Római remény

| 11 |

-      Tetszik? - Kérdezte, miután már harmadszorra indult el a dal.

Bólintottam, majd néztem a klipet. Ja, és a szám egyébként a We're not gonna take it volt. Bár csak most hallottam először, egyből a kedvencemmé vált.

Annyira elmélyült a videó nézésében (és szerintem próbálta megérteni a szöveget, de, mivel angolt tanult, a nagyrészét biztos értette, habár az is lehet, hogy az egészet), hogy fel sem tűnt neki, időközben óvatosan vállára hajtottam a fejem, emiatt pedig ma másodszorra is érezhettem a kellemes illatát.

-      Melyik legyen? - Kérdezte, amikor már (szerinte) elégszer meghallgattuk a számot. Felőlem még maradhatott volna pár órácskáig, de majd a nagynéném lakásán bepótlom. Apropó, Patrícia vajon azt hiszi, hogy most otthon ülök, és kisangyal módjára írom a leckémet? Kötve hiszem.

Az ölembe vettem a MacBook-ot, és elkezdtem bepötyögni a dal címét.

-      Válaszd ki te, melyiket szeretnéd - mutattam a kijelzőre, mert ott volt a Mennyország tourist videóklipes és dalszöveges verziója is.

-      Hozzá ne érj, anyámék megölnek - mondta, mire lefagyott a kezem a levegőben és összehúzott szemöldökkel meredtem rá. Talán ő is rájöhetett, hogy egy kicsit durva volt velem, mert megfogta a csuklómat, és óvatosan visszahúzta, lerakta kettőnk közé, az ujjait pedig rákulcsolta az enyémekre.

Mosolyogva úgy hagytam a kezem, nem kaptam el, vagy ilyesmi, majd szinte észrevehetetlenül közelebb húzódtam hozzá és onnan hallgattam a Tankcsapdát.

Miután vége lett a dalnak, mindketten néztük még egy kicsit az idő közben elsötétült képernyőt, majd szinte egyszerre álltunk fel.

-      Mindjárt jövök, elmegyek mosdóba - szakítottam meg a pillanatot, mely kezdett kínossá válni.

Ahogy beértem a helyiségbe, magamra zártam az ajtót (kulccsal, hogy még véletlenül se jöhessen be), majd belenéztem a tükörbe.

Az arcomon ott volt a levakarhatatlan vigyor, ami fogalmam sincs, mikor kerülhetett rám, de mindenesetre talán túlságosan is feltűnő volt. Próbáltam elfojtani, de nem nagyon sikerült. Végül lenyugodtam, minimálisra vettem az örömemet (már amit kimutattam magamból), és egy nagy sóhaj után kiléptem az ajtón.

Már majdnem kezdtünk volna búcsúzkodni -persze csak egy búcsúszám után-, amikor nyílt az ajtó. Egymás mellett ültünk, én a vállára hajtott fejjel, ő pedig laptoppal a kezében. A zajra mindketten felkaptuk a fejünket. Az ereimben megfagyott a vér, de úgy tűnt, Patrik sokkal nyugodtabb nálam, meg tudta őrizni a lélekjelenlétét.

Az ajtóban egy húsz év körüli srác jelent meg, akire akár mondhattam volna, hogy Patrik néhány évvel idősebb változata.

-      Hali! Anyuék azt üzenik, hogy mindjárt ebé... - de itt megakadt, és ez a mondat már soha nem lett befejezve, ugyanis megpillantott engem. - Ez meg ki? - Kérdezte rám mutatva, és nem hibáztattam érte. Az öccse szobájában egy idegen lány ül. Nem mindennapi szituáció, az biztos. Bár bevallom, az „ez" szó nem nagyon esett jól...

-      Mati - felelte, majd láttam az ajtóban levő srác szemében azt a nézést, ami tipikusan a „na, halljuk" jelentéssel bír.

-      Akiről azt lehet tudni, hogy...? - Próbálta szóra bírni Patrikot, aki nem nagyon kívánt az ilyen jellegű kérdésekre választ adni.

-      A repülőn ismerkedtünk meg - válaszolta, és részéről ennyi is lett volna a beszélgetés, már lezártnak tekintette. Hát, a másik fiú nem nagyon, ő egyenesen ki is zavart a szobából.

