Destiny (J-Hope ff.)

21. - A munka betege (+18)

Az elkövetkezendő napokban sikeresen beavattunk HoSeok szüleit is abba, hogy kisbabát várunk, kik nem meglepően iszonyatosan izgatottak lettek. Számítottam rá, hogy ilyesfajta reakciót fognak produkálni, viszont arra egyáltalán nem, hogy a látogatásunkat követően kétnaponta fogok hívásokat kapni az asszonytól. Kérdem én, az Ő anyukája még viselkedik velem úgy mintha a sajátja lennék? Az én szüleim az ebéd óta egyáltalán nem jelentkezdtek. Szinte elnyelte őket a föld.

A héten sikeresen kezdtem a munkát ismét, így előjött HoSeok aggódása is, miszerint jobban örülne neki, ha végre otthon maradnék és babáznék, ő épp eleget keres. Az, hogy a fizetése kétszer üti az enyémet nem jelenti azt, hogy szeretnék függni tőle. Ugyan úgy pénzt akarok keresni, dolgozni azért, hogy olyan életem legyen amilyet szeretnék.

Sikeresen, mostmár teljes jogúan HoSeokkal élek együtt, a közös lakásunkban, hiszen pár napja a lakcímem is megváltozott, az én kis birodalmamat pedig kettő kedves kolléganőm Yuna és SeoAh uralja. Havonta egy bizonyos összeget fizetnek az ott tartózkodásukért, így plusz jövedelemforrásként szolgál az életünkben. Az egyetlen bökkenő ebben a viszonylag szépnek előadott történetben Hoseok, pontosabban nem is ő maga, hanem a mindenféle hülyeség-okosság mit kitalál. A napokban elkezdte rágni a fülemet, hogy szüntessem meg a bankfiókomat és nyissunk egy közöset, vagy menjek át az övébe. Nem tudom, hogy ilyet lehet-e egyáltalán csinálni, minden esetre igazán nincs most lelki erőm ilyesmin gondolkodni.

- Ahn doktornő, kérlek olvasd el ezt a kupac papírt. Nagyon sokan szeretnének átjönni a mi gyermek osztályunkra, de sajnos szűkös a hely így kénytelenek vagyunk válogatni - nyit be HaeBin kopogást követően, elém téve rengeteg dokumentumot. - Vaaagy, adhatom MinSuh-nak is - veszi fel újra a kezeibe mikor az arcomra siklik a tekintete. - Nem bírod a terhességet, ugye?

- Dehogynem! Csodálatos a tudat, hogy az én kis megtestesült valóm lakozik bennem, csak... kicsit félelmetes, mostanában meg nagyon sok minden történik a magánéletemben és egyszerűen nem győzöm levegővel - újságolom el neki, minek következtében leül az egyik fotelbe közben folytatásra ösztönözve. - Most költöztem át a barátomhoz, beavattuk a családunkat az unokájuk érkezésébe... egyszerűen kicsit sok mindennel van tele a fejem - rázom meg az említett testrészemet egy pillanatra. - Ne érts félre, imádom a munkám, viszont lehet, hogy mégiscsak SungJin való ebbe a vezető szerepbe. Hamarosan úgysem fogok már bejárni... Két évig biztos nem - csóválom meg a buksim.

- SungJin egy nagyon jó ember, ha úgy érzed ideje átadnod ezt a munkát neki, akkor a vezetőség az állapotodat tekintetve biztosan felcímezi az ő rangját átmenetileg. Meg amúgy is... ki mondta, hogy két főorvosunk nem lehet? - kacsint rám a kolléganőm vigyorogva. - Ha elmész, oppa megoldja egyedül, hogyha meg visszatérsz, akkor megoszlik ez az egész teher és könnyedén veszitek majd a kisebb-nagyobb akadályokat - ad egy biztató mosoly kíséretében tanácsot, mit hálás tekintettel fogadok. - Írj egy levelet a főnökasszonyhoz, amint leadom SungJin-nek ezeket, jövök vissza hogy elvigyem neki - áll fel a papírokkal együtt, végül intve egyet távozik.

Sóhajtva kortyolok bele a zöldteámba egy papírt előszedve íróeszközzel együtt, hiszen tényleg szeretnek levelet írni a főnökömnek. A leglogikusabb megoldás az, ha valóban átadom SungJin-nek ezt a posztot, hiszen nem sokáig bírok már bejárni. A hatodik, maximum hetedik hónapban még mindenképpen dolgozni fogok, csakhogy... ezt HoSeok nem tudom mennyire díjazza majd. A legjobb kifogás ilyenkor, hogy "Én hordom a gyereket a szívem alatt, szóval én érzem mikor kell abbahagyni".

A fejemet csóválva kezdek neki az írásnak, remélve, hogy tényleg elsődleges feladatuk lesz ezt megnézni most. Sosem panaszkodom nekik, nem küldtem még levelet az eddigi munkám folyamán, még mikor csak a gyakorlatomat végeztem se,úgyhogy... ennek fényében örülnék neki, ha mielőbb foglalkoznának vele. Az utolsó mondatnál járok, mikor is megrezdül az asztal sarkába tett telefonom. Még gyorsan lefirkantom a gondolataim végét, majd borítékba helyezve az aljára írom a nevem. Újult erővel ragadom meg a mobilomat, min mikor meglátom ki is írt, melegséggel a szívemben nyitom meg.

