Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Négy: A koncert

Harry:

Na ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket sosem csináltam. Soha nem furikáztam Louis-t sehová, pláne nem egy koncertre. Pláne nem az övére. Pláne nem a Royal Albert Hallba... te jó ég, ha belegondolok, nem is láttam még élőben egyetlen koncerten sem, én mindig olyankor pihentem ki az agymenéseit hetekre. Ez egy teljesen új terep lesz most és nem állítanám, hogy nem tojtam a nadrágomba. Hisz azt sem tudom, hol kell megállnom, hogy kiszállhasson, hová parkoljak, hol álljak a buli alatt, basszus még azt sem tudom, egyáltalán be kell-e mennem, vagy kint várjam meg.

- Nem lenne egyszerűbb bérelni egy sofőrt? - puhatolózom finoman.

- Hülye vagy? Ilyenkor? Alig több, mint egy óra és indulnom kell. Tudsz vezetni, nem? - csattan fel.

- Tudok, csak gondoltam...

- Nem azért fizetlek, hogy gondolkozz, Hazza. Ezt már párszor elmeséltem - a hangja békülékenyebb, de a mondanivalója kevésbé. Utálom, hogy akarat- és gondolat nélküli bábként kezel, még ha tulajdonképpen annak is kell lennem mellette - menj haza, öltözz át és legyél itt értem négyre. Ne késs.

Na persze, ne késsek, azt is csak neki szabad. Hülye kis törpezsarnok... Mindenesetre öt perccel négy előtt ott állok a háza előtt és a kulccsal babrálok. Nem kell használnom, mert Lou kinyitja nekem és elakad a szavam újra, annyira dögös ebben a szaggatott farmer, piros galléros póló kombóban. Azt már megfigyeltem, hogy sosem öltözi túl a fellépéseit, mások szerintem napokat töltenek a gardróbjuk előtt és veszekszenek a stylistjukkal, hogy miben jelenjenek meg. Ő viszont benyúl a szekrényébe, állítom, csukott szemmel, elővesz egy random nadrágot meg egy felsőt, és ennyi. Hihetetlen. És ami még hihetetlenebb, hogy nem tudja elrontani. Rengeteg Youtube videót láttam róla, általában már az épp aktuális koncert alatt is kerülnek fel, én pedig csak megbabonázva nézem, hogyan áll ki, hogyan tölti be a színpadot egymaga a kis százhetven centijével, hogyan ragadja magával a hangulatot az első másodperctől. Néha legszívesebben ott sikítoznék a tizenéves kiscsajok között, akik még nem szégyellik kimutatni a rajongásukat. De én ezt már nem tehetem meg. Több okból sem.

- Ha kibámészkodtad magad, akkor esetleg el is indulhatnánk - jegyzi meg felsőbbrendűen, én pedig majd' elsüllyedek a szégyentől. Összekapom magam nagy nehezen és a kocsihoz sétálnék, de akkor jövök rá, hogy tutira nem az én csotrogányommal fogunk menni, kész blama lenne neki egy tizenplusz éves Cooperből kiszállni az újságírók és rajongók hada előtt. Lou persze észreveszi a tanácstalanságom, de kivételesen nem tesz megjegyzést, csak rámutat a fekete Roverre. Beülök a sofőr ülésre és várok, várok. Aztán kinézek, hogy miért nem jön már. Hát én most kész vagyok komolyan... áll az ajtó előtt és arra vár, hogy kinyissam neki. Mi vagyok én, lakáj? A fenébe is...kiszállok végül és előzékenyen kitárom előtte a Rover ajtaját, amin nagy kegyesen hajlandó bemászni. Még jó, hogy azt nem várja el, hogy be is emeljem az ülésre. Faszfej. Egy gyönyörű faszfej. Picsába....

- Azért a RAH előtt ne kelljen erre külön megkérjelek, jó? - flegmáskodik, én pedig csak a szemem forgatom.

- Látom ám, hogy nézel, picinyem - jegyzi meg, mire újfent csak szeretnék apró porszemmé változni - egyébként csini vagy, még nem is láttalak így kirittyentve - mosolyodik el. Ma talán először.

Louis:

Végül csak ideértünk és Hazza is igazi libériás inasként viselkedett, nem hozott rám szégyent. Pedig rendesen be volt rezelve, ez tisztán látszott. Miután kiszálltam, a testőrök körbevettek, esélyem sem volt instrukciókkal ellátni, ezért megkértem Philt, hogy gondoskodjon róla. Mutassa meg neki, hová parkolhat és adjon neki valami jó kis helyet, ami nincs túl közel hozzám. Nem tehetek róla, de sokszor úgy érzem, éget a tekintete. Az a gyönyörű smaragd szempár, amikért néha ölni tudnék. Szeretem, ha a közelemben van, de nem a koncert alatt. Feleslegesen idegesítene csak az átható nézésével. Nem is láttam többet, már a színpadon álltam, mikor eszembe jutott, hogy meg sem kérdeztem a manageremet, hová tüntette.

