Álarcos Hercegnő | ✓

20.

Épp ott ültem a hintaágybam, mikor valaki hirtelen megfogta a vállam...

Lassan hátra fordultam, és mamával találtam szembe magam.

- Mama..-mondtam hallkan.
- Szervusz kisunokám..-ült le mellém, majd megölelt.
- Mit csinálsz itt?-kérdeztem tőle.
- Apukád szólt, hogy nem vagy jól. Gondoltam lejövök és meghallgatlak..-mosolygott rám.
- Meg is Hallassz engem?-néztem rá reménykedve. Valahogy úgy érzem ő az egyetlen ember aki igazán megért engem..
- Ez csak természetes.-nevetett fel.- Na, de mesélj drága nagyikádnak.
- Nem akarok én lenni az uralkodó..-sóhajtottam. Mama nem válaszolt csak egy pár perc után.
- Kicsikém.-fogta meg a kezem.- Nem szeretnénk semmit se rád erőltetni, de...-és itt megakadt.
- De..??-néztem rá.
- Én örülnék ha te vennéd át a helyem a trónon.-mosolygott rám.- És bármi lenne én melletted állnék mindenben.
- És Vilmos?-kérdeztem.
- Hát..őt inkább hagyjuk.-nevetett fel.
- De miért pont én? Nem vagyok kicsit fiatal ehez?-kérdeztem.- Hisz mégcsak most kezdtem a gimit, és még csak 16 éves vagyok. Vagy hát leszek.-nagyi erre csak egy kicsit felnevetett.
- Gyakorlatilag igen, de mivel én még élek és virulok, így még én vagyok az uralkodó. Csak a szárnyain alá tudnálak venni egy kicsit. Hogyha majd eljön az idő áttudd venni a feladataimat.
- De hogyha én nem szeretnék királynő lenni? Szeretném hétköznapi lányként élni az életem. Semmi titokkal és semmi rivaldafénnyel ami a család miatt van.-sóhajtottam.
- Az a baj, hogy ez nem így megy.-sóhajtott mama is.- Én se szerettem volna Királynő lenni, és itt vagyok.
- De Harry is hétköznapi emberként éli az életét a családjával.-néztem rá értetlenül.
- Ő hivatalosan lépett ki az örökösödési sorból. Amit te még nem igazán tudnál megtenni mert még kiskorú vagy.-simogatta meg a vállam.- És amúgyis nagyon macerás. Harrynak 3 évbe telt.
- Nem engedted neki mi?-nevettem fel.
- Hát..-nevetett ő is.
- Nekem sem engednéd?-néztem a távolba.
- Nagyon szomorú lennék, ha úgy döntenél hogy nem szeretnél a helyemben lenni, de nem akadályoználak az álmaid elérésében.-mosolygott rám.- De ez még messze van!
- Annyira nincs, de örülök hogy mellettem állsz.-fordultam felé.
- Kicsikém.-ölelt át újra.- Hisz ez a dolgom. A nagymamád vagyok. A dolgom hogy pátyolgassalak.

Itt csak el mosolygtam,majd újra a távolba meredtem.

- Nem rossz itt lenni?-kérdeztem rá.
- Kissé nehéz volt kiszállni az autóból,-nézett rám.- De mikor rád gondoltam, hogy segítenem kell akkor már minden könnyebben ment.
- Nagyon köszönöm, hogy segítettél nekem.-mosolyogtam rá.- Nagyon jól esett!
- Örülök, hogy tudtam segíteni.-mosolygott ő is.- Én mindig itt leszek neked!

Erre nem mondtam semmit, mert nem is tudtam volna semmit se mondani. Viszont, ezt a csöndet sajnos megkellett zavarnom egy olyan dologgal, ami már kikívánkozott belőlem, ami mindig a fejembe van mikor itt vagyok.

- Nagyon hiányzik Papa.-sóhajtottam.
- Nekem is.-mondta hallkan.- De most gondolj bele, hogy fentről néz és büszke rád.
- Azért mert hazudok a barátaimnak a kilétemről.-mondtam hallkan, de mégis meghallotta.
- Igen, ez nem olyan jó dolog, de megfogják érteni.-nyugtatott.
- Biztos?-néztem rá félénken.- Tudod, nagyon fontosabb számomra és nem szeretném elveszíteni őket mert ők az első legjobb barátaim.
- Meghívtad őket a születésnapodra?-kérdezett rá.
- Igen!-feleltem.- De álarcos bált szerveztem szóval nem fognak rájönni hogy kivagyok.
- Nem gondoltál rá, hogy levedd az álarcod?-kérdezte mama, mire csak hirtelen rápillantottam.....