Álarcos Hercegnő | ✓

8.

( 2 héttel később )

- Anya!-futottam le a lépcsőn.

Körülnéztem a trónterembe, de ott nem láttam sehol, így gondoltam az étkezőben lesz.
Épp nyitottam volna az ajtót, mikor az egyik őr vagy mi, elém állt. Eleinte szúrós tekintettel bámult engem, majd rám mosolygott és kinyitotta előttem az ajtót. Egy ideig ott álltam és őtt bámultam. Nem igazán értettem az egészet. Kissé összezavart. Ám mikor megláttam anyát és apát az asztalnál beszélgetni, szép kecsesen, hercegnőhöz illően besétáltam és leültem melléjük.

- Minden rendben kicsim?-kérdezte anya. Szerintem nagyon furcsált, mivel fülig érő mosolyal néztem rájuk.
- Persze..-feleltem.- Csak gondolkodtam a születésnapomon!
- Tényleg?-mosolygott anya.- Ez nagyon jó kincsem! És mire gondoltál?
- Szeretnék egy álarcos bált! Mert úgy megtudom hívni az osztálytársaimat!-vázoltam fel.
- Tudod, ez nem biztos hogy jó ötlet!-húzta el a száját apa.
- De! Az osztálytársaim mindig arról beszéltek a suliban, hogy milyen jó lenne ott lenni a királyi bálon! A hercegnő születésnapján.-néztem rájuk.- És én szeretném meghívni őket! Mert így mindenkivel táncolhatok, anélkül hogy bárki megtudná hogy ki vagyok!
- Rendben van kincsem!-mosolygott.- Nem csak azt bizonyítottad be hogy igazad van, de azt is bebizonyítottad hogy kiváló Erzsébet királynő lennél.
- Jaj...apa!-nevettem.
- Na én elmentem. Beszéljétek meg.-állt fel. Majd kiment.

- Szóval?-nézett rám anyu.- Pontosan mire gondoltál?
- Arra gondoltam, hogy mikor mindenki megérkezik, mindenki kezébe nyomnánk egy álarcot, így nem tudnám hogy kivel táncolok, ahogy ők se tudnák hogy én ki vagyok. Így még beszélhetnék is velük.-vázoltam fel anyának.- Bár, az Argentín tangó nem épp arról híres hogy mindenki beszél.
- Nem baj, folytasd. Nagyon tetszik!-mosolygott.- Örülök hogy végre elengedted a fantáziád!
- Köszi..-kuncogtam.- Arra gondolkodtam hogy most megtervezném a meghívókat és talán holnap már ki is küldenénk a házakhoz. Csak az a baj, hogy nem tudom hogy hól laknak.
- Nem baj. Majd max kettő őrt küldünk a suliba, hogy keressék meg a gyerekeket. De ne aggódj. Hozzád se fognak szólni. Még csak rád se fognak nézni. Úgy fognak menni, mintha a hercegnő nevében mennének.-vonta meg a vállát.
- Ez jó ötlet. De biztos hogy sikerül? Nem fog nekik feltűnni, hogy én nem kapok meghívót?-húztam el a szám.
- Ki mondta hogy kapsz meghívót?-húzta kacér mosolyra a száját.
- Anya..-nevettem.- Ugye most nem azt mondod hogy írjak magamnak is egy meghívót?
- Miért ne?-kérdezte.
- Hogy fogok egyszerre két helyen lenni?-tettem fel a költői kérdést, mire anya az égre meredt. Vagyis a plafonra.- Anya mit csinálsz?
- Gondolkodom.-felelte.
- Nem így szoktunk gondolkodni! Így a sorozatokba szoktak vissza tekinteni!-nevettem.
- Jólvan. Mindegy. Csak próbáltam modern lenni.-nevetett.- Egyébként, meg nem muszáj két helyen lenned. Több ezer ember lesz itt. Ha valaki kérdi hol vagy. Csak annyit mondasz, hogy itt vagyok. Csak sok az ember.
- Ez igaz.-gondolkodtam el.
- A barátaiddal meg úgy beszélhetsz ahogy akarsz. Csak egyet ne felejts el.-emelte fel az ujját.- Te a bulin, hercegnő leszel. Nem a hétköznapi Chloe Henderson.
- Rendben. Csak olyan nehéz ez az egész.-sóhajtottam.- Mert egyszer hercegnő vagyok, egyszer meg hétköznapi lány. Azt hittem könnyebb lesz ez a kettős személyiség.
- Kincsem, mind tudtuk hogy nem lesz könnyű. De minden pénzt megér hogy mosolyogni láthatlak. És hogy élményekkel jössz haza.-mosolygott.

- Sziasztok!-köszönt Emily, majd mind a kettőnket megpuszilta.
- Milyen volt a suli kicsim?-kérdezte anya.
- Borzalmas. A matek olyan nehéz.-sóhajtott.- És a tanár is bunkó.
- Semmi baj kicsim.-simogatta meg anya.- Örülök hogy még csak ennyi gondod van az életben.
- Miért lesz még több is?-nézett értetlenül.
- Lesz még több ezer.-nevettem.
- Mintha neked olyan sok gondod lenne.-mondta gúnyosan.
- Na, Emily!-szólt rá anya.
- Igen is sok gondom van. Több mint gondolnád. De most hogy itthon vagy, elmehetnénk lovagolni a tanyára!-mondtam egy békítő ötletet.

Imádom a kishúgom, de valamikor nagyon feltud idegesíteni. Olyankor hogy ne veszekedjünk, mindig elmegyünk a tanyára ami még a papié volt. Ott kiengedjük a gőzt és megnyukszunk. Azóta járok sokszor oda mióta papa meghalt. Nagyon nehéz volt feldolgozni. De papinak mindig is a tanya volt a kedvenc helye. Akkor vette amikor megszülettem. Ezért is van rólam elnevezve a tanya. Emily most 13 éves. Nem rég vettük neki az első olyan lovát, ami tényleg az övé. Ő választotta, ő adta neki a nevet. Nagyon rég nem voltunk a tanyán. Nagyon el voltunk havazódva. Ha papi még élne, most tuti nagy leszidást kapnánk. Amiért régen haragudtam, mostmár hiányzik...de szerintem most van a legjobb idő arra hogy elmenjünk. Jobb lesz ha mihamarabb kiszellőztetem a fejem.

- Szóval, jössz?-kérdeztem mosolyogva.
- Persze.-állt fel mosolyogva.- Csak még átöltözöm.
- Rendben.-válaszoltam, majd Emily felállt, megölelt és felfutott a szobájába.

- Itt az idő?-kérdezte anya.
- Igen.-feleltem mosolyogva.- Ideje eláltogatni a tanyára.
- Menjél öltözni!-mondta anya.- De aztán ne feledd amiről beszéltünk. Gondold át.
- Nem kell semmit átgondolnom. Ez lesz életem legjobb születésnapja.-öleltem meg.

Anya megpuszilt, majd meglökött az ajtó felé, hogy menjek, mert Emily utál várni. Főleg ha a tanyáról van szó.