𝐽𝑜𝑘𝑒𝑟 (𝑇𝑎𝑒𝑘𝑜𝑜𝑘 𝑓𝑓)

Huszonötödik - Rákos tábla

~Jungkook szemszöge~

Idegesen trappolok a cél mellett, amikor is már a negyedik srácra hiszem hogy szerelmem az. Elég jó kondiba van, ráadásul múltbéli szakmája miatt minden nap mozgott, nem lehet számára megerőltetés a futás, mégsem akar megérkezni! Már akkor is aggódtam amikor elindult, ráadásul lelkiismeret furdalásom van, mivel elég keményen bántam vele...
Néhány órával ezelőtt!!

Istenem TaeTae mi van veled? Miért nem jössz már, hogy aláírd azt a retkes papírt, aztán húzhassunk haza? Hajamba túrva kezeimet sötét tincseim között hagyom, majd az idegtől meg is tépem azokat, stresszlevezetésként. Hol vagy már, basszameg?!

Amikor már Tae-t leszámítva az utolsó ember is beérkezett, aggódásom csak mégnagyobbra nőtt, s rosszabbnál rosszabb rémképek jelentek meg lelki szemeim előtt. Lehet valahol összeesett, és most ájultan fekszik az út szélén, vagy bármi hasonló! Nem... Nem lehet semmi baja, én azt nem élném túl...

-Elnézést! Kérem, meg kell találnunk a sze~ a fiamat! Elindult ő is a többiekkel, de még mindig nem ért vissza! - Nézek könyörgően az aláírás gyűjtő nénikére, ki Bíztatóan ecseteli; várjunk még pár percet, hátha mégis sikeresen befut, ám az én türelmem rég elment nyaralni, így lelegyintve a nőt, sétáltam az alkalomra felállított sátorhoz, hogy kivegyek néhány pokrócot, és azokkal, meg egy kulacs vízzel indultam útnak, TaeTae keresésére. Faszom az emberekbe, szarok rájuk, mit mosolyog, ha már rég be kellett volna futnia? Annyira viszketett a tenyerem, hogy levágjak minden rám tekintő szempár tulajdonosának egy hatalmas csattanósat! A kurva életbe is már, cseszett hideg van, de TaeTae még sehol! Futva ingattam ide-oda fejem, sajnos egy összeesett test után kutatva, hogy minél hamarabb megtaláljam elveszett kis szerelmem. Életem, mi lehet veled?

Gyorsan szeltem az utat, mígnem táblákat véltem felfedezni, az egyik bokor mögött. Hát ez?

Előkaparva egyet, egy bazi nagy nyíl jelezte az utat, egyenesen be az erdőbe, egy ösvényen át. Felhúzott szemöldökkel indultam meg a nyíl által jelzett irányba, ugyanis volt egy olyan sejtésem, itt lesz a probléma forrása. Egy ösvény vezet csupán, így ha nem tért be Tae, simán kitalálok az erdőből, és keresem tovább a ki jelölt útvonalon. Gyorsan kapkodó fejem és lábaimat egyaránt, mígnem elfogy az ösvény a lábam alatt. Hogy a fenébe?

Magam után nyomokat hagyva a fákon svájvi bicskámmal, indulok egy tetszőleges irányba. Hol vagy már baba?

Kezdek egyre feszültebb lenni, a dühtől már remegnek a kezeim, szemeim tikkelnek és nagyon közel állok ahoz, hogy rombolni kezdjek stresszlevezetésként. Fogalmam nincs hol lehet az életem értelme, én meg itt ügyetlenkedek és fákat kapargatok! Istenem... Egyre hidegebb van, fogaim össze-össze koccannak vacogásom következtében, s belegondolok ha én itt futkározva ketté fagyok, akkor TaeTae-vel mi lehet?

Nyöszörgő foszlányok szállingóznak hallójárataim felé, s én azonnal arra kapva fejem szinte szárnyalok a hangok irányába. Más nem lehet, életem, megtaláltalak! Lábaimat nyakamba kapva rohanok a szenvedő hangok felé, amint egy fának dőlt, remegő kis testet vélek felfedezni egy nagyobb bokor mögött.

-Taehyung, baba, jól vagy? - kérdezem meg aggódva, amint térdem nagyot koppan a talajon, hirtelen vetődésem miatt. Teljesen kiment a fejemből hogy nem hall! Kezemet nyakához emelve lesem meg pulzusát, mi ugyan van, ám elég alacsony, így gyorsan felkapom szerelmem menyasszony pózba, a pokrócot ráterítem, a vizet pedig ölébe nyomom, hogy biztonságosabban tarthassam őt karjaimban. Fejemet tekergetve próbálok tájékozódni, ám elég sötét van, így nem igazán látok túl sok mindent. Telefonom már az utolsó órákat húzza, zseblámpájával világítok magunk elé, s a fákon keresem a bicskámmal ejtett nyomokat. Bassza már meg hogy most hirtelen egyet sem találok! Jól van, akkor induljunk el arra, amerről elvileg jöttem.