kiveszem a kedvenc bikinimet és gyorsan magamra kapom. A napsütés gyönyörű, szóval kapok az alkalmon, napozom egy kicsit. Naptejjel bekenem magam, biztos ami biztos, leégni nem szeretnék. Egy üveg vizet kiemelve a hűtőből, illetve a telefonomat magamhoz kapva indulok ki a közeli napágyakhoz, hol számításaim szerint senki sincsen.

Éppencsak kiteszem a lábamat a küszöbön, mikor Hoseok és a gyönyörűséges gyermekünk toppan be a bejárati ajtón. Mosolyogva, talán kissé csalódottan – hiszen így, hogy visszaérkeztek nem feltétlen lesz időm napozni – fordulok feléjük, amint pedig SeoJun megpillant engem, rögtön a kezecskéit kezdi nyújtogatni, minek az apja nem feltétlen örül. Egyszerre próbál egyensúlyozni a csomagokkal, valamint egy pohár kávéval miközben a karjaiban ott csüng a kisfiúnk.

- Nagyon gyorsak voltatok - jelentem ki közelebb battyogva, elvéve SeoJunt tőle. Megkönnyebbülve pakolja át a papírpoharat a jobbjába, engedve ezzel a bal karjára nehezedő súlyon. - Hát szia kismanó - gügyögök a kisfiamnak egy sort, aki édesen megsimogatja a hajamat, majd szépen bele is gabalyodik. - Na, kellett neked ezt csinálni - kuncogok halkan, szinte suttogva a szavaimat, végig igyekezve ilyen közelről kiszabadítani a mancsát. - És bingó! - dobom hátra a loboncomat egy gyors mozdulattal, amint sikerül a kis mentőakcióm. - Minden rendben ment?

- Aha - érkezik a kurta válasz, min azért kissé megilletődöm. Nem feltétlen szokott ennyire egyszerű, semmis válaszokkal szolgálni. Kicsit feszült lenne? Valami mégis történhetett vásárlás közben?

- Minden rendben? - sétálok hozzá közelebb, hogy megérdeklődhessem tőle azt, mi már negyed másodperce foglalkoztat. - Történt valami, míg elvoltatok? - torpanok meg mellette, miközben ő a hozott dolgokat pakolja ki a szekrényekbe. Sikerült szerencsére a lehető legjobb módon berendezkedni, már szinte egy nap alatt igazán otthoniasan mozgunk itt a Nay Palad Hideaway-ben. Hihetetlenül kellemes, egyedül a gyerkőc nincs megelégedve, hozzászokva a szituációhoz.

- Nem, semmi Yeobo, ne aggódj, csak nagyon nagy volt a sor a pénztárnál, ráadásul elképesztő módon egy hatvan éves néni elém tolakodott, úgyhogy igazán paprikás vagyok most - áll le egy pillanatig a pakolással, mi alatt felém fordulva egy apró puszit nyom a homlokomra. - SeoJun is egy igazi kis angyal volt, bár szerintem nem értette amit angolul magyaráztam körülbelül úgy mindenkinek - kuncog fel kissé talán már fesztelenül. - Gyorsan kipakolom ezeket, addig össze tudtok készülni? - simogatja meg az orcámat a mutató ujjával, ezzel kellemes borzongást kiváltva belőlem. - Gondoltam ha már itt vagyunk megnézhetnénk ezt-azt - mosolyodik el újból, célozgatva valamire. - Mondjuk... a Big Lagoon-t.

- Nem mondod! - tátom el a számat majd gyerekkel együtt a karjai közé vetem magam. - HoSeok - bújok hozzá a lehető legközelebb. - Hihetetlen vagy! Folyamatosan csak meglepsz, én pedig konkrétan semmit nem adok neked cserébe... itt vagyunk a Fülöp-szigeteken a kis családunkkal hogy élményeket szerezzünk és egyszerűen nem tudok mást tenni, csak hálálkodni neked. Ha te nem vagy, sosem veszem magamat rá, hogy eljussak ide, pedig nagyon-nagy álmom volt - motyogom a vállába kissé elpityeredve, mit a legkevésbé sem értek, az érzelmeim egyszerűen felül kerekednek rajtam.

