Álarcos Hercegnő | ✓

31.

Nevetgélve és énekelve ugráltunk az ágyon, a Little mix zenéjére, mikor hirtelen csöngettek. Ekkor mindenki elhallgatott és az ajtó felé néztünk, hogy ki megy nyitni az ajtót.

- Gondolom a pizza lesz az.-vont vállat Jelly.
- Akkor Chloe megy ajtót nyitni.-adta az utasítást Sofi.
- Gyerünk csajszi.-nevetett Katlyn.

Mosolyogva pattantam fel a kanapéről és indultam az ajtó irányába. Az ajtó előtt álva ingazítottam meg a ruhámat — pizsimet — és nyitottam ki az ajtót. Ám amikor láttam hogy kivel állok szembe, a mosoly lehervadt az arcomról. Ugyanis nem a pizzafutár volt, hanem Jack akivel most egyáltalán nem akartam találkozni.

- Öhm..csajok mindjárt jövök! Itt leszek a ház előtt a teraszon.-kiáltottam hátra.
- Okéé.-üvöltötték vissza, ezzel becsukva az ajtót néztem szúrós szemmel Jackra.

- Mit keresel itt?-kérdeztem szikrákat szórva.
- Nem válaszoltál az üzenetemimre, nem vetted fel nekem a telefont, aggódtam érted.-sóhajtott.- Tudom, hogy mit gondolsz most rólam, de...
- Mondtam hogy itt leszek, és hogy nem fogom felvenni.-tártam ki karjaim.
- De azért válaszolhattál volna az egyik üzenetemre.-nézett mélyen a szemembe.- Tudom, hogy váratlanul ért a csók, és hogy nem tudtál vele mit kezdeni, ahogy én sem. De ha nem futottál volna el tőlem talán megbeszélhettük volna.-sóhajtott egyet.- Chloe szeretlek, és kellesz nekem. Ezt nem tudom titkolni. Ahogy te se az irántam érzett vonzalmadatt.
- Mégis honnan veszed, hogy vannak irántad érzéseim?-kérdeztem karba tett kézzel, mire egyre jobban közeledett hozzám.
- Onnan, hogy most nem jönnék zavarba és nem kezdenél el, pirulni attól hogy közeledés hozzád.-felelte, az arca meg vészesen közel volt az enyémhez. Talán már csak két centi választotta el egymástól.- Csak szólj és nem megyek közelebb.-suttogta ajkaimra, én meg ennek hatására elfelejtettem levegőt venni, a szívem pedig hevesen vert.
- Öhm..-szólaltam meg, mire arrébb húzódott.- Ez így nem mehet tovább. Jack mi nem lehetünk együtt.
- Tudtam.-csapta combjára a kezeit.- Jacob igaz? Ő a barátod!?
- Mi? Te hülye vagy.-nevettem fel hitetlenül.- Nem járok Jacobbal!
- Akkor?-nézett rám kérdőn.
- Egyszerűen csak nem lehetünk együtt és kész.-zártam le.
- Miért nem?-kérdezte.
- Ezt most úgyse értenéd! És talán nem is fogod.-sóhajtottam.- Ha a sors úgy akarja az útjaink úgyis keresztezik egymást.-villantottam egy halvány mosolyt.- Az én életem közel sem olyan normális mint a tiéd!-és ezzel ott hagytam őt, és visszasétáltam a házba, viszont mikor odaértem a lányokhoz egy könnycsepp gördült ki a szememből, a csengő meg újra megszólalt.
- Nyitom!-kiabáltam.

Szívem szerint arra számítottam hogy Jack fog az ajtóban állni és amint kinyitom az ajtót, szorosan magához húz és egy lágy csókot nyom az ajkaimra, viszont ez nem így lett. A pizzafutár volt az. Halvány mosollyal az arcomon vettem át a pizzákat és nagy meglepetésemre a cuki pizzafutársrác még a telefonszámát is megadta nekem.

Time skip

- Vészesen közel állt az arcodhoz, és te eltoltad magadtól?-kérdezte Katlyn döbbent arcal, majd egy pizzaszeletet vett ki a dobozból.
- Igen!-mondtam hallkan.
- De miért utasítottad vissza?-kérdezte Sofi.
- Nem akarok játszani az érzéseivel.-néztem a lányokra.- Hercegnő vagyok, és kb két év múlva trónra kell hogy lépjek. Mit mondanék neki? Hogy miért hazudtam? Nem fogadnál el a magyarázkodásomat. Szerinte egy teljesen hétköznapi lány életét élem, nem pedig egy királyisarjét.
- Ez az egész nekem olyan furcsa.-szólt közbe Sofi.- Te nem tudnál kilépni az öröklödési sórból mint Henry?
- Sajnos még nem.-hajtottam le a fejem.- Még csak tizenhat vagyok. Túl fiatal, és mama eleve se engedné. Henryt is fájószívvel engedte el. Hát akkor engem.
- De itt most nem mamád dönt, hanem az érzéseid.-szólalt meg Jelly.
- Már ha kitudnék igazodni az érzéseimen.-nevettem fel hitetlenül.- Nem olyan egyszerű. Ez nem tündérmese hanem a valóság.
- Biztos nem tudsz semmit sem tenni?-kérdezte Katlyn, majd leült mellém a kanapéra.
- Nem tudom.-sóhajtottam.- Azt mondta mama, hogy bárhogy döntök ő elfogadja. Csak nekem lenne büntudatom ha, lelépnék a trónról mikor mama számít rám.

Erre a lányok már nem mondtak semmit, csak meredten néztek maguk elé. Nem tudtak mást csinálni. Mellettem áltak mindenben, de ebben nem tudtak nekem segíteni. Hiába szerettek volna.