Destiny (J-Hope ff.)

24. - Meglepő titkok

~ Hoseok szemszöge ~

Kora reggel a kedvesem mocorgására ébredek, így automatikusan, lassan felnyitom a pilláimat. HyoSonn mostanában egyre inkább szeret helyezkedni álmában, gondolom várandósan nem egyszerű kényelmes pozíciót találni. Tűröm, alapból is szeretem ha ő ébreszt, hiszen ezáltal sokkal többet lehetünk együtt napközben. Vagyis... most már, ugyanis nem fog dolgozni innentől fogva. Ameddig a kórházba ment, minden áldott reggel keltett, nehogy véletlen elkéssek. Egy igazi tünemény.

A szerelmem gondolatára a mellkasomra pillantok le, hol a lehető leggyönyörűbb nőt érzékelem. Még jócskán az igazak álmát aludja, ezért természetesen igyekszem kibírni, hogy ne legyen olyan megmozdulásom amivel felkelthetem. Kezem az oldalára csúszik ennek ellenére és benyúlva a pólója alá simogatni kezdem. Néha már túlságosan is automatikusak a végtagjaim ha róla van szó. Végtelenül szerelmes vagyok belé. Annyira jó érzés, hogy van egy személy, aki kitart mellettem bármilyen butaságot is csinálok. Ő olyan lány, kit rohadtul nem érdekel, hogy milyen társadalmi réteg tagja vagyok, vagy hogy mennyi pénzem van.

Most először érzek egy lánynál ilyen fajta köteléket, hogy tényleg magam miatt kedvelt meg, azért aki vagyok igazából és nem abból az okból, mert a szüleim a Samsung cégcsoport fő részvényesei. Két hölgyemény próbálkozott be nálam csupán, az a kettő, kikkel összefutottunk egyszer a parkolóban. Évek óta nem beszeltem velük, csupán hallanak különféle pletykákat a cégben, s meg akartak a hitelességükről győződni.

Hónapokkal ezelőttig biztos voltam benne, hogy senki sem fog jönni aki szeretni fog engem őszintén. Nem gondoltam magamra sosem úgy, mint aki boldogságot érdemel pont azért, ahogyan HyoSonn-t megismertem, ezáltal el is menekült előlem. Semmi sem számított, csak az, hogy végre megtaláljam. Így hát most, hogy újra belépett az életembe ez a lány... teljesen megváltoztam. Nem csak a karrier az első, hanem ő maga, magam, főleg amiatt mert a kisfiamat hordja a szíve alatt. Csodálatos érzés, hogy nem sokára apuka leszek. Ijesztő, ám mégis alig várom, hogy a kezemben tarthassam a csöppséget.

- Jó reggelt  - motyogja a kedvesem a reggeli rekedtes hangján, amin képtelen vagyok nem elmosolyodni.

- Neked is Jagiya - nyomok egy puszit a homlokára, tenyeremet a pocakjára húzva. Reggel ébredés után, még kómásan is ő a leggyönyörűbb. - Hogy aludtál? - kérdezem, mivel együtemben a mellkasomra fekteti kezét, állát pedig azon megtámasztva rám emeli a tekintetét. Felfoghatatlanul szépséges, csillogó, nagy, sötét szemei vannak, hogy oly' annyira el lehet benne veszni, mint valami labirintusban.

- Nagyon jól! - mosolyodik el halványan. - A tegnap után csak is jól lehet! - jelenti ki édesen a babaváróra célozva. Felé kerekedve lassan a hátára döntöm, hogy meg tudjam adni neki a nap legelső csókját. Gyengéden a mézédes ajkaira tapadok, nyelveink hatására lassú táncba fonódnak. Finoman a hajába túrok, mire a fejét megdöntve beleharap az alsó ajkamba. Pimasz mosollyal húzódik el a csók végeztével, s engem halálra rémítve egy hirtelen mozdulattal felül törökülésbe és a már gömbölyödő pocakjára simítja kezét. - Megmozdult - mosolyog rám édesen, kissé kócos lobbonccal.

- Hadd nézzem az úrfit! - vigyorodom el, majd a hasára csúsztatom a tenyereimet, s türelmes ember módjára várni kezdek. Pár pillanat múlva mintha én is éreznék egy apró mozgást, minek köszönhetően felhőtlen vidámság szabadul fel belőlem, s puszi rohammal jutalmazom a lányt. Most van talán hetedszer, hogy én is érezhetem a kisfiam elevenségét.

Az ágyból végül kikászálódunk, hiszen nekem ma különös programom van, miről a kedvesem nem feltétlen tudhat. Gyorsan, közösen lezuhanyozunk, majd a nappaliba kisétálva nekiállok – kivételesen most én – a reggeli frissítőink készítésének, hisz' HyoSonn-t valami lefoglalja a kilátásban. A teli bögréket a dohányzóasztalra téve a háta mögé állok, s átkarolva és belepuszilok a nyakába, minek hatására sok-sok libabőr jelenik meg a testén.

