A kasszánál hasznosítani tudtam az olasztudásomat, ugyanis be vagyok fizetve különórákra, mert a magániskolában, ahova járok, csak németet és angolt tanítanak, én pedig - magyar állampolgár lévén - már letettem mindkét nyelvből a felsőfokú nyelvvizsgát, így nem kell bejárnom az idegennyelvi órákra, hanem lyukas órám lenne. Viszont én ehelyett megyek olaszra.
A ruhák kifizetése után kimentem az üzletből, ahol egyből megláttam a nagynénémet, aki épp akkor tette le a telefont, és feltehetőleg hozzám indult, viszont megelőztem.
- Hozzak valamit? - Kérdezte.
- Nem kell, köszi - mondtam, mivel a ruhák könnyűek voltak, ráadásul szatyorban.
Annyira elment az idő, hogy észre sem vettem, már elmúlt dél. Szerencsére pont egy étteremtömb felé vettük az irányt, majd beálltunk az egyik kígyózó sorba ebédet szerezni.
- Hozzak valamit? - Kérdezte.
- Nem kell, köszi - mondtam, mivel a ruhák könnyűek voltak, ráadásul szatyorban.
Annyira elment az idő, hogy észre sem vettem, már elmúlt dél. Szerencsére pont egy étteremtömb felé vettük az irányt, majd beálltunk az egyik kígyózó sorba ebédet szerezni.
- Mit kérsz? - Kérdezte érdeklődve Patrícia.
- Bolognait - mondtam, mivel ez Olaszországban elég helyinek számított.
A sor meglehetősen gyorsan ment, pár perc alatt mi következtünk, majd leültünk egy üres, kétszemélyes asztalhoz.
- Holnap be kell mennem dolgozni - mondta Patrícia.
- Hogyhogy? - Kérdeztem, mivel azt mondta, egész hétre szabadságot vett ki.
- Vendégek érkeznek szerdán, viszont a reptéren, ahonnan jönnek, sztrájk van, és mivel én szervezem az utazásokat, értelemszerűen ennek az átszervezése is az én feladatom lett.
Szuper, egyedül leszek kedden. Holnaputánra terveztük, hogy egy kicsit „csajos napot" tartunk, de jó lesz az holnap is.
Ebéd után sétáltunk még egy kicsit a plázában (nem vettünk semmit), majd beálltunk egy sorba, amely egy fagyizóhoz vezetett. A sorban hárommal előttünk megpillantottam egy ismerős hajat, ami erős gyanúm szerint Patrikhoz tartozott. Elmosolyodtam, viszont miután kikértük a hideg édességet, a fiú meg mindig nem vett észre.
- Miért vigyorogsz ennyire? - Kérdezte Patrícia. Aha, szóval ennyire feltűnő...
Válasz helyett azonban csak megráztam a fejem, és ugyan pár pillanattal ezelőtt gondolatban még teljesen máshol jártam, a megosztott figyelmemnek hála beleszóltam a témába, amiről a nagynéném beszélt.
Ma is hullafáradtan és későn értünk haza. A vacsora hidegtál volt, ami rendkívül ízlett.
Elsőnek a nagynéném foglalta el a fürdőt, én pedig addig körbe néztem a neten. Ahogy azt sejteni lehetett, Patrik írt:
patrik._.official: Szia! Téged láttalak ma délután a fagyizónál a plázában?
matildavarga: Nem, egy hasonmásom volt J
patrik._.official: Gondoltam. Látom humorodnál vagy. :P
Beszélgetésünk kifulladni látszott, én pedig nem akartam erőltetni, mivel a végén még azt hinné, nyomulok.
Ő viszont nem hagyta annyiban a dolgot, miszerint mára ennyi volt.
patrik._.official: Na, mi van? Besértődtél?
Látta, hogy erre sem reagáltam, viszont ez nem hagyta nyugodni a lelkiismeretét, így ismét írt.
patrik._.official: Hogy telt a nap? Mit csináltatok?
Na, végre egy értelmes kérdés. Már épp ideje volt.
matildavarga: Délelőtt voltunk a plázában, kaptam ruhákat, beültünk egy ottani kajáldába, nézelődtünk egy kicsit, kaptam a fagyit (ahol egyébként én is láttalak téged), sétáltunk egy kicsit, majd hazajöttünk. És ti?
patrik._.official: Megnéztük kívülről az AS ROME stadiont, hazafele meg beugrottunk a fagyizóba.
