Destiny (J-Hope ff.)

17. - Te!

~ Tíz héttel később ~

A vizitemet befejezve elindulok a nőgyógyászhoz, ugyanis ma léptem be a 13. hétbe és mennem kell egy vizsgálatra. igaz, hogy csak fél óra múlva, de hátha előbb be tudok menni. Kicsit feszült vagyok, hogy minden rendben van-e a babával ugyanis nyár közepe van az időjárás pedig melegedni, amit személy szerint nem tűrök jól. A napsütéstől a bőröm nincs elragadtatva, emiatt meg én sem. Az egyetlen furcsaság az a terhesség alatti rosszulléteket illeti, ugyanis egy sem volt. Természetesen meg is ijedtem tőle, de az orvosom azt mondta, hogy ez is egy lehetséeg opció.

A napokban meglátogatuk a szüleinket közösen, viszont még egyikükkel sem közöltük a babát, ezt a dolgot próbáljuk minél több ideig húzni. Sokáig már nem lehet, mivelhogy elkezdett növekedni a pocakom. Ez még szemmel alig látható, legtöbbször csak a lakásomban viselek tapadós dolgokat, hogy HoSeok tökéletesen láthassa a gömbölyödő hasamat. Minemellett azt fontos megjegyeznem, hogy a ruháim mérete egyre inkább megy össze, még jók rám, de iszonyatosan kényelmetlen mondjuk farmert húzni.

Természetesen van még dolog, ami eléggé aggaszt, ez a tényező pedig YeongSik személye. Bár még nem költöztünk össze Hobi-val, ő is észrevettem, hogy hiába ignorálom, valahogy mindig tud zaklatni. Hívogat, írogat... az egyetlen meg nem történt dolog az a felkerésésemet illeti. Remélem nem fogok újra találkozni vele, mivel szinte biztos vagyok abban, hogy megpróbálna bántani, ami jelen esetben nem lenne túl kézenfekvő.

- Jagiya - ölel magához HoSeok mikor a földszintre érek. Már tényleg szereznem kellene neki valamiféle kártyát, amivel szabadon feljöhet az irodámba. Nem mindig lesz ezek után erőm lesétálni hozzá egy kisbabával a hasamban. - Olyan gyönyörű vagy - suttogja nekem a fülembe csókolva. A kellemes érintéstől megborzongok, majd a szájához hajolok egy csókra. - Hoztam neked egy apróságot - húzza mosolyra a száját, aztán a háta mögött rejlő kezét előre húzza.

- Nem mondod! - kapom a szám elé a kezemet a tulipán láttán. Rég kaptam már tőle virágot, ezért különösen megérint ez az apró gesztus. HoSeok az egyedüli személy ezen a földön, aki pontosan ki tudja találni, hogy mikor épp mire van szükségem. Ő az az ember, kinek elmesélhetem mindennapjaimat, akár akkor is, ha éppen pont az történt aznap, mint előtte való héten. Türelmesen végig hallgatja, érdekli és hozzá is fűz valamit. Ilyen tulajdonságok százai mellett biztosan remek apuka lesz. - Ú! - vidulok fel teljesen, majd szinte a nyakába ugrok.

- Óvatosan - nevet fel a kezét rásimítva a hátamra.

- Nocsak! - érkezik egy idegesítő hang a hátam mögül, mire a barátom egyből a háta mögé húzna, csakhogy YeongSik gyorsabb volt, így könnyedén kitép HoSeok kezei közül. - Szóval ezért nem veszed fel a telefont, hah? - kiabál az arcomba, egyrészt ezzel halálra rémít, másrészt a kezét pofonra emeli. - Válaszolj, ha én hívlak! Büdös ribanc! - kiáltja, majd már csattan is a keze az arcomon. Sajnos HoSeok csak azután tud elhúzni, ahogy ez megtörténik, így egyből aggódó szemekkel kezd vizslatni. A tenyerét rásimítja a pocakomra, mit az én ujjaim védelmezően fognak.

- Mond, te teljesen normális vagy? - fordul ingerülten YeongSik felé HoSeok, mikor már teljesen megbizonyosodik a hogylétemről. - Nőket ütsz? Egyáltalán hogy a francba kerülsz ide?

- Mé' mivan akkor ha megütöm? Sokkal jobb lenne, ha elesne és szétcsapná magát a francba - gondolkodik hangosan, majd már kap is felém, azonban HoSeok lök rajta egyet, hogy távolabb kerüljenek tőlem. - Engem te ne löksöddél! - bök idegesen YeongSik a barátom mellkasára, aztán rámsiklik a tekintete, mi miatt pontosan kiszúrja, hogy a kerekedő pocakomat fogdosom. - Te felcsináltad a nőmet? - ordítja idegesen, aztán lendíti is a kezét, csakhogy a biztonságiak idejében lefogják. - Te szajha!