Frenetikus a show megint, igazán elememben vagyok, nagyszerűen érzem magam, a közönség tombol, már vagy két liter vizet kiizzadtam, de hihetetlenül élvezem. Mindenki csak rám figyel, én vagyok a Király, ehhez kétség sem fér. Újfent. Egyetlen dolog zavar, a fura bizsergés a bőröm alatt, amit folyamatosan érzek és nem hajlandó megszűnni. Ott van valahol a tömegben, tudom. És ha nagyon bele akarnék folyni, be is tájolhatnám, mert egyszerűen TUDOM, hogy onnan néz. Jobb oldalt a legfelső sori páholyban. Ez olyan biztos, mint ahogy itt állok. Gyakran téved arra a tekintetem, és bár nem látom, mintha valami láthatatlan erővel vonzaná a figyelmem. Néha szinte neki énekelek, ami nem lenne gond egy Kill my mind-nál, de felettébb kínos egy Habit-nél. „You're the habit that I can't break, You're the feelin' I can't put down,You're the shiver that I can't shake, You're the habit that I can't break, You're the high that I need right now, You're the habit that I can't break". Na most komolyan, ezt Hazzának? Még a végén azt hiszi, hogy...

Harry:

Ez valami frenetikus élmény volt, te jó ég, mindenem vigyázzban áll...igen, Ő is... Úristen... a netes videók meg sem közelítik azt, amit most élőben láthattam. Ez...ez...áááá, mindegy. Nem tudom elmondani. Ezt az ember vagy érzi, vagy nem...és én érzem. Louis fantasztikus. És néha teljesen olyan volt, mintha nekem énekelne személyesen. Persze ez nyilván valami színpadi trükk, és amikor épp nem felém nézett, amit egyébként se tudna, hogy hová is kellene pontosan, biztosan másnak is ugyanez volt a benyomása. De mégis, amikor a „You're the high that I need right now, You're the habit that I can't break", azt hittem, menten elalélok. Már rég levonult a színpadról, az őrjöngő tömeg is oszlani látszik, én még mindig nem tudok moccanni sem. Mindannyian azt várják, hogy elkaphassák egy mondatra, egy szelfire vagy bármi, de aztán VELEM jön haza és... na igen, én fogom holnap végigasszisztálni, amint egy újabb szerencsétlent dob ki az ágyából. Erre a részre mondjuk nem vágyom olyan eszementen, de hát szinte a munkaköröm része. Uhh, most eszembe jutott, mikor azt kérdezte, nem akarom-e kibővíteni a feladataim körét. Ha tudná, milyen szívesen megtenném, nem hiszem, hogy ilyen bőszen ajánlgatná.

Phil azt mondta, Lou hívni fog, hogy hová menjek, addig lehetek, ahol akarok, csak ne láb alatt. Kellemes egy ember, biztos jól megértik egymást Louis-val. Pont egyformák.

Louis Tomlinson hív

- Hey, picinyem, ha még élsz, akkor gyere a 4/B kijárathoz, a Rovert odahozzák. Öt perced van - hadarja, majd leteszi. Naná, hogy leteszi, mielőtt megkérdezhetném, hol van az a kicseszett kapu. Na akkor gyerünk, keressük meg, van öt kicseszett percünk, hogy Mr Louis Kicseszett Tomlinson őexellenciájának kocsiajtót nyitogathassunk... pföööö....

- Mondd, neked milyen időszámítás szerint jár az órád? - dühöng, mikor végre megtalálom.

- Bocs, de nem tudtam, merre...

- Leszarom - vág a szavamba - ünnepelni megyünk Philhez. Mondom az utat.

- Micsoda??? Nem haza? - kérdem döbbenten. Azt hittem, a lábán alig áll egy ilyen performansz után, de úgy tűnik, van még benne nafta, simán képes még bulizni egyet.

- Neeem...nem haza, szerintem egyértelműen fogalmaztam. Természetesen te is hivatalos vagy, de csak annyit igyál, hogy haza tudj vinni.

- Nem azért, de miért nem hívsz egy taxit? Rég elmúlt éjfél, ma még nem is...

- Hazzuskám, kicsi szívem...mit mondtam én neked? - dől hátra az ülésben a homlokát masszírozva - nem az a dolgod, hogy helyettem tudj dolgokat. Nem lehet olyan nehéz megjegyezni, ez nem rakétafizika...

- Oké, értettem - felelem megalázottan. Pedig még nem is tudom, mi vár rám azon a bulin.

Csók, drágáim!
Rég hallattam magamról, tudom, legalábbis önmagamhoz képest, de most újult erővel csapunk a lovak közé. Elsőként a Sebzett szívből hoztam neketek egy újabb fejezetet.
Szeretettel:
Gotti
xx