Álarcos Hercegnő | ✓

47.

Haza érve, nem mondtam semmit csak felfutottam a szobámba. Ledőltem az ágyamra és hagytam hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Majd egy halk kopogásra lettem figyelmes.

- Gyere!-szóltam az ajtó felé fordulva.
- Szia!-köszönt Emily, őt meg anya követte.

Nem köszöntem, csak visszafordultam és újra a plafont kezdtem bámulni. Emily az egyik oldalamra, anya a másik oldalamra feküdt és nem szóltak semmit csak velem együtt bámulták a plafont.

- Mindent elrontottam!-sóhajtottam.
- Talán ennek így kellett lennie!-fordult felém Emily, mire kérdőn néztem rá.- Egyszer úgyis megtudták volna, és ha így kellett akkor így kellett!
- Nem vagy nagy segítség hugi!-bámultam újra a plafont.
- Emily csak arra akart kijukadni..-kezdte Anya.- Hogyha szeretnek, ide jönnek! A szülinapodra.
- Lehet..-sóhajtottam újból.- Elvesztettem a fiút akit mindennél jobban szeretek!-remegett meg a hangom.- És nálam van egy nyaklánc!
- Akkor lesz rá oka, hogy ide jöjjön!-vont vállat Emily.
- Nem fog jönni!-ráztam a fejem.

Itt le is zártuk a beszélgetésünket. Miután egy kicsit megnyugodtam, írtam Katlynnak hogy holnap ne várjon a suliba és talán azután se, mert ezek után Apa nem fogja engedni hogy oda járjak.

Este bárhogy is próbáltam nem sikerült elaludnom. Csak forgolódtam és Jackkan járt az agyam. Lassan kimásztam az ágyamból, magamra vettem a szürke pulcsiját majd a közös képeinket kezdtem nézni a telefonomon. Meg persze kimentem az erkélyre, mert egyszerűen úgy éreztem hogy megfulladok ha a szobámba maradok. Lábaimat mellkasomhoz húzva néztem vagy a képeket, vagy az éjjeli égboltot. Ennek tényleg így kellett lennie? Vajon keresni fog még? Vajon jön a szülinapomra? Ezek a gondolatok fordultak meg a fejembe még kint ültem, majd mikor befelé indultam volna Apát láttam meg az ajtóban.

- Minden rendben lesz!-ölelt magához.
- Miért nem alszol?-kérdeztem.
- nem tudok azzal a gondolattal elaludni, hogy te rosszul vagy!-sóhajtott.- Lehet hogy nem vagyok egy átlagos apuka, de te akkor is a kislányom vagy! De mostmár próbálj meg aludni.
- Rendben van!-sétáltunk vissza a szobába, majd én visszamásztam az ágyamba ő meg éppen csukta volna az ajtót csaj hogy hirtelen megszólaltam.- Szeretlek apa!
- Én is téged!-villantott egy halvány mosolyt.- Aludj jól!

Majd mikor már becsukta az ajtót, az oldalamra fordultam és egy nagy sóhajtással csuktam le a szemem hátha eltudok aludni. Nehezen, de sikerült! Nem mondom hogy nagyon szép álmom volt, mert újra átéltem azt ami történt de legalább aludtam.

2 héttel később!

Ma van, kettő hete hogy nem beszélek Paulán kívül senkivel. Senki nem keres, én se keresek senkit. Ma megyek a szüleimmel a suliba, elköszönni mindenkitől. Most éppen a suli előtt ülünk a kocsiba.

- Biztos hogy jó ötlet?-kérdeztem.
- Meg kell magyaráznod ami történt!-fogta meg a kezem Anya.- Én ott leszek veled!
- Köszönöm!-villantottam egy halvány mosolyt.

Kiszállva az autóból sétáltunk be lassan az épületbe, hol bárki meglátott meghajolt. Zavartan néztem körbe körbe, a kezemen meg csak úgy folyt az izzadság. Mit fognak gondolni mikor belépek?

- Gyerünk!-kopogott be anya, majd mikor tanárnő kiszólt hogy igen, beléptem.

A szívem hevesen dobogott, és csak a sok döbbent arcot kezdtem fürkészni. Jack egy nagyot sóhajtott és hátra dőlt a székében.

- Hercegnőm, királynő!-hajolt meg a tanár.
- Kérem, maradjunk a Chloenál!-villantottam egy halvány mosolyt, ő meg csak bólintva egyet helyet foglalt.- Szeretnék bocsánatot kérni, mindenért ami történt!-kezdtem bele.- Tudom hogy hazudtam, tudom hogy elhallgattam az igazi kilétem és tudom hogy sose fogtok nekem megbocsátani. Csak szeretném elmagyarázni.-sóhajtottam.- Egész életembe bezárva éltem, magántanárom volt és nem voltak barátaim Paulán kívül. Kezdtem megelégelni a dolgokat és feldobtam az ötletet, hogy mi lenne ha ide járnék. A szüleim áldást adtak rá, egy feltétellel.-emeltem fel a mutató ujjam.- Senki nem tudja meg hogy ki vagyok valójában! Álarc mögé bújtam. A lány akit ti ismertek én vagyok, csak nem Chloe Henderson a nevem, hanem Chloe brit hercegnő! Vagy Chloe Bowes-Lyon! Tudtam hogy Valentína sejt valamit..-mutattam a lányra.- De nem mondhattam semmit, így inkább ellenkeztem a jogos váddal! Szeretnék mégegyszer bocsánatot kérni mindenért amit tettem, és ne aggódjatok el megyek a suliból...
- Mi? De miért?-kérdezte Katlyn.
- Ez komplikált!-válaszolt helyettem anya.
- Ettől függetlenül, mindenkit szívesen látok a királyi bálon.-sóhajtottam.
- Viszont mostmár mennünk kell!-mosolygott Anya.
- Remélem mostmár értitek mi miért történt, és egyszer megbocsáttatok nekem!-néztem újra körbe.- De azt is megértem ha nem!
- Köszönjük kisasszony!-bólintott a tanárnő.

Vettem egy mély levegőt majd anya után indultam ki az ajtón.

- Köszönöm, hogy az elétem része lettetek!-mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót.

Ám amikor már a folysó végén tartottunk csak annyit hallottam hogy valaki fut utánnunk és a nevemet üvölti. Katlyn volt az. Amint utolért a nyakamba ugrott.

- Én nem haragszom rád, bárki is legyél valójában!-tolt el magától.- És a többiek se, csak nagyon makacsak!-forgatta meg a szemeit.
- Nem lesz semmi baj!-mosolyogtam.
-  Jack még mindig szeret!-bökte ki.
- Én is őt!-ezzel megsimítva a lány karját, mentem anyukám után a kocsihoz.

-------------------------------
Csak mert kértétek!😅💕
Hamarosan vége a könyvnek, szerintem ezt ti is érzitek szóval mostmár próbálok egy kicsit belassítani, ilyen 1 nap egy rész, mert valószínű hogy a héten még befejezem!❤️