Éppen Troian Bellisario képeit böngésztem (a Hazug csajok társaságában szerintem messze a legjobb színésznő), amikor felvillant egy Messenger üzenetem:
Patrik♡: Itt vagyunk.
Amint megnéztem, gyorsan elraktam a készülékemet, majd a kistáskámmal és bőröndömmel együtt kértem a kávézóban két kávét.
Persze nem volt egyszerű kiválasztani, hogy melyiket is szeretném, mert elsőre is a kávéfajták felét nem ismertem, aztán mire nagy nehezen döntöttem (két latte), kérdezték, hogy mekkorát akarok, milyen pohárba stb. Eltartott egy kis ideig, mire megmagyaráztam, én tulajdonképpen két snassz mezei kávét akartam venni, és ha lehet, nem csilliókért. Hát, egyiket sem sikerült teljesíteni.
Éppen leültem az asztalhoz, és azt vizslattam, hogy a nevemet y-nal írták rá a pohárra (vagyis Maty), amikor egy bőrönd gurult az enyém mellé és egy kéz fogta meg az államnál fogva a fejemet.
Amint megéreztem a bőrömön az ujjait, tudtam, kivel van dolgom, meg különben is megcsapta az orromat a semmivel össze nem téveszthető illata.
- Szia - húzta ki a mellettem levő széket. Mosolyogva vártam, hogy leüljön, és már tudtam, mi következik. Tudtam, hogy meg fog csókolni. És nem is tévedtem, hiszen ahogy befejezte a mozdulatot, odahajolt hozzám és nagyon-nagyon, de tényleg elképesztően hosszan és érzelmekkel tele megcsókolt.
- Hiányoztál - mondtam vigyorogva, a puszitól üdén.
- Nekem meg egy jó kávé hiányzott - felelte felemelve a poharamat, és nem is foglalkozva azzal, hogy azon nem az ő neve szerepel, minden további nélkül beleivott.
- Az az enyém volt - legyintettem, hiszen már teljesen mindegy volt.
- Tudom - bólintott, majd belekortyolt a sajátjába is. - Csak azért kóstoltam meg a tiedet is, hogy megnézzem, ugyanolyan-e.
- És? Ugyanolyan? - Kíváncsiskodtam, pedig pontosan tudtam, hiszen én kértem ki. De olyan aranyosan beszélt, hogy minél több szavát akartam hallani, ahogy kiejti ajkain.
- Aha. Viszont én nagyobbat kaptam - tette egymás mellé a két egyforma mintájú papírpoharat.
- Neked nagyobb szükséged van rá - legyintettem. Meg különben is, kettőnk közül ő a nagyobb megszállott e téren.
Nagyban iszogattuk a kávénkat, mindketten a saját gondolatainkba merülve, amikor végre-valahára kinyögtem a bennem már régóta motoszkáló kérdést.
- Hol van a családod? - Kérdeztem hosszas hallgatás után.
- Elmentek shoppingolni.
- Önként és dalolva? - Furcsállottam, mert valahogy a bátyjából nem néztem volna ki a plázacica stílust.
- Őt én küldtem el melegebb égtájakra - mondta. - Lassan indulni kéne, mert jön a gép - szakította félbe a gondolatmenetemet.
- Előtte még írnék anyáéknak, ha nem gond - szóltam, mert kötelességemnek éreztem tudatni velük, hogy rajta leszek a járaton, úgyhogy jöhetnek értem.
- Én is felhívom apámat, hogy merre vannak.
Így mindketten elővettük a telefonunkat, és amíg én üzentem, Patrik telefonált.
- Hali. Aha. Oké, megyünk. Léna és én. Rendben - ennyit hallottam, bár ebből nem volt nehéz kikövetkeztetni a közöttük zajló párbeszédet.
- Menjünk - állt fel az asztaltól, majd megfogta a bőröndjét és húzni kezdte.
Kistáskája ugyan nem volt, és biztos szörnyen udvarias cselekedet lett volna, ha elveszi tőlem az én fekete tatyómat, viszont ezt nem várhattam el tőle, mert hiába volt a színe uniszex, a fazonja attól még nagyon is női maradt, úgyhogy ezt figyelmen kívül hagytam.
