Destiny (J-Hope ff.)

6. - Bámulatos sárm

Őszinte leszek, fogalmam sincs arról, hogy HoSeok hova szeretne elvinni engem, viszont nagyon kellemes hangulatban kocsikázunk valamerre Szöul másik oldalára. Az egyik hídon kelünk át éppen, mikor a fülemet a férfi nevetése üti meg. Meglepve fordulok felé inkább a víz bámulása helyett, azonban az utat nézi. Kíváncsiskodva fordulok hátra, hátha a hátsó ablak több mindent elárul, ám nem.

- Nem láttad? - kérdi át pillantva rám, majd mikor nemlegesen felelek neki folytatja. - Egy fiú megállt a híd előtt biciklivel, mikor épp lehajtottunk róla, megragadta a közlekedési tábla rúdját, aztán pár pillanattal később azzal, illetve a kerékpárral eldőlt balra.

A jelenet akaratlanul is megjelenik a szemeim előtt, minek hatására kuncognom kell. Percekkel később HoSeok sikeresen leállítja az autót egy étterem parkolójában. Érdeklődően lesek ki az ablakon, s sikeresen tudatosítom magamban; még a Han folyó pártjának közelében vagyunk. "Paradise S" a hely neve, már amennyire ilyen távolságból látom.

Meglepődöm, mikor az ajtó kitárul előttem, s hirtelen csatlakozik a tekintetem Hoseokéval. Fura, nem hallottam, hogy kiszállt, de biztos csak a gondolataim miatt. Túl hangosak, szinte már kiabálnak mostanában. Mosolyogva csúsztatom a kezemet a felém nyújtott mancsába hogy kisegíthessen, majd a kocsit bezárva magunk után kényelmes kis sétával pillanatok alatt eljutunk az épület bejáratához.

HoSeok előre enged, viszont a pulthoz lépve már mögötte állok. Egy pincér fickó az emelet felé kezd bennünket nagy léptekkel vezetni, ám ahelyett hogy a partnerem utána loholna, figyelmesen, az én tempóban igyekszik utána még véletlenül sem egyedül hagyva. Egy hatalmas ablak előtti asztalnál állunk meg, az ismeretlen fickó magunkra is hagy bennünket, csakhogy mikor önállóan kezdenék leülni HoSeok kérés nélkül kihúzza a széket. Mikor már egymással szemben foglalunk helyet, az asztalon maradt étlapot kezdjük el nézni, ám aztán ramyeont és különféle húsokat rendelünk csak két pohár borral. Bár arról nincs sejtésem miként szeretne ittasan vezetni, de majd megoldja. Végül is, a bor kis mértékben gyógyszernek minősül. Talán nem árt meg neki.

- Mondd... anyukád hogy fogadott engem? - kérdezek rá arra, mi már azóta érdekel mióta bejelentette, hogy teljesen tisztában van a szülője a kilétemmel.

- Majd' kicsattant olyan izgatott lett, úgy fogalmazott egészen pontosan, hogy "Nem hiszem el, hogy megemberelted magad, sőt, azt sem hogy létezik a lány! Mutass képet róla, vagy igazi Pinokkiót csinálok belőled és meghuzigálom az orrod!" - meséli el, mire nagyon kell koncentrálnom, hogy ne nevessek fel túlságosan, csak épp számára legyen hallgató. - Azt hiszem kedvelnéd a szüleimet.

- Ebben biztos vagyok - mosolyodom el szelíden, majd a szemem sarkából kiszúrom, hogy egy nő felénk igyekszik rengeteg mindennel. Készségesen nyújtom a kezem, hogy segíthessek, HoSeok hasonlóképp, így alig két perc alatt minden rendelt dolgunk az asztalon van. Bor, hús, leves... pálcikák.

- Szívesen elviszlek hozzájuk a jövő héten - mondja nekem, minek következtében megáll a falat a számban.

- HoSeok, hiszen még csak együtt sem vagyunk - közlöm vele a tényeket, mire csak bólint.

Több reakcióra számítottam meg kell mondjam. Nem tudom, hogy azért ment el kissé a kedve, mert őszinte voltam vele az előbb, vagy azért, mert megbántottam ezzel a kijelentésemmel. De hát... most mit csináljak? A szüleinek szeretne bemutatni, holott egyébként nem tudom mi van kettőnk között. Az, hogy randin vagyunk, már jelent egyfajta vonzalmat, de még nem olyasmit, hogy egy párt alkotunk. Esetleges barátnőt meg nem igazán jó ötlet mutogatni az ősöknek.

~

Csendesen sétálunk a sötétben, az épphogy kivilágított gyalogúton a kopasz fák és a csillagok alatt. Az autók halk zaját hallani csak be ide, ahogy a házak takarásában lévő úton elhaladnak, no meg a folyó hömpölygését. Rajtunk kívül nincs másik elvetemült, aki tizenegy órakkor itt gyalogolna. Nem beszélünk egymáshoz jelen esetben, viszont jól esik a csend. Nagyot sóhajtva felnézek a csillagokra, mik ma olyan gyönyörűen látszódnak.

