Destiny (J-Hope ff.)

35. - Nehéz napok

~ 5 nappal később ~

Kissé aggódva állítom le a motort a mélygarázsba és a hozott holmikat a kezembe kapva a lift felé sétálok. Gwangju-ban voltam reggeltől, ugyanis DaWon-nal megbeszéltünk egy kisebb találkát, közben pedig HoSeok szüleihez is benéztem. Mindenkitől rengetegféle tanácsot kapunk, hogy hogyan kell gyereket nevelni, ezeket igyekszem egyébként szűrni, hisz SeoJun-t úgy gondozzuk, ahogy neki és nekünk a legjobb.

Néhány rokon már tett kísérletet a látogatásra, viszont tekintve arra, hogy SeoJun még csak öt napos mindenkit megkértem, hogy majd csak az első pár hónap után legyenek szívesek ilyesmivel hívogatni. Iszonyat megterhelő nem csak nekem, de HoSeok-nak is, hogy folyton csörög a telefon, egyrészt a tanácsok és a kioktatások végett, másrészt a jókívánságok, gratulációk miatt. Teljes mértékben elhiszem, hogy mindenki jót akar nekünk, azt akarjak hogy teljesen pontosan minden ütemezve legyen, csakhogy a kisfiúnk még csak pár napos. Sosem tudhatjuk mikor sír fel, ez az egész macera pedig nekem hihetetlenül fárasztó SeoJun mellett. Sokszor említi anyukám, hogy HoSeokkal a kapcsolatunk rámehet a babára és elhidegülhetünk egymástól, ám ez szerencsére nincs így, remélem nem is lesz a mérhetetlen szeretetünk mellett. Van időnk egymásra a gyerek mellett, ugyan nem sok, de van.

Nehéz volt az utóbbi idő főleg számomra, hiszen amikor SeoJun hajnalban ébred, én kelek fel hozzá, hagyom HoSeok-ot aludni annak ellenére, hogy csak egy hónap múlva fog bejárni a céghez dolgozni, addig is itthonról foglalkozik mindennel. Itt van nekem  bármi kérésem is legyen, a kisfiam apukája mindenben segít, még akkor is ha fontos dokumentumokat néz át. Teljesen átalakult ilyen szempontból, maximálisan azt érzem, hogy Mi vagyunk neki az első, nem pedig s francos munkahely. Bármi kérésem van, szó nélkül elintézi, csupán néhány dologért morog, viszont ennek ellenére megcsinálja. Szeret engem és a kisfiúnkat is, nekem pedig ez a legfontosabb.

Néha igen feszültek vagyunk, ezt beismerem, azonban csak tíz perc erejéig mikor SeoJun nyűgös vagy rossz napja van. Mindent meg tudunk beszélni egy kis feszültség-levezető kiabálás után éppen hajnalok-hajnalán, kora reggel, vagy késő este. HoSeok elég türelmes erotikai terén is, hiszen nem telt még le a kötelező négy hét, sőt még bőven van belőle legalább három. Egy kisbabus való igaz, hogy felforgat mindent, azonban egyikünk sem bánja. Egy-egy alkalommal mikor összekapunk sem dől össze a világ, én van hogy bőgök ugyan, viszont a barátom hamar kezeli a helyzetet.

Mosolyogva öltözök le mihelyst a lift felér a lakásba, ezt követően pedig a konyha részbe sétálok ledobni a szatyrokat. HoSeok anyukája készségesen bevállalta, hogy főz ránk ma, ugyanis sikeresen kikotyogtam azt a kis tényt, hogy SeoJun csak húsz percekig hagyott éjszaka aludni. Gyorsan kipakolok mindent, s a nappaliba battyogok át hogy egy gyors csókot lenyomok a bőszén dolgozó HoSeok-nak.

- Szia Jagi - motyogja az ajkamra, aztán le is húz maga mellé. - Milyen volt a kiruccanásod? - kérdi talán kicsit sértetten, hiszen ő már majdnem egy hete ki sem mozdult a házból. Én járok a boltba, a szüleihez, a postára, még a bankba is, mivelhogy ő mindenáron szemmel szeretné tartani SeoJun-t. Kertem már tőle, hogy menjen ő ide-oda-amoda, csakhogy inkább egy telefonhívással mindent elrendel házhoz.

- Jó, legközelebb mehetsz te - mosolygok rá, mire meglepetésemre bólint. - Alszik? - bökök a baba-hinta felé, mi kellemes lassúsággal ringatózik. Miután HoSeok bólint, óvatosan közelebb merészkedek a trendi kis szettbe bújtatott kisfiamhoz, hogy a cumit, amit sikeresen kiköpött álmában az asztalra tegyem. Megpróbálkozhatnék azzal, hogy a szájába tegyem, de körülbelül egyenlő lenne a halálos ítéletünkkel. SeoJun nagyon hamar felriad.
Végszóra a kisfiam nyűgölődni kezd, viszont hatalmasat sóhajtok mikor nem ébred fel, ellenben HoSeok már mellettem toporog. - Nyugi, alszik mint a tej - mosolygok s barátomra, ki a megfeszült izmait azon nyomban ellazítja.