HoSeok: Jagiya, van számodra egy meglepetésem. A tőled kapott kártyával sikeresen feljutottam arra a szintre ahol az irodád is van, viszont az üvegajtót nem nyitja. Segíts a lovagodnak bejutni.

Kuncogva pattanok fel a székemből megragadva a borítékot is, majd ezzel együtt indulok ki a helyiségből. HaeBin-t éppen elcsípem a részlegen, így rátukmálva a papírt végre a barátom felé sietek. Lépteim azonnal lelassulnak mikor az ajtón belül pillantom őt meg egy hatalmas rózsával teli dobozzal. A kezemet rögtön a szám elé kapom, akaratlanul is elérzékenyülök, így gyorsan letörölve a kibuggyant könnyeimet a nyakába vetem magam.

- Úgy szeretlek - motyogom érthetetlenül, erősen szorítva magamhoz. - Annyira, de annyira! - bújok közelebb hozza, mire már egy kuncogást hallat.

- El kellett mennem egy kávézóba, mert veszítettem a kollégáimmal szemben kő-papír-ollóban, így ez a feladat rám hárult. Amikor kifelé tartottam, megláttam ezt egy virágosnál, szóval bementem. Van még benne meglepetés, úgyhogy szerintem menjünk be, mert így is mindenki minket bámul - suttogja a fülembe, mitől kiráz a hideg és jóleső bizsergés érzés szánt végig a testemen mihelyst a hajamba puszil.

A karját megragadva húzni kezdem gyorsan az irodám felé, hogy az ablakokon a kis rolót leengedve, az ajtót bezárva HoSeok szájára kapok. Mohón, szenvedélyesen kezdem el csókolni a hirtelen érzett vág végett, ő pedig készségesen tartja magát a domináns szerepben. Leteszi az ajándékot a polcra, fenekem alá nyúl és arrébb söpörve a dolgaimat felültet az asztalra, aztán ismételten a számra hajol. A lábaimmal átfonom csípőjét, ezáltal sokkal jobban magamhoz húzom.

Pillanatok alatt érzékeli a helyzet súlyát, ám a várttal ellentétben az ingét kezdi el le fejteni magáról. Újfent felém hajol, lehúzza a nadrágomat, illetve a bugyimat s a kezét végighúzva nőiességemen ujjaival kezd izgatni.
A nadrágjához kapok, minek következtében neki is leesik, hogy még rajta van, így villámgyorsan levetkőzik. Újra gyengéd csókot lehet a számra, majd sikeresen visszatér az előző cselekedetéhez.

- Könyörgőm HoSeok - harapok az alsó ajkamba elfojtva egy nyögést.

- Mondd ki... mondd ki - kérlel a férfiasságát végighúzva a csiklómon, ezzel kisebb nyögést kikényszerítve belőlem.

- O-oppa - lehelem s szájára, neki pedig több sem kell, azonnal a lényegre tér. Lassan belém nyomja magát, én pedig felnyögök a mámoros érzésre.

- Maradj csöndben, mert valaki a végén még bejön! - teszi a számra a mutató ujját, míg a másikkal a csípőmet húzza közelebb magához lehetőleg vigyázva a kicsikénkre.

Felkuncogok amikor is a nyakamat kezdi kényeztetni, közben lehunyva szemeimet minden akaraterőmmel próbálom felvenni a ritmust ebben a kipróbálatlan pózban. A körmeimet a hátába mélyesztem, ezzel biztatva őt a további tevékenységre. Egyre gyorsabban kezd el mozogni, én pedig már nem bírom tovább, a hátam ívbe feszül, minek következtében egy hangosabb nyögéssel elélvezek. Másodpercekkel később HoSeok is eljut a csúcsra, a szobát pedig a lihegésünk tölti be. Kihúzza magát belőlem és öltözni kezd még mielőtt valaki rajta kapna bennünket ezen a kis akción. Nekem nem kell sokkal több, óvatosan leszállva az asztalról felkapom a bugyim, rá a nadrágom, végül a tükörbe pillantva megigazítom a hajam.

- Álmaim nője vagy - nyom csókot a számra HoSeok, kijelentésén pedig elpirulok. - Gyere, nézd meg a meglepetésed - puszil a hajamba, aztán a kezemnél fogva az ajándékomhoz húz, s könnyed mozdulattal felnyitja a tetejét. - A virágostól távozva muszáj volt elhoznom ezt is, hiszen... mindenkinél jobban megérdemled ezeket a kis apróságokat - tudatja velem a gondolatait ezzel kis híján megríkatva engem. - A családom tagja vagy, szeretném ha végtelenül boldog lennél mellettem - mondja, végül a kezembe ad egy kis dobozkát.

Felnyitom a tetejét, a szavam pedig eláll. A kezemet a szám elé kapom, s halk, boldog sírásba kezdek. Egy gyönyörűséges karkötőt rejt, aminek az egyetlen kicsi díszítő eleme egy anyuka a kisbabájával. Nem tudom mit mondhatnék. Egyszerűen szerelmes vagyok már most ebbe az ékszerbe, hiszen teljesen, tökéletesen az én ízlésem. Nem csicsás, ráadásul a gesztus... HoSeok mindig csak rám gondol, bárhova is megy. Nincs kétségem efelől; nekem Ő az igazi.