Destiny (J-Hope ff.)

27. - Várj még! (+18)

Az óra mindjárt hatot üt, én pedig amióta elment szüntelenül várom, hogy végre hazajöjjön és kicsit ápolhassam még, mert azért reggel még eléggé ramatyul nézett ki. A délután folyamán mivel úgy istenigazából semmi dolgom nem volt, végig böngésztem vagy hat különböző platformot SeoJun szobáján ötletelve, viszont alig tudtam valamit elmenteni. Úgy látszik ezúttal a saját kreativitásomra kell bíznom az egészet.

Azt sikerült magammal megbeszélni, hogy szürke és kék színekben fog pompázni a helyiség, illetve abban is biztos vagyok, hogy egy olyan fotelre lesz szükségem, ami puha, valamint könnyedén bele lehet illeszteni egy masszázs párnát. Nos, azt nem tudom, hogy HoSeok ezt jóvá fogja-e hagyni, minden esetre reménykedem, ugyanis kizárt, hogy zöld legyen SeoJun szobája. Ehhez pedig ragaszkodom!

Sóhajtva teszem a kanapéra a laptopot délután hatkor, mikor is valaki felcsenget a lakásba. Megérzésem szerint HoSeok az, ezért a lift felé elsétálva megnyomom a kis kamera jelzést a panelen, minek köszönhetően az otthonunkhoz tartozó kis parkoló övezet jelenik meg a monitoron. Mosolyogva tudatosítom magamban, hogy bizony megérkezett, így felvonóhoz indulok közelebb. Amint csilingel a barátom pedig kilép, gondosan megvárom míg ideér, majd jó szorosan megölelem.

- Mi az Jagiya? - öleli át a derekamat, közben egy puszit nyom a nyakamra.

- Hiányoztál... - motyogom neki, végül sikerül elszakadnom valamennyire tőle. - Gyere! - fogom meg a kezét összekulcsolva gondosan az enyémmel, s beljebb húzom a folyosóról. A cipőjét épphogy leszenvedi magáról, aztán már fordulna is be a nappaliba, csakhogy még időben visszatartom. - Nem arra mész HoSeok! Menj az ágyba, viszem utánad a kaját meg a teát! - parancsolok rá, minek köszönhetően halk kuncogásba kezd.

- Megsimogathatom még a babát? - emeli fel a szemöldökét kisfiúsan, édesen pislogva rám. Hatalmas mosollyal az ajkamon húzom közelebb a kezét a pocakomhoz, minek következtében elneveti magát és leguggol elém. - Szia kisfiam, most nem beszélgetek olyan sokat neked, mert anya mérges és megkerget egy serpenyővel, úgyhogy megyek pihenni. SeoJun-ah, legyél jó fiú és ne rugdosódj sokat odabent! - gügyög neki végezetül egy puszit nyomva az igencsak kerekedő hasamra, illetve az én számra is, s utolsósorban sikeresen felszalad az emeletre.

- Nem normális - nevetem el magam boldogan megcsóválva a fejem, aztán gyors léptekkel a konyhába sietek. Megmelegítek egy adag teát, mit ráteszek egy tálcára némi tegnap esti gofrival meg a gyógyszerrel együtt és felsétálok velük az emeletre. HoSeok legnagyobb szerencséjére már az ágyban fekszik melegítőben, a telefonját nyomkodva. Biztosra veszem, hogy most is dolgozik. Miért nem tud legalább egy kicsit lazítani? Annyira muszáj hazahoznia a munkát?

- Amúgy rohadt szexi ez a nadrág! - néz rajtam végig jó alaposan mihelyst mellé lépek. Nem hiszem el, hogy nem zavartatja magát. Hónapok óta élünk együtt ez oké, de nem sűrűn fejezi ki magát ilyen vadul, leplezetlenül. Legtöbbször mindig romantikus kijelentései vannak. - Gyere csak közelebb! Iszonyat tapadós... jól kiformázza, hogy milyen jó feneked van alapból!

- Hiszen ez csak egy egyszerű kismama leggings - pillantok rá unottan, ám belülről melegség jár át. - Olyan romantikus vagy különben is! - nevetek fel finoman a karjára csapva miután mindent letettem az éjjeliszekrényre. - Idd meg, edd meg, aztán mérünk lázat! - szólok rá, mire neki is kezd, végezetül a gyógyszert bevéve. - Mi volt bent? - kérdem tőle átnyújtva a lázmérőt neki.

- Beszéltem a főnökömmel, megnéztem minden fontos projekt haladását és konkrétan ennyi - ránt vállat, s már a hóna alá is helyezi a digitális lázmérőt. Alig öt perc múlva már csipog is a kis készülék így hagyom, hogy kivegye, bár nem látok semmi lázra utaló jelet. - 37.2 - közli a száját elhúzva, aztán ahogy meglátja hogy megszólalnék már nyúl is a gyógyszerért.