Római remény

| 06 |

Erre egy szelfivel válaszolt, amin ő van, és nem rég készülhetett, mert nem volt beállított, és nem a tegnapi ruhájában volt. A kép alatt rögtön jött egy üzenet, mielőtt reagálhattam volna valamit a fotóra (amit sunyiban leképernyőfotóztam, remélve, hogy a sok értesítés közt megbújik ez a jelzés, így ezt nem látja a beszélgetőpartnerem).

patrik._.official: Most már elhiszed, hogy én vagyok?

matildavarga: Még kételkedem.

patrik._.official: Jó kételkedést.

Látva, hogy erre nem reagálok, még írt.

patrik._.official: Lám-lám. Na, ki screenelte a szelfimet? :P

matildavarga: Nem tudom. Ismerem?

patrik._.official: Lehet őt nem ismerni?

Hát, erre nem nagyon tudtam mit írni. Mert nyilván a Földön élő több milliárd emberhez képest elenyésző a száma azoknak, akik ismernek. De azoknak is, akik már láttak valaha.

patrik._.official: Mi a program mára?

Mivel másodszorra is megkérdezte, gondoltam, tényleg érdekelte, ezért megírtam az igazságot:

matildavarga: Őszintén? Fogalmam sincs. A nagynéném biztos kitalál valami tuti programot, amivel lefoglalhat.

patrik._.official: Hát, akkor jó napot.

Kiléptem, de aztán eszembe jutott, hogy milyen bunkó voltam, így rögtön megnyitottam újra az Instát, és írtam neki.

matildavarga: És nektek?

Patrik - mintha csak erre várt volna - egyből válaszolt:

patrik._.official: Nem tudjuk még, valószínűleg benézünk boltokba.

matildavarga: Pláza?

patrik._.official: Hánykor?

matildavarga: Hülye. Nem találkozóra gondoltam, hanem arra, hogy plázába mentek vásárolni?

patrik._.official: Jaa, ok. Igen.

Csak elolvastam és tudomásul vettem, nem reagáltam semmit.

Láthatólag ez zavarta Patrik önérzetét, ezért még írt.

patrik._.official: Kora délután megyünk, a napom többi része szabad :P

matildavarga: Jézusom, csak azt ne mondd, hogy azt vártad, erre úgy fogok reagálni, mintha találkozóféleségre hívnál?

patrik._.official: Tudod, hány lány mit meg nem tenne azért, hogy randira hívjam?

matildavarga: Szerintem én nem tartozom azokhoz a lányokhoz.

Írtam kapásból.

patrik._.official: Tudom, és éppen ez fogott meg benned.

Na, ezen nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyen válaszra számítottam, így gyorsan screenshotoltam. Volt is értelme, mert néhány másodperc múlva törlődött az üzenet, én viszont nem reagáltam rá semmit. Nem tudtam mit.
Az Instagramot még nem zártam be, mert, ahogy kiléptem a beszélgetésből, láttam, hogy néhány osztálytársamnak van story-ja, és mivel nem kergetett a tatár, megnéztem őket. Így következtek sorban:

Első. Hajni. Energiaital. Cigarettafüst, amihez oda volt írva, hogy #ecigi. Ismerve a lányt, nem biztos, hogy az volt...

Második. Maja. Vagy öt mozijegy (mindegyiket más színű műkörömmel hosszított ujj fogta közre), amelyek egy 18 karikás horrorra szóltak. Rövid videó, ahogyan dobálják a popcornt, majd a végén még éppen látszik, ahogyan a bejáratnál lévő mozis felügyelő szúrós szemmel a társaság felé fordul. Egy másik, hasonló kaliberű film előzeteséből egy videórészlet, amin az alábbi felirat van: „Majdnem kiküldtek minket a moziból, de megúsztuk XD"

Képzelem, hogy megúszhatták. Na, mindegy.

Harmadik. Niki story-ja egyetlen képből állt, méghozzá abból, amit az (állítólagos) barátnőiről készített alvás közben.

Miközben néztem a képet, azon kaptam magam, hogy lejár a csík, ami az időt mutatja, így automatikusan kilépett a történetből, mivel nem állítottam meg.

Egyébként a történetekhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy tudtam, hogy ez lesz. Mennek majd a nagy ott alvások, a „hajnalig fennvagyok és beszélgetek a szerelmemmel" és hasonló dumák. Ez így mind szép és jó, csak azt sokan elfelejtik, hogy a szünet csak néhány nap, utána korán fel kell majd kelni, és visszaáll minden a régi kerékvágásba. Én két okból kifolyólag választottam azt az életmódot, amiben jelenleg élek. Az egyik, hogy nekem ez így tetszik. Kijövök Rómába, a nagynénémmel töltöm a napom nagyrészét, és tulajdonképpen elvagyok, várost nézek. A másik, és nyomósabb okom is egyben, hogy őszintén szólva nem nagyon lenne kihez mennem. Mert persze, ott van Gina meg a többiek, de annyira azért nem vagyunk jóban, hogy ott aludjunk a másiknál.

Amíg ezen agyaltam, fel sem tűnt, hogy fordul a kulcs a zárban. Arra eszméltem fel, hogy nyílik az ajtó, így hamar elkergettem a gondolataimat vissza Magyarországra (vagy még annál is messzebb) és újra a jelenben voltam.

- Szia Mati! Hogy aludtál? Kényelmes volt? - Bombázott a kérdéseivel.

- Persze, nagyon jó volt ­­- mondtam, majd leültünk beszélgetni.

Egy-egy témát olyan hosszasan kiveséztünk, hogy már csak az tűnt fel, amikor az óra fél tizenegyet mutatott.

- Hogy eltelt az idő - motyogtam, amikor észrevettem az idő gyors múlását.

Patrícia abbahagyta a mondatot, amiről éppen szó volt (gyerekkor kontra felnőttkor-érvelésekkel színesítve).

- Tényleg - csodálkozott el ő is. - El akarsz menni a plázába? - Kérdezte hirtelen.

Mint minden korombeli lány, természetesen igent mondtam egy ilyen lehetőségre. Azért annyira mégsem különbözök a többiektől.

A ruhaboltban kezdtünk, ahol elképesztően széles volt a választék. Mindenki azt hinné, hogy tele volt olaszos ruhákkal. Persze, az a ruhabolt, ami a város közepén van, biztos tele van az országot jellemző stílusú darabokkal. De ez az üzlet Róma egyik plázájának sok üzlete közül az egyik volt, vagyis a kínálat közel sem hasonlított az előbb említetthez.

A bolt picike volt, de a kis helyet kihasználták: tele volt szebbnél szebb ruhákkal.

Ahogy az üzletben körülnéztem, észrevettem, hogy az áru ősszel teljesen más volt, mint Magyarországon. Míg otthon ilyenkor már hozzák be a télikabátokat, vastag pulcsikat, itt még csak most következnek a vastagabb felsők.

A polcokról egyből több ruhát is leemeltem, de amint az elsőt felpróbáltam, rájöttem, itt teljesen más a méretezés, mint amihez hozzá voltam szokva. Úgyhogy szépen vittem vissza a darabokat a helyükre, és mindegyikből kerestem eggyel nagyobbat.

Az elmélyült ruhaválasztást Patrícia megcsörrenő telefonja szakította félbe - ráadásul nem a magán készüléke.

- Ezt muszáj felvennem - mondta, majd a kezembe nyomott egy jókora címletű pénzt.

Ezután egyedül néztem végig a ruhákat, aztán fel is próbáltam őket. Egy kivételével az összes jó volt, de abból az egyből már sajnos nem volt nagyobb méret az üzletben.

Végül velem tartott egy elöl megkötős pasztellsárga ujjatlan, amin az olasz zászló díszelgett, közepén „ROME" felirattal; egy könyékig érő, piszkosfehér póló, amin elöl ott volt a Colosseum képe, vizualizálva a póló eredetét.

Otthon nagyon nehéz nekem jó nadrágot találni, ezért bizonyos időközönként ki szoktunk menni Parndorf-ba, ugyanis az ottani bevásárlóközpontban levő ruhák kiváló méretűek és minőségűek - habár egy kicsit borsos áron. A szünet előtt a helyi plázában még viszonylag jól jártam.

Nagyon megörültem, amikor azt tapasztaltam, két nadrág is tökéletesen passzol az alakomhoz. Az egyik egy térdig érő farmer, a másik pedig egy hosszú, egy-két helyen szakadt nadrág volt.