- HoSeok, HoSeok! Nézd, tűzijátékoznak! - mutogatok a férfinak a levegőbe, majd megindulva gyerekes csillogással kezdem a korlátot szorongatva figyelni a különböző színű formákat. - Olyan szép!

- Valóban - suttogja mögülem, meglepően közelről, mire már rá összpontosítva megfordulok, azonban hátra is hőkölök kissé. Alig tíz centi távolságra van egymástól az arcunk, minek gondolatában egyből egy kis vörösséget vesz fel az arcom. Ez az első alkalom, hogy fél méteren belül van vészesen súrolva a magánszférámat. Azonban valahogy mégsem bánom. Egy hónapja igyekszünk egymást megismerni, bennem pedig kering az érzés, hogy talán, esetleg szívesen megkóstolnám már az ajkainak ízét. - Túlságosan érdekel milyen lehet a csókod.

Bennem reked a levegő. Bele látna a fejembe? Vagy csak szimplán elkönyvelhetem ezt egy újabb közös dolognak? Csendben álltunk egymás előtt, én szinte a korlátna préselődve, ő pedig közel, nagyon közel hozzám. Több mint valószínű, hogy most alig férne el köztünk a szikrákon kívül bármi más. Néha-néha összekapcsolódik a tekintetünk ebben a fura, ám kellemes pillanatban. Hoseok hol az ajkaimra, hol a szemembe néz, mintha így próbálna meg kiigazodni az érzéseimen. Az illata hirtelen csapja meg az orromat, ezzel a szívemet hatalmas dobbanásra készteti. Meg nem tudom mondani, mire hasonlít az aromája, de... olyan napfény odor. Talán.

- Akkor itt az ideje, hogy megtudd - suttogom felpillantva a szemeibe, ő pedig félmosolyt villantva már lejjebb is hajol. Épphogy súrolják egymást a párnácskáink, mikor is a telefonja eszeveszett, hangos csörgésbe kezd. Halkan, szitkozódva húzódik el felnyitva pilláit, és előhalássza a mobilját.

- Aish... - túr a hajába idegesen, de ennek ellenére nem lép el, hanem bocsánatkérő pillantással felveszi a telefont. - Jung HoSeok - szól bele megkomolyodva, mintha munkahelyi hívás lenne. - A prototípust tesztelik, hogy betölti-e azt a funkciót, amire a termékkoncepció épült, illetve megfelel-e a műszaki, biztonsági, vagy szabványelőírásoknak. A műszaki eljáráson túl piaci próbának is alávetik - magyarázza szorosan a füléhez tartva a készüléket. - Nem, ha a prototípus megfelelően funkcionál, akkor megkezdődhet a próbagyártás, de csak ebben az esetben! Az új terméket alkalmassá kell tenni a tömeggyártásra, meg kell tervezni az új, vagy módosítani kell a meglévő technológiát - mondja, közben számomra jól láthatóan megforgatja a szemét. - Itt nem egyszerű volumennövelésről van szó, hanem atechnológia megfelelő kialakításáról!

A fejemet kissé hátradöntve kezdek kuncogni a férfi vicces reakcióin. Biztosra veszem, hogy az egyik munkatársával diskulál, aki nem olvasta el figyelmesen a főnökétől kapott dokumentumokat, amiket le kellett adni. HoSeok nem beszél különösebben a munkájáról, viszont ha megkérdezem milyen napja volt, beszámol egy-két fontosabb tényezőről. Tudok arról, hogy ma indult náluk a gyárttatás, ami komoly felügyelettel és előkészületekkel jár.

- Nagyon sajnálom - mondja már nekem, mire feleszmélek a gondolataimból. - Hol is tartottunk? - húzza fel a szemöldökét sármos mosollyal az ajkain. - Hm, igen, valahol itt - nyálazza be a száját, majd minden figyelmeztetés nélkül a párnácskáimra hajol. Szememet lehunyva hagyom, hogy első csókja kellemes lebegésbe repítsen olyan magasra, amennyire csak tőle telik. Selymesen simulnak egymáshoz az ajkaink, s úgy passzolnak a másikhoz, mintha egymásnak lennének teremtve. Fonoman igyekszem olyan szenvedélyes lassúsággal viszonozni a csókját, amennyire csak tudom. Ugyan azt a tempót igyekszem felvenni, mit ő is a sajátjával, viszont arra nem számítok, hogy pihegve válik el pillanatokkal később. - Ez a mi tökéletlen, ám mégis tökéletes pillanatunk. Tudod, robbanásszerűen léptél az életembe, és szépen felforgattál mindent. Amikor látlak mindig megdobban a szívem. Erősebben, gyorsabban ver. A találkozásunk alkalmával rájöttem, hogy mit jelent a tökéletes szó. A közös séták voltak a nyugtatóim egy hosszú nap után... Tudod, annyira vágyom rá, hogy végre a barátnőmnek mondhassalak.

- Hát akkor mondj mostantól annak - mosolyodom el ezzel teljesen elkápráztatva őt, majd a következő pillanatban ismételten az ajkaimra hajol.