- És most merre? - Kérdeztem, miután betoltuk a székeket, amiken egészen addig ültünk.
- Először nézzük meg az indulást jelző táblát - javasolta, mutatóujjával jelezve, hogy ez pontosan merre is található. Majd, miután leengedte a kezét, megfogta az enyémet, így úgy mászkáltunk a reptéren, mint egy szerelmespár. Mert, hát elvégre az is voltunk.
A járatunkat már kiírták, percre pontosan 34 percünk volt hátra az ajtók becsukásáig.
- Hol a családod? - Kapkodtam a fejemet, mert még mindig nem volta mellettünk.
- Már a kapunál ácsorognak vagy húsz perce - felelte, és elindultunk együtt a megadott helyre.
Mivel a reptér hatalmas, elsőre természetesen rossz irányba indultunk el, de a következő alkalommal már megtaláltuk a helyes utat.
Patrikék családját nem volt nehéz észrevenni, ugyanis az egész reptéren egyetlen emberen láttam narancssárga rikító felsőt: naná, hogy Danin.
Igazából ezen már meg sem lepődtem, és bele sem mertem gondolni abba, hogy miért van nála egy ilyen darab Rómában.
Persze ez nem csak nekem tűnt fel, Patrik egyből szóvá is tette.
- Mi ez a gönc rajtad? Láthatósági mellény? - Nyitott „üdvözlésképpen".
- Kényelmes cuccban kell repülni, nem? - Vágott vissza a testvér.
- Kényelmes, de vállalható. Mindegy - legyintett amolyan „tőlem"-stílusban, és a szüleihez kezdett beszélni. Így Daninak nem maradt társalgópartnere, vagyis aki volt (Patrik) tovább állt, így engem pécézett ki magának.
- Na, te is itt? Micsoda véletlen - gúnyolódott.
- Véletlen egybeesés - magyaráztam meg, pedig én történetesen azt az elvet vallom, miszerint „minden mindennel összefügg". Erről szerencsére nem tudott, így elkezdte a kinézetemet kritizálni.
- Milyen menő cuccok. Honnan van ez a felső? - Kérdezte végig nézve rajtam, de, ahogy láttam, a dekoltázsomon elidőzött picit, azonban nem tette szóvá. Elvégre a barátom ott állt tőlem fél méterre, és nagyon úgy tűnt, eléggé felkészült egy egészséges vitára a barátnője megmentése érdekében. Ja, és nem mellesleg nem tehettem róla, hogy amikor a nagynéném csütörtökön kimosta, összefogta a többi feketével, és kiszárította szárítógépben azokkal együtt, így vagy két mérettel kisebb lett a top, csoda, hogy a hasamat eltakarta. Pedig direkt szóltam Patríciának...
- Remélem, nem szeretnél ilyet venni - emlékeztettem rá, hogy ő tulajdonképpen fiú.
- Dehogy. Csak szép darab. Jól áll - dicsért meg, majd a végén kacsintott egyet. Te jó ég! Barátom van.
Nem akartam szólni Patriknak, mert Dani már úgyis kimondta a bókot, visszatekerni az időt meg ugye nem tudta, de pechemre olyan szerencsétlen fejet vághattam, hogy Patrik kiszúrta, valami nem stimmel. Amikor óvatosan a bátyja felé biccentettem, odanézett. Leesett neki, hogy egyedül hagyott a pszichopatával, így, amikor Iza hadonászva magyarázott neki, beleélve magát az adott szituációba, csak felmutatta a mutató ujját, és odajött hozzánk.
- Na, mi a helyzet? Félted a barátnődet, esetleg rájön, hogy milyen rohadék és kihasználó vagy, és elcsábul hozzám? - Vigyorgott Dani.
- Bravó, most kitaláltad a legnagyobb félelmemet - mondta unottan Patrik.
A két fiú fogalmam sincs, miért, szemmel ölték egymást.
YOU ARE READING
Római remény
Teen Fiction"- Gyönyörű vagy - súgta halkan fülembe, és bársonyos hangján éreztem, hogy komolyan gondolja. Meglepődöttségemtől mozdulni sem tudtam, ő pedig ezt a szerencsétlen helyzetet kihasználva tovább vándorolt fejével a vállamhoz, és apró csókok ezreit hal...
