𝐽𝑜𝑘𝑒𝑟 (𝑇𝑎𝑒𝑘𝑜𝑜𝑘 𝑓𝑓)

Tizenegyedik - Csak te, meg én

~Jungkook szemszöge~

Kipattanok a kocsimból, a nagy hévben majdnem el is esek, de ez most legkevésbé sem érdekel. Berohanok a házba, szó szerint majdnem kitépem az ajtót a helyéről. Felszaladok az emeletre, s berontok Taehyung szobájába, dzsekimet görcsösen szorongatva. Most simán elmehetnék vérvételre is akár, olyan szépen kirajzolódtak az ereim. Körbenézek, de a szoba kong az ürességtől. Átszaladok a többi szobába is, ám a keresett személy nincs sehol. Miután az összes helyiséget felkutattam az emeleten, leszaladtam a földszintre, ám az utolsó három lépcsőfokon szépen, ügyesen megcsúsztam, így egyenesen lebukfenceztem, de sebaj, nem tört el semmim. Mintha felkaptak volna a földről, úgy tápászkodok fel, és veszem irányomat a nappali felé. Az ajtót feltépem majd meg is torpanok az engem fogadó látvány miatt: Taehyung a kanapé előtt ül törökülésben, körülötte rendezetten papírok és festékek, míg ő maga is mindenhol színes foltokkal van tele. Nagyot sóhajtok, dzsekimet erősen a hevesen dobogó szívemhez szorítom. Nincs semmi baja. Érkezésemre megtorpan, nagy szemeit rám mereszti, és édesen oldalra dönti fejét, akár egy kíváncsi, értetlen kiskutya. Lassan kezdek megnyugodni, miközben álljuk a másik tekintetét. Elkezdem megközelíteni, figyelve minden rezdülésére. Amint közel érek hozzá, feláll a földről, kezében tartva egyik alkotását. Lassan derékszögbe vágja magát, miközben kezeit felém nyújtja. Szemöldököm felhúzom, és elveszem tőle a papírt. Lefestett engem. Méghozzá nem is akárhogyan! Ez egyszerűen gyönyörű! A jobb alsó sarokban egy kis szöveget vélek felfedezni, mely e sorokat tartalmazza:

Fogadd őszinte bocsánat kérésemet mindenért! Tudom hogy sok gond van velem, ezért köszönöm hogy vagy nekem!

-Taehyung

Szívem nagyot dobban, amint eljut tudatomig szavainak jelentése. Lassan visszaáll egyenesbe, majd hatalmas szemeit rámemeli, reakciómat lesve. Rámosolyodok, közelebb hajolok hozzá, és bal arcpartjára egy elnyújtott csókot nyomok. Teljesen elpirult, amit imádok. Annyira édes!

Nem mer szemeimbe nézni, lábait lesi, majd inkább visszaül törökülésbe, és pakolászni kezd. Leülök vele szemben, majd lekapom pólómat. Eléggé leizzadtam a nagy sietségben. Izzadt tincseim közé is túrok, ezzel elsöpörve homlokomról. Szemem sarkában folyamatosan látom, hogy a fiatalabb végig engem bámúlt, méghozzá nyitott szájjal. Egyem már meg, de aranyos! Észhez kapva egészen haloványan megrázza fejét, majd pakolászik tovább. Amint palettájához ért, s meglátta hogy van még rajta egy kevéske kis festék, szétnézett maga körül, de nem tudta mit kezdjen magával, nekem pedig hirtelen világrengetően jó ötletem támadt:

Megfogtam egy ecsetet, picit bevizeztem, majd belemártottam a sárga festékbe, és az ecset végét az értetlen Tae felé nyújtottam, majd közelebb ültem hozzá, és magamra mutattam, miszerint nyugodtan használjon vászonnak. Csillogó szemekkel kezdte lassan pingálni felsőtestem, amit én csodálva figyletem: láthatom alkotni.