- Már megint butaságokat beszélsz! - tol el kissé egyrészt azért, hogy SeoJun-t megigazítsa karjaiban, másrészt hogy a szemembe tudjon nézni. - Itt ez a csodálatos kisfiú a karjaimban. Ő a szerelmünk édes gyümölcse. A családnál nincs nagyobb ajándék, érted Jagiya? - simogatja meg az arcomat egy apró mosollyal az ajkain. - Hiába próbálom űberelni, ezt már lehetetlen. El sem tudom mondani, hogy te mennyi mindent tettél értem. Ideje viszonoznom Jagiya.

- Szeretlek - szipogok egyet visszanyelve a könnyeimet, illetve automatikusan le is törölve őket szabad kezem segítségével.

- Hát most miért sírsz te buta? - nevet fel édesen HoSeok, mint akinek most mondták el élete poénját. - Ennyire azért nem ragadtattam el magamat - kacag tovább, közben ellépve tőlem, hogy folytathassa a pakolást. Mosolyogva, könnyes szemekkel, SeoJunnal a karomban nézem, ahogy mindent elkezd kirámolni a papírzacskókból, s érdekes módon mintha nem lenne már feszült az előbbi bevásárlástól. - Készüljetek össze HyoSonn-ah, időben szeretnék indulni, oké?

- Ezt a fiaddal beszéld meg - válaszolom szórakozottan, hiszen amióta a kis lurkó belecsöppent az életünkbe, nem én vagyok az, aki a legtöbb időt tölti a készülődéssel. SeoJun igazán aktív baba, nagyon nehezen marad egyhelyben, sokszor van, hogy legszívesebben megkérném HoSeok-ot, hogy fürdesse meg egymaga a fiúnkat, csakhogy ez nem így működik. Muszáj lefoglalnunk őt, különben annyit mocorog hogy kipancsolja a vizet.

SeoJun ideiglenes szobájába érve lefektetem őt a pelenkázóra, mire több sem kell neki, rögvest átfordul hasra. Fújtatva helyezem a kezemet a hátára, hogy legalább elkúszni ne tudjon, miközben kiveszek egy szürke rövid farmert és egy mintás kis rövidujjas inget a legközelebbi szekrényéből. Sóhajtva fejtem le róla a kis ruhákat, hiszen az apukájának is ugyan ezt a szettet kell ma felvennie, emiatt történik ez a nagy átöltözés. Gyors pelenka csere, végül tíz perc múlva teljes harci díszben battyogok ki HoSeok-hoz, ki hasonlóképpen fest mint SeoJun.

- Nocsak! - csillan fel a szeme így, hogy az látja azt amit elképzelt. - Gyere ide bébi, anya készít rólunk pár képet így, aztán hagyjuk készülni őt is - gügyög SeoJunnak, ki hatalmasra nyílt szemekkel szippantja magába az apukája összes szavát. Át is veszi a gyereket tőlem, illetve átnyújtja a telefonját közben. Két legyet egy csapásra. A falhoz topognak, persze ezalatt HoSeok szája be sem áll, én már alig bírom visszaszorítani a nevetésem, ám végül sikeresen zárjuk a mini fotózást.

Ők a kanapéra heverednek le játszadozni, míg én megkezdem a készülődésemet. Nos, mivel valószínűleg sokat fogunk sétálni, eszemben sincs sem magassarkút, sem szoknyát felvenni. Egy egyszerű világoskék farmerrövidnadrágot és egy lenge, fehér, ujjatlan inget kapok magamra, mihez majd egy lapos talpú szandált párosítok. Nem a legcsinosabb egy szett, viszont igen jól érzem magam benne, ez pedig igen fontos. Főleg ha kirándulni megy az ember. A barna táskámba minden létező, elképzelhetően kellő kelléket, tárgyat belehajítok, kezdve a fertőtlenítős zsebkendővel. SeoJun előszeretettel hajigálja a holmiját amerre csak szeme lát. Néha igen szórakoztatónak tartja, hogyha épp felveszem a földről a kis mackóját és rögtön eldobhatja megint amint a keze ügyébe kerül.

- Indulhatunk! - jelenek meg előttünk, s kérnem sem kell, azon nyomban felpattan HoSeok a gyerkőccel együtt. Egy üveg vizet még beledobok a totyómba, ezidő alatt SeoJun belekerül a hordozójába, s végül egy bő öt perc szöszmötölés után sikeresen hagyjuk el a házat. Ugyan az autóba nem volt egyszerű a kisbébit belekötni, ugyanis a bérelt autónk nagyon magas, és furán lehet állítani az ülését a megszokotthoz képest.

- Akkor indulás!