𝐽𝑜𝑘𝑒𝑟 (𝑇𝑎𝑒𝑘𝑜𝑜𝑘 𝑓𝑓)

Tizenkilencedik - Kisbaba!

~Taehyung szemszöge~

Világomat sem tudva pihegek Jungkookon, akinek sikerült kegyetlenül lefárasztania.

Egy éjszakát töltöttem a rendőrségen nélküle, ám a hiánya teljesen felemésztett. A bíróságon annyira féltem, egy tehetetlen árvának éreztem magam, aki talán a halálos ítéletére vár, ám szerencsére nem Mingyunak ítéltek. Nem igazán értettem semmit az egészből, nincs annyira jó látásom hogy tudjak szájról olvasni úgy, ha az emberek nagyon messze vannak tőlem. Seyoung feltűnően sokat járkált, de megérte, ha egyszer most is annak az embernek a karjai közt lehetek, akit tiszta szívemből szeretek. Nem is tudom mi lenne most velünk, ha mégis Mingyut jelölték volna ki hivatalos gyámomnak. Én.. Én azt nem élném túl. Elszöknék az első adandó alkalommal, hogy Jungkook-al éljek, amíg meg nem halok. Jézusom, ki tudja mit akart velem csinálni...

Rossz gondolataimat két izmos kar hesegeti el fejemből, amint hátam simogatják, és szorosan a gazdatesthez húznak, ezzel örökké magához láncolva. Finoman puszilgatja vállamat, melyet én egy idő után megszakítok, mit felvont szemöldökkel vizslat. Felülök csípőjén majd a szekrényen fekvő telefonomért nyúlok, és pötyögni is kezdem a megfelelő betűket:

Köszönöm

Elolvassa, majd a világ legédesebb mosolyával néz vissza szemeimbe, melytől egész testem olvadozni kezd. Tenyerein támaszkodva próbál annyira felülni amennyire csak tud, majd kezeit arcom két oldalára vezetve húz magához gyengéden, hogy egy finom csókban részesítsen, melyet nem győzök követni. Annyira szeretem a csókjait, az érintéseit, a gyönyörűen kidolgozott testét, az eszét, és a lelkét. Nincs mégegy hozzá fogható ember, az egész világon! Rettenetesen szerencsésnek érzem magam, amiért magam mellett tudhatom ezt az illegálisan tökéletes embert. Vagy inkább istent.

"jut eszembe" húzódik el tőlem, ám kezeit az arcomon hagyja, és hüvelyk ujjaival bőrömet kezdi cirógatni, mire csak úgy bújok tenyereimbe, ám szemeimet nem hunyom le, hogy megértsem mit szeretne: "A kocsiban a bátyámmal beszéltem, és mivel éppen Soulban járnak, egy napot itt töltenének nálunk. Benne vagy?" Néz rám nagy szemekkel, miközben ott cirógat ahol csak ér. Hogy várhatja el, hogy így képes legyek gondolkodni? Mindenesetre rábólintok, végül is tökmindegy mit mondok, már biztosan úton vannak ide. Reakciómon elvigyorodik, melytől egyszerre édes és szexi. Hogy a fenébe csinálja ezt? Igazán megtaníthatna rá, hogy ne csak én pironkodjak rajta. Hm, ki is találtam valamit! Úgy sem láttam még elvörösödni, most végre megteszek egy próbát. Felállok csípőjéről, mi miatt hatalmas mérete kicsusszan belőlem -ugyanis végig így feküdtem, majd ültem rajta -, melytől a torkom mélyéről tör fel egy delejes nyögés. Rendesen kaparta a torkomat. Az érzésre Kook hátra veti a fejét, s lehunyja pilláit is egy pillanatra. Lemászok az ágyról, majd lehajolok a földre dobott ruhadarabokért, direkt háttal és bepucsítva Jungkooknak, s nem sietve sehová, lassan egyenesedek ki, végig simítva mindenemen. Néha örülök, hogy megtanítottak nekem ezt-azt, ugyanis láss csodát, tudom hasznosítani az életben. Hátra nézni nem tudok, ugyanis egy izmos mellkas csapódik hátamnak, majd két vastag kar fonódik szorosan körém. Jungkook vállaimat lepi el forró csókjaival, majd szépen lassan nyakamon és állkapcsomon halad fel, mígnem oldalra fordítja fejem, és lágyan megcsókol. Megint.

Ahoz képest, hogy mennyire furcsán álltam régen a csókolózáshoz, most éjjel-nappal Jungkook száján csünggök. Tény és való, hogy neki adtam az elsőt. Leírhatatlan érzés kerít hatalmába, ha csak rà nézek, szépen ívelt, finom és puha párnáira, vagy ha csak tudom, hogy közel van hozzám. Régebben ha megláttam egy csókolózó párocskát akár az utcán, akár egy filmben, mély gondolkodásba kezdtem: vajon ki a fene találta ki ezt a baromságot? Ha belegondolunk, hogy egy idegen ember testrészét a sajátodhoz érinted, sőt, akár a nyelvével is játszadozhatsz, ha úgy tartja kedved, nem tartod hülyeségnek? Bár így a szeretkezéseket is vehetjük annak, mivel egy testrészedet valaki másba süllyeszted. Oké, értem én, ez a létfenntartás szó szerinti kulcseleme, de akkor is. Ha mélyebben belegondolunk, milyen hülyeség már mindkettő, nem? Mégis csináljuk, akár napi szinten is. Óh, és mennyire élvezetesek!