𝐽𝑜𝑘𝑒𝑟 (𝑇𝑎𝑒𝑘𝑜𝑜𝑘 𝑓𝑓)

Második-Pokol A Helyszín

Belépve egy hosszú folyosó fogadott, ahonnan már hallani lehetett a dübörgő zene hangját, melyek egyszer összefogják omlasztani-e falakat. A dobhártya - pusztító zenén kívül, érezni lehetett a külömböző féle kábító szerek, s dohányok szagát. A sok füstfelhőtől alig lehetett látni, mintha köd lenne az épület belselyében. Aish, már most nem tettszik nekem ez a hely. Csak fel ne ismerjen itt valaki. Mindenhol híre menne, hogy ilyen helyekre járok, és az nem tenne jót nekem, sem a nekem dolgozóknak, sem a pácienseknek.
Beérve a hatalmas terembe, mindenhol vörös fények kószáltak szerte az egész teremben, kivéve egy hosszú kifutót, ami teljesen sötét volt. A kifutótól, ami a tőlem balra lévő faltól nyúlik teljesen a terem negyedéig, jobbra és balra is kissebb, illetve magasabb elkerített emelvények vöröslöttek, hol rúddal, hol anélkül. Becsuktam a szemem, miközben nagy levegőt vettem bátorsággyűjtéshez, ám nem kellett volna, ugyanis a sok füstfelhő egy része most a tűdőmben nyugszik. Remek. Miután kiköhögtem kábé a kábítószert, egy kezet éreztem meg jobb vállamon, mire szemeimet kinyitva a kéz tulajdonosára néztem.

-Maga Jeongguk? -Kérdezte egy magas nagy gorilla. Megfog fájdulni a nyakam annyit nézek felfelé.

-Igen. -

-Kérem jöjjön velem, öt perc múlva kezdődik a show. Kérem, foglaljon helyet. - Vezetett egy "Mr. Jeon" feliratú székhez, ami pont a kifutóval szemben helyezkedik el, így mondhatom hogy nekem van a legjobb helyem. Biztos Jiminék intézték el ezt is.

Amég vártam, volt időm jobban megfigyelni a helyet: a rudakon táncoló lányok nagyon értették a dolgukat. Össze vissza rázták, igencsak hiányos öltözetben, miközben az elkerített rész körül ülő férfiak dobálták neki a pénzt. Mikor megtudtam hogy ide kell majd jönnöm, kicsit utánanéztem a dolgoknak, és megtudtam, hogy minél több "bátorítást" kap a táncos, annál tovább teszi magát, és annál jobban intézkedik, hogy semmiképp se maradjon a nyálad a szádban, de még a gyomrodban sem.
Szemeimet tovább vezettem, ott egy magasabb, rúd nélküli emelvényen...... hát..... vonaglott egy lány. Szó szerint úgy viselkedett, mint akit meglőttek bikanyugtatóval, és nehezen adja magát a szernek, ezért minden erejével küzd az elalvás ellen. Vagy talán haldoklik szegény. Szinte látom, ahogy szenved, a segítségért kiálltó mozgásán, és hevességén hogy rögtön meghal, ha valaki nem dob neki pénzt. És ezt nem csak én vettem észre, ugyanis körülötte sokkal kevesebben állnak, mint az előző lánynál.

Hirtelen az összes táncos egyszerre hagyta abba a haldoklást, majd lemásztak gondolom egy létrán az emelkedőjükről, és a vörös fények mint kimúltak, így vak-sötétség uralkodott az egész teremben. Az emberek susmosolni kezdtek, egészen amég reflektorok két oldaról meggyullantak, ezzel megvilágítva a kifutó elejét. Néma csöndben várta az a sok ember, köztük én is, hogy történjen végre valami.

-Tisztelt hölgyeim, és uraim! Köszöntöm önöket klubbunkban. A mai nap is azon különlegesek egyike, amikor a sztárfellépőnk is megcsillogtattja tudását. Kérem, bátorítsák őt, hogy előadása végén, melegyen a sok munkája gyümölcse. Fogadják szeretettel: V! -

Az emberek a hangosbemondó elcsendesedésével füttyögni és tapsolni kezdtek,miközben a "sztárfellépő" felsétált a színpadra. Amint felcsendült a zene, az emberek komolysággal kezdték el vizslatni a színpadon lépdelő egyént. Kíváncsi vagyok, hogy milyen magát kellető ribanc a sztárfellépő.

Elsétált a lány a kifutó közepéig, majd a zene ritmusára táncolni kezdett. De nem ám haldokolt, mint a többi lány, hanem érzékien mozgott, hagyva hogy a zene átjárja teljesen a testét, és irányítása alá vonhassa őt. Szemeimet képtelen voltam levenni róla. Megbabonázott mozgása, s szenvedélye. Minden mozdulatára kíváncsi voltam, s azt kívántam, bárcsak közelebbről is megnézhetném. Imáim meghallgatásra találtak, amikor táncolva elkezdett a kifutó végébe, vagyis felém közeledni. Ahogy közelebb jött, talptól - tetőig végigmértem: lábai kecsesek, és vékonyak, combjai mégis ellenálhatatlanok. Feneke tökéletes félgömb, melybe élvezet lenne belemarkolni. Dereka karcsú, igen vékony természet, mégis ott lapul egy pici édes pocak, mi igazán harapnivaló. Máris értem hogy miért ő a sztárfellépő, hisz gyönyörű és szupertehetséges. Szemeimet feljebb emel-ném melleire, ha lennének mellei. Ugyanis nincsenek. Meglepődötten emelem tovább tekintetem arcára, melyet féltakarásban tart egy szemvédő, majd hajára mely kísértetiesen emlékeztet valakire. Hirtelen gondolataim leállnak, nyáltermelő mirigyeim kiszáradnak, s sokkoltan meredek a körülbelül tőlem három méterre táncoló egyénre. Ez... Ez az a fiú, akit megmentettem az ámokfutó elől. A semmiből támad fel egy emlékkép, miszerint láttam már, valószínüleg ezt a fiút belépni csütörtökön reggel a kocsimból, ebbe az épületbe. Az összes vér kifutott a testemből, onnan is ahová éppen csak lefutott. Igazán élveztem ennek a fiúnak az előadását, és élvezném is, ha nem tudnám, hogy ő egy maximum tizenhét éves kissrác lehet. Miért dolgozik ilyen helyeken? Miért ennyi idősen? Miért pont itt? Hogyan került ide? Annyi kérdés kavarog bennem, hogy felsem tűnt, a fiú éppen meghajol, majd lassan elhagyja a pénzzel teli kifutót. Mint a nikkelbolha, úgy pattantam fel székemből, s dühöngve szállíngóztam a nép között, ki erről a helyről.