𝐽𝑜𝑘𝑒𝑟 (𝑇𝑎𝑒𝑘𝑜𝑜𝑘 𝑓𝑓)

Huszonhetedik - Nem tehettem mást

"JoonMyeon elment miután Taehyung és Jungkook kibékültek a félreértés után, és megbeszélték hogy elmennek a bárba, hogy elhozzák Taehyung papírjait és maciját, melyet anno még szülei ajándékoztak a fiúnak"

~Taehyung szemszöge~

Magam sem akartam elhinni hogy Jungkook leakarna cserélni, de azért rosszul esett amiket láttam. Nekem teljesen más volt a gyermekkorom, nem tudhattam hogy a barátok szoktak viccből flörtölni egymással... Azok után amiket Kook tett, és még mindig tesz értem, nem is lenne logikus. Meg aztán, tudom hogy szeret engem, ezt minden nap bebizonyítja valahogy, akár szavakkal, akár tettekkel, de érezteti velem. Persze, alap baklövés hogy azonnal félreértek mindent, dehát nem tehetek róla, ilyen vagyok! Vagyis, voltam mostanáig. Nem fogok mindenért sírni, elvégre férfi volnék, nem hagyhatom hogy mások szemében egy gyenge kisfiú legyek. Változtatni fogok magamon, a viselkedésemen, s még Jungkookot is megfogom lepni az erős lelkemmel.

Miután Jungkook megviccelt a fürdőkádban még pihiztünk egy kicsit, aztán megmostuk egymást, s mielőtt még erotikusabbra fordult volna a hangulat, inkább kiszálltunk hogy minél hamarabb a kezünkben tudhassuk a papírjaimat, márha a rendőrség nem nyúlta még le. Bár, az sem zavarna sok vizet ha náluk lenne, mivel már tudnak rólam mindent, és hivatalos gyámom is lett drága szerelmem személyében, így már nem tudnak sok helyen belém kötni.

Bennem mégis aggodalmak voltak. Nem szívesen megyek oda vissza, mégiscsak a második otthonom volt, s habár nem vagyok rá a legbüszkébb, de szerettem ott dolgozni. Namjoon hyung ezzel is éreztette velem, hogy sietség ide vagy oda, én is teljes vagyok, s ugyanúgy eltudom végezni ezt a munkát hallás nélkül is, hiába a zene a táncolás alapja. Hiányzik is, hogy koreografáljanak, az izgalom, és maga a tánc. Táncolni akarok, amíg csak bírok. Jungkook pólóját húzogatva kértem egy kis figyelmet, majd inkább a sajátomat gyűrögetve próbáltam a tudtára adni, miszerint nincs ínyemre vissza menni oda. Az utolsó emlékem hogy sírva rohanok onnan haza, mivel a szemeim előtt hurcolták el bilincsben a gyámomat, aki szeretett engem, és elég sajátosan, de felnevelt. Azóta is csak egyszer láttam, s ilyenkor jövök csak rá, milyen szörnyű tini vagyok is én. Kook kezei közé véve arcom felemeli hogy rá figyeljek, s egy édes mosoly után beszélni kezd, miközben hüvelykujjaival lágyan simogatni kezdi bőrömet.

"Tudod, miután elköltöztem a szüleimtől, amíg ki nem jártam az egyetemet, egy haveromnál laktam, aki meleg volt. A szülei talán a leghomofóbabb emberek a világon, s amikor kiderült a srác több hónapos kapcsolata, az apja ott előttem verte pépesre a házában. Utána sikerült vennem egy kisebb házat azokból a fizetésekből, amiket tizennégy éves koromtól szereztem diákmunkával, és oda költöztünk ketten. Az elején vissza kellett mennünk oda elhozni a cuccainkat hogy véglegesen áttudjunk költözni, ám egyikőnknek sem ment valami egyszerűen, mivel mindketten kisebb traumát szenvedtünk ott. Mégis muszáj volt, és nem volt más választásunk. Neked is ezt kell most tenned, vissza menni oda, és ki jelenteni, hogy nincs semmi baj. "

A kocsiban Jungkook berakta nekem a kedvenc számomat, így végig a műszerfalon tartottam a kezemet hogy érezzem a jól megszokott ütemeket, amiket annyira imádok, sőt, még Kook is dalra fakadt, s ebben a pillanatban rettenetesen sajnálom hogy nem hallhatom őt.

Odaérve a hely kihalt és feldúlt volt. Nagy sóhajjal lépek be az egykori második otthonomba, amihez annyi régi emlékem fűződik. Jungkook a kezemet elengedve maga felé fordít, majd egy homlokpuszi után beszélni kezd:

"TaeTae én elmegyek a papírjaidért, te pedig hozd a macit." mosolyog rám, majd sarkon fordulva az iroda felé indult. A maciról teljesen megfeletkeztem. Az volt az első ajándékom, amit anyáéktól kaptam még kisbabaként.