Nem reagálva az üzenetére léptem ki az Instagramból, és már zároltam volna a telómat, amikor az egy olvasatlan üzenetet jelzett. Nem nyitottam meg, hanem az értesítési központban láttam csupán, hogy mit küldött).
patrik._.official: Van barátod?
- Mi a...
Már nem volt időm válaszolni, mert a nagynéném kijött a fürdőből.
- Meleged van? Olyan vörös a fejed! - Figyelmeztetett Patrícia. Óriási.
- Igen, mindjárt megsülök - füllentettem. - Be kellene kapcsolni a légkondit.
Elmentem fürdeni, és közben végig azon gondolkoztam, erre mit válaszoljak, ha egyszer megnyitom. Mert előbb-utóbb muszáj lesz elolvasnom úgy, hogy azt ő is lássa. Húsz teljes, egyórányinak perc filózás után végül arra jutottam magammal, hogy amíg nem ír semmit, nem nézem meg, viszont amikor ír, ignorálom az üzenetet. Igen, így terveztem. Csak hát ebből, mint oly sok más tervemből, szintén nem lett semmi.
Ugyanis ahogy megtörölköztem és felvettem a pizsimet, már teljesen, szinte egyik pillanatról a másikra elfelejtettem, mi is történt percekkel ezelőtt, így amikor készen kimentem a konyhába elköszönni a nagynénémtől, felemelve a telefont, automatikusan megnyitottam az olvasatlant. Ami nagy hiba volt.
Mert reagálni már nem reagáltam, hanem hirtelen kiléptem, de ez mind hiábavaló volt, mert az üzenetet véglegesen és visszavonhatatlanul elolvastam.
Ezen agyalva mentem be a „szobámba". Mondjuk szerintem a fejemen látszódott a kétségbeesés, mert amikor jó éjszakát kívántam Patríciának, úgy nézett rám, mint egy kísértetre, és motyogott valami „neked is"-félét.
Tíz óra volt, amikor bementem egy kicsit olvasni, de három oldalnál többre egyszerűen nem futotta többre. És ez nem a könyv hibája volt.
Képtelen voltam kiüríteni a fejem, és ahhoz, hogy eltereljem a gondolataimat, felmentem az Instára. Kár volt, mert minden gondolatom megtriplázódott, és a dilemmám, miszerint mit vegyek fel holnap reggel, pár másodperc alatt feledésbe merült.
Ugyanis Patrik megváltoztatta a bioját.
@hannuska_real <3
Rámentem a jelölt emberke profiljára, és ez fogadott:
Hanna
@patrik._.official <3
Csak ennyi. A profilkép meg nagy feketeség volt. Gondolom ez a lány feje belülről...
De nem bőgtem. Csak könnyeztem. És nem, nem azért, mert „megcsaltak" vagy hasonlók, hanem mert azt hittem, kerültünk olyan közeli kapcsolatba Patrikkal, hogy ezeket az információkat megosztjuk egymással. Legalábbis, ha én szedtem volna fel valakit, biztos eldicsekedtem volna vele neki. Hát, úgy látszik, eme gondolatom korántsem volt kölcsönös. Erős maradtam, és nem tudom, hogy végül miért nem sírtam; azért, mert elhitettem magammal, hogy Patrik nem is olyan fontos, vagy, mert tényleg így is gondoltam.
A történtek eléggé felzaklattak ahhoz, hogy csak forgolódni tudjak az ágyban. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy ha itt Olaszországban lett valakije, akkor azt meg mégis hogy a bánatba csinálta. Ha viszont már korábban is járt valakivel akkor hogy volt pofája olyanokat írni nekem...
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kíséretében felkeltem, felvettem egy pulcsit, belebújtam a mamuszomba, és hiába mostam már fogat, az éhség győzött, így kivettem a hűtőből az áfonyát, amit Patrícia még reggel vett, és kimentem vele az erkélyre. Leültem a székre, ami ott állt (szerencsére nem volt vizes), és néztem a forgalmat, miközben a fülest és a telefonomat összekötöttem, majd folyamatos lejátszásra állítottam az I Think I'm In Love című számot-klippel együtt. Örök klasszikusa a reménytelen, szerelmes lányoknak, de azoknak is tökéletesen megfelel, akik „ezt is elcsesztem"-hangulatban vannak. Hülye Hanna.
YOU ARE READING
Római remény
Teen Fiction"- Gyönyörű vagy - súgta halkan fülembe, és bársonyos hangján éreztem, hogy komolyan gondolja. Meglepődöttségemtől mozdulni sem tudtam, ő pedig ezt a szerencsétlen helyzetet kihasználva tovább vándorolt fejével a vállamhoz, és apró csókok ezreit hal...
