Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Tizenkettő: San Diego

Harry:

San Diego gyönyörű péntek este, mikor megérkezünk. A fényárban úszó zsúfolt utcák, igaz, meg sem közelítik Los Angelest, de lehet, hogy pont ez tetszik benne annyira. Kisebb a nyüzsgés, mégis van minden, mi szemnek-szájnak ingere. Niallnek persze sikerült tengerparti apartmant foglalnia, meg is lepődtem volna, ha nem. All inclusive, saját kis elszeparált partszakasszal. Talán száz méter hosszú lehetett, de az csak a miénk.

Nem újdonság az óceán látványa már, mégis minden alkalommal lenyűgöz. Otthon a csaknem két év alatt alig pár alkalommal jutottam el, hiába van viszonylag közel. Persze itt Amerikában a közelség és a távolság egészen más fogalom, mint Angliában. Mint ahogyan az épületek méretei is. A mai napig rácsodálkozom, mikor a penthouse lakásomat kicsinek titulálják, ugyanakkor már el sem tudnám képzelni, hogy egy akkora lyukban éljek, mint a londoni kis bérelt lakásom, ahol ha kilencven fokban elfordultam, már egy másik helyiségben találtam magam. Hiába, minden relatív.

Ahogy lepakolunk, már futok is a még mindig forró homokon a víz felé, ami kellemesen langyos a parton, de ahogy beljebb érek, fokozatosan hűl lefelé, ezért nem is merészkedek túl messzire. Niall a nyomomban egyre az arcomat fürkészi, talán nem látszik rajtam egyértelműen az elragadtatás? És holnap elmegyünk az állatkertbe... tapsikolni tudtam volna, mikor megnéztem a leírásban, mekkora az exotikus madár részleg. Szavamra, ha semmi más nem lenne ott, akkor is napokat tudnék ott eltölteni anélkül, hogy megunnám, ebben biztos vagyok.

- Jól érzed magad, édesem? - kérdi Niall boldog mosollyal az arcán.

- Szerinted? - kérdezem pimaszul, majd lefröcskölöm. Nem várom meg, míg kidörzsöli a szemeit, az ellenkező irányba kezdek futni, ami nem egyszerű derékig érő vízben. Nem tudom, hogy csinálja, hisz sokkal hosszabbak a lábaim és előnyöm is volt jócskán, mégis másodpercek alatt utolér és nem menekülhetek a bosszúja elől. Lebukik a víz alá, mindkét bokámat megragadja és valamit csinál velük, amitől összeakadnak, én pedig elveszítem az egyensúlyom. Mivel nem készültem fel ilyen galád ellentámadásra, nem fejeztem be a levegővételt a becsapódás előtt. Prüszkölve, köhögve török a felszínre, a hajam teljesen eltakarja az arcom, