Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Három: Pour Parler

Harry:

Nem értem, miért csinálja ezt velem. Sosem tett még csak hasonló utalásokat sem, most meg olyan, mintha el akarna csábítani. Ó, ahogy az arcom fogta, ahogy szexin megnyalta a szája szélét, mikor azt kérdezte, nem bővíteném-e ki a listám... Ha tudná, mennyire szívesen megtenném... Minden erőmre szükségem volt elfordulni tőle és otthagyni.

Nem jutok sokáig, épp csak az ajtón kívülre, meg kell állnom, hogy csillapítsam a remegésem. Minden sejtem sikoltani akar, hogy térjek vissza hozzá és követeljem tőle, amit olyan régen akarok.

- Héj Haz – szól a hátam mögül. Összerezzenek, mert annyira magamba merültem, hogy észre sem vettem, hogy követett – nem kell mindent komolyan venni, amit mondok. Csak húztam az agyad, oké? - mondja békülékeny hangon, s nem is sejti, hogy ezzel csak mélyebbre szúrta a tőrt a szívemben.

- Tudom jól. Ne aggódj, egy pillanatig sem hittem, hogy rám izgultál – ez talán keserűen hangzott és túl őszintén, muszáj mentenem a helyzetet – és nekem sem kéne soha egy ilyen alak, mint te.

Felmordul mögöttem, a szelíd hangnemet is elfújta a szél.

- Milyen alak? Hm? - sziszegi a fogai közt. Ajjaj...elevenére tapintottam...de ha már elkezdtem, nem hátrálhatok meg. Talán csak elvehetem a beszólásom élét.

- Olyan, aki nem tudna értékelni engem. Akinek nem jelentene semmit, ha megkapna – felelem.

- Értékelni? Téged? - emeli fel a hangját – össze tehetnéd a kezeid, hogy még mindig nálam lehetsz, baszki! Értékelni? Talán nem elismerés, hogy már lassan három éve dolgozhatsz nekem? - égszín szemei szikrákat szórnak, és nem tehetek róla, de ettől csak még gyönyörűbbnek látom. A hangja mintha a gerincemen rezonálna, teljesen elgyengítve a lábaimat. Viszont amit mond, az mélységesen sértő és annyi önbecsülésem még nekem is van, hogy ne hagyjam magam.

- Az inkább csak azt bizonyítja, hogy én vagyok az egyetlen, aki el bírja viselni a faszságaidat, Tomlinson! - vágok vissza. Tudom, hogy nincs hozzászokva ehhez a hangnemhez, de ....

- Tényleg? Szóval azt mondod, nem találnék öt perc alatt a helyedre bárkit, aki arcoskodás nélkül tenné a dolgát?

- Kétség sem fér hozzá, hogy még hamarabb is találnál. Aztán vagy megfarkalnád és másnap kirúgnád, vagy pár hét múlva kényszerzubbonyban vinnék el.

- Na akkor tényleg kész szerencse, hogy veled kapcsolatban a szex eszembe se jutott – néz rám kihívóan. A gyomrom valahol a hasam aljában landol apró üveggolyóvá zsugorodva, a torkom összeszorul, hang át nem törne rajta, ha erőltetném se. Csak állok percekig meredve magam elé, észre sem veszem, mikor hagyja el a helyiséget. Mikor sikerül kicsit összeszednem magam, próbálom felidézni, hogy mit is akartam ma még csinálni. Tulajdonképpen semmi olyasmi nincs, amit holnap nem tehetnék meg, az e-maileket elküldtem, a házhoz szállítókat lerendeztem, a program a naptárba és az emlékeztetőbe is bekerült, már csak lézengenék itt céltalanul, lesve a kívánságait, mint mindig. Ezt most nem fogom megtenni, elvégre felnőtt ember, megtalálja a száját. Fogom a tárcám, a mobilom és a kocsikulcsom, majd elhagyom a rezidenciát.

Áldom az eszem, hogy annak idején nem éltem az ajánlatával, hogy költözzek a házba. Persze nem jótékonykodásból ajánlotta fel, hanem, hogy bármikor elérhető legyek azonnal, ha szüksége van rám.
De már akkor éreztem, jobb, ha nem tudja, mivel töltöm a szabadidőm...

Louis:

Most nagyon felcseszte az agyam a kis bongyor... Méghogy csak ő bír elviselni? Mi ez már? Jó, hogy azt nem mondja, hogy kiállhatatlan vagyok...oké, abban igaza volt, hogy bajban lennék nélküle, na de hogy kényszerzubbony? Megállj, kicsi Hazza... Ezt nem hagyom megtorlatlanul...