Római remény

| 15 |

-      Szia - köszöntem minden erőmet és lelkesedésemet beleadva, rejtve a félelmemet.

-      Helló! Bocs, hogy csak most tudtalak hívni, de mindegyik repülőtársaságnál két évet kell várni, mire felveszi valaki az ügyfélszolgálaton, és még hármat arra, hogy ahova átirányítottak, az is felvegye - hadarta kétségbeesetten.

Aha. Szóval, amíg én Patrikékkal ünnepeltem a szünetemet, addig a nagynéném vért izzadva dolgozott. Óriási.

-      És feled mi volt? Mesélj! - Kérte, nekem pedig izzadni kezdett a tenyerem.

-      Hát velem minden oké volt... - kezdtem volna a rizsázni, amikor a nagynéném félbeszakított.

-      Bocs, ezt fel kell vennem, az egyik fejes az. Legközelebb beszélünk. Van a hűtőben kaja, találd fel magad! - Mondta búcsúzóul, majd kinyomta a hívást.

Örömmel nyugtáztam, hogy megint szerencsém volt. Viszont a nagy fohászkodások közepette elfelejtettem kiszállni a liftből, ahová időközben beszálltam, így mentem még két emeletet. A liftezést amúgy sem bírom, de így, hogy potyára... á, engedjük el.

Ahogy beértem a lakásba, lemostam magamról a sminket, nehogy feltűnő legyen a fekete szemem. A nagynénémben biztosan felmerülne egy erős gyanú, hogy mégis mit csináltam ma, megjegyzem, jogosan.

Aztán ha már a fürdőben voltam, le is zuhanyoztam, lemostam a körömlakkomat (sok helyen lepattogzott, így elég igénytelenné vált), majd ahelyett, hogy újrakentem volna, leültem a konyhaasztalhoz és elkezdtem a csokit magamba tömni. Ez volt ott, mit tehettem volna?

-      Szia! - Lépett be nyúzottan a nagynéném. - Mi volt ma? - Érdeklődött.

-      Hát, az igazság az... - kezdtem volna színt vallani, ami lényegében alibi lett volna. Olyanok hagyták volna el a számat, hogy „nem volt semmi érdekfeszítő", meg hogy „szétuntam az agyam". Azt azért mégsem mondhattam, hogy összejöttem egy sráccal, megismerkedtem a bunkó bátyjával és a szülei fizették az ebédemet.

Majd hála annak a magasságos égnek, megcsörrent Patrícia telefonja. Nem tudom, hol dolgozik, de hálás voltam minden egyes hívásért.

-      Ne haragudj, ezt muszáj felvennem, az egyik beosztottam az, biztos nem ér rá holnapig - mondta dühösen, majd a cipőjét le sem vetve (nem volt rá ideje) vonult a nappaliba.

Örömmel konstatáltam, hogy ismét mázlim volt, és megúsztam, úgyhogy kiélvezve a helyzetet gyorsan bementem a „szobámba", nehogy a nagynéném a végén még kitalálja, hogy fejezzem be a mondatot.

Pizsiben felültem az ágyamra, betakaróztam, elővettem a telefonomat és rámentem a Messenger beszélgetésekre.

Már írtam volna Patriknak, amikor egy furcsa dolog tűnt fel. Módosítás.

Patrik a becenevedet a következőre állította be: Mimi♡.

Mimi♡: Mimi??? Ez hogy jött?

Nem válaszolt. Megelégeltem, hogy csak ő nevezett át, így én is módosítottam a nevén.

Patrik számára becenevet állítottál be: Patrik♡

Jó, való igaz, én nem tudtam valami frappáns becenevet beállítani neki, de hát ez van.

Patrik♡: Mati, Mimi.

Mimi♡: Aham, biztos. A szüleid nem voltak nagyon mérgesek?

Patrik♡: Hát, mondtak ezt–azt. Hogy ez nem így megy, meg persze értik, hogy téged elengednek egyedül, meg azt gondolták, hogy neked ez nem idegen terep. Nem mondtam nekik, hogy igazából a szüleidnek fogalma sem volt arról, hogy ma hol, kivel és mit csinálsz, és hogy életedben először vagy Rómában.

Mimi♡: Huh, köszi. De a szüleid egy kicsit el vannak tévedve.

Patrik♡: Mindegy, higgyenek, amit akarnak.

Mimi♡: Bátyád mit szólt?

Patrik♡: Mit szólt volna? Oltogatott.

Mimi♡: Durvákat?

Patrik♡: Tud ő nem durvákat? :D

Mimi♡: Jó, jogos. De miket mondott?

Patrik♡: Elég annyit tudnod, hogy a 99%–a +18–os volt. Mindegy, elbírom. Na és veled mi volt? Szüleid, nagynénéd hogy reagált?

Mimi♡: Hát, ami azt illeti... a szüleimmel még nem beszéltem, egyszer hívtak, de nem vettem fel, majd azt mondom, le voltam némítva, nem hallottam. Patrícia pedig még mindig dolgozik, ha jól hallom, most épp érdemben ordítozik valakivel.

Patrik♡: Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb.

Mimi♡: Én sem, de majd lesz valahogy, ne aggódj emiatt. Legkésőbb vasárnap a repülőn. Apropó: sikerült a foglalás? Mert úgy írok róla, mintha kész tény lenne, de még közel sem biztos.

Patrik♡: Ja. Ugyanott ülök, mint idefele.

Mimi♡: De szupi, én is!

Be kellett vallanom, ez volt az egyik legjobb hír, amit valaha kaptam.

Patrik♡: Holnapra mi a program?

Mimi♡: Igazából semmi. Nagynéném dolgozik, így a mai napomhoz hasonlóan az is tétlenül fog indulni, ki tudja, mi lesz belőle. :D

Patrik♡: Az biztos nem, ami ma. Megyünk a folyópartra anyám kedvéért, mert holnap lesz a szülinapja, és a fejébe vette, hogy ő márpedig mindenképp bele fogja lógatni a lábát a vízbe.

Mimi♡: Daninak ehhez is biztosan volt egy-két kedves szava, nemde?

Patrik♡: Mondta, hogy akkor lógassa bele egy vízzel teli fürdőkádba...

Mimi♡: :D

Patrik♡: Na, nem zavarlak, csináld a dolgod, meg, gondolom holnap nem akarsz megint szívni azzal, hogy éjfélkor fekszel le.

Mimi♡: Igazad van. Jó éjt, Patrik.

Patrik♡: Jó éjt, Drágám.

Mimi♡: ?

Patrik♡: Gondoltam, így kell hívnom a barátnőmet.

Mimi♡: Ez nem megy az imidzsedhez. Ez így nem... patrikos.

Patrik♡: Ja, nekem is fura volt.

Mimi♡: Maradjunk a Miminél.

Patrik♡: Maradjunk.

Mimi♡: Amúgy... tényleg két-háromnapos kapcsolataid szoktak lenni?

Patrik♡: Jó éjt, Mimim.

Mimi♡: Kényes a téma?

Ezt már meg sem nézte.

-      Hát jó - gondoltam, majd beléptem az Instagram-fiókomba, és megváltoztattam a profilképemet az elhomályosított ágyon ülős fekete-fehér képre, amit még a szállodában csináltunk, ugyanis szerencsére Patriknak sikerült továbbítani nekem a fotót.