A folyosóra menni nem akartam, mivel ott nagy valószínűséggel találkoztam volna a szülőkkel, és nem hiszem, hogy túléltem volna (már a báty is elég húzósra sikeredett), ezért kizárásos alapon a fürdőszobába mentem. Ahonnan mellesleg tökéletesen hallottam mindent.

-      Mi a franc, Patrik, ki ez a csaj?

-      Ezt nem hiszem el, ember. Ebben a rohadt életben egyszer végre találok egy normális lányt, akinek van agya, erre mindent elszúrsz. Ez neked valami különleges képességed?

-      Egyelőre nem én enyelgek három nap ismertség után egy hotelszoba ágyán valami lánnyal a repülőről.

-      Fogalmad sincs, mennyire tartalmas három nap volt.

Nem semmi, hogy ilyeneket mond a bátyjának, aki szemlátomást nem nézte jó szemmel a kapcsolatunkat.

-      Képzelem.

-      Jó! Tudod, mit? Hagyjuk. Csak kérlek, ne szólj bele!

-      Játszod a nagyfiút?

Bár nem ismertem Danit, volt elég képzelőerőm ahhoz, hogy lelki szemeim előtt lássam gúnyos mosolyát.

-      Nem játszom, az vagyok.

-      Amúgy honnan szedted ezt a csajt? Tök szép.

Kezdtem megijedni, hogy esetleg szétbarmolja az egészet, amit Patrikkal a néhány nap folyamán közösen építettünk fel. Egy rossz szó, és száznyolcvan fokos fordulatot vehet az egész.

-      Mondom, a repülőn mellettem ült.

-      És?

-      És dumáltunk.

-      Aztán?

-      Hagyjuk már, Dani. Fél perccel ezelőtt még lekezelően beszéltél velem, majd a barátnőmet kezded egrecíroztatni. Csak szólok, ha el akarod csábítani, nem fog sikerülni!

Hallottam Patrik hangján, hogy ebben nagyon biztos volt, ami felettébb jó pont volt nálam.

-      Miért is nem? Na, nem mintha rá akarnék hajtani a csajodra, csak merő kíváncsiságból kérdezem.

-      Mert szeret engem.

Ezen meglepődtem, ugyanis szerintem nem adtam annyi jelet, hogy rájöjjön. A kedvelés fázist már elértük, de azért a szeret jóval messzebb volt...

-      Na, és ezt honnan is tudod? Mondta? Vagy tág volt a pupillája? Mert az lehetett a fényviszonyok miatt is.

Itt már komolyan kezdtem unni a beszélgetést, főleg azt, hogy egyre jobban rám terelődik a téma, így úgy döntöttem, kimegyek. Kinyitottam az ajtót, mire mindketten abbahagyták a mondanivalójukat, majd kérdőn felém fordultak. Jó, Patrik tesója inkább szemmel ölt, de ezzel nem foglalkozhattam, hanem egyenesen Patriknak címeztem a szavaimat.

-      Figyu, nem akarom itt megzavarni ezt a tesós dolgot. De egy valamit tisztázzunk. Nem vagyok a barátnőd - közöltem, bár nekem is furcsa volt kimondani. Elvégre tökre úgy viselkedtünk, mint akik egy párt alkotnak, ráadásul ezzel Dani alá adtam a lovat.

-      Még - vágta rá egyből, mire zavartan lesütöttem a szemem, és igyekeztem elrejteni a vigyoromat, ami előtörni készült belőlem. Ennek eredménye egy igen kínos és zavaros vicsor lett. Dani pedig valami nevetésfélét hallatott, de Patrik tarkón csapta, így egyből befejezte.

-      De azért szereted, ugye? - Kérdezte diadalittasan báty.

-      Szerintem én lassan megyek - köszörültem meg a torkomat, mert nem akartam szemtanúja lenni annak, ahogyan megölik egymást. Momentán semmi kedvem nem volt a rendőrségre mászkálni, mert láttam a bűnt.

-      Maradj velünk ebédre - mondta Dani, de kedvesség helyett sokkal inkább gúnyt véltem felfedezni a hangjában.

-      Öhm, szerintem ez nem a legjobb ötle... - kezdtem, de Patrik közben farkasszemet nézett Danival.