Imádom, hogy így reagál egyetlen mozdulatomra, azt viszont már kevésbé, hogy én is hasonlóképpen az övére. Valahányszor csak megérint, bizseregni kezd a bőröm a hideg pedig rögtön kiráz. A nyakpuszilgatásról és az egyéb vágygerjesztő cselekvéseiről ne is beszéljünk. Olyan érzelmeket vált ki belőlem, amilyet még soha, senki, s neki igazából fogalma sincs, milyen hatással van rám. A tegnapi közös fürdésbe is kis híján belehaltam.

Fogalmam sincs, honnan tudja, hogyan hozzon lázba, azonban teljesen kiismert és tudja a gyengéimet. Tisztában van vele, hogy miként lehet felhergelni, ezt pedig teljességgel imádom. Minden egyes mozdulatával beindít, még ebben az otthoni szettben is hihetetlenül szexinek találom, holott csupán egy bő póló és egy terhes nőknek készített speciális cicanadrág takarja tökéletes idomait.

- Jagiya... meg leszel egyedül délután? Egy órácskára, maximum két órára el kell mennem - kérdezem tőle egyből tudatosítva az okát is, minek következtében egyből megfordul az ölelésemben. - Titok - puszilok az orrára mikor a kiszámítható kérdését előzöm meg, miszerint hova megyek. - Hazafelé jövet hozzak esetleg valami finomságot? - cirógatom meg az orcáját picikét igyekezve feldobni a elszontyolodott hangulatát.

- Hm... - gondolkodik el egy pillanatra, majd felcsillant szemekkel ismét rám néz. - Perecet szeretnék, de ne frisset hozz, kicsit legyen megszottyadva... Ó! Meg mézet, savanyú káposztát is! Az lenne a legjobb, ha mind rajta lennének a pékárún - magyarázza izgatottan, közben egyszerre csodálkozom el a kívánságán s a kaja undorítóságán. Talán ez a második legfurcsább kérése a savanyú-uborkás-epres turmix után.

- Értettem - nevetek fel a boci szemeit meglátva, mik ellenkezést nem tűrő módon tekintenek az enyémekbe. - Sietek vissza, addig is... légyszíves ne ugrálj, ne járj mezítláb a jéghideg kövön, ne akarj pont most port törölni, nézz a lábad elé és ha nagyon unatkozol, akkor kérlek hívj fel valakit, vagy mondjuk... - gondolkodom el egy pillanatra, aztán hirtelenjében beugrik. - Kezd el nézegetni neveket a kisbébinek. Gyűjts jó sokat, aztán válogatunk, oké?

- Jó! - kurjant fel vidáman, majd a számra csókolva el is tűnik a folyosón.

A fejemet csóválva kapkodom magamra a kabátomat, illetve a cipőmet, végül a lift segítségével a mélygarázsba megyek. Az autóba ülve abba a bizonyos kávézóba kezdek el kocsikázni. Bő negyed óra alatt már sikeresen parkolok le, hiszen nincs ez a hely annyira messze tőlünk, éppenséggel ugyan azon az úton kell végigmenni mint amelyiken a hídról jönnék alapból is. Az ajtó feletti kis csengő csilingelve jelzi, hogy beléptem a helyiségbe, az egyik pincér srác pedig már lépne hozzám, azonban leintve megindulok az ismerős arc felé.

- Üdvözlöm - hajolok meg kissé HyoSonn apukája előtt, azonban ő csak a kezét nyújtja hogy fogjam meg. Kezet rázunk, meglepetésemre hellyel is kínál, nem kell önállósodnom, mihelyst pedig a kávém is előttem van – hiszen azt éppenséggel odahaza nem sikerült meginnom – végre megszólal, ezzel megtörve a csendet.

- Nem szeretnék köntörfalazni, rátérek a lényegre - köszörüli meg a torkát, majd belekortyol az italába, s megkezdi a szövegelést. - Nézd, lehet túlságosan is előítéletes voltam veled kapcsolatban aznap, viszont... HyoSonn-ah mégis csak a kislányom. Ha nem lennének ilyen megmozdulásaim bizonyos dolgokkal kapcsolatban, akkor elképzelhetően neki eszébe se jut. Nem bántani szerettelek volna benneteket, csupán a helyzet másik oldalát is nézni kell - adja tudtomra ezeket a meglátásokat, mire csak kurtán bólintok. - Feszültséget abszolút nem szeretnék kettőnk közt észlelni, a család tagja vagy és leszel is, ezért remelem elfogadod a bocsánat kérésemet - ejti ki talán kissé felszabadítva önmagában némi terhet, mit egyébként megdöbbenve figyelek, hallgatok. - Ha tényleg szereted a lányomat, ő meg téged, akkor áldásom az egész családra.

- Komolyan mondja, uram?

- Teljesen - bólint a kérdésemet meghallva szinte rögtön. - Szent a béke?

- Eddig is az volt - mosolygok rá bólintva, végül ezáltal az ő arcán is kiül egy hasonló grimasz.

- Mondd csak, igaz, hogy kisfiút fog szülni a lányom?

- Határozottan - kacagok fel az érdeklődő tekintetét meglátva, ráadásul még különböző kérdésekkel is bombáz, mire elkönyvelem magamban, hogy egy darabig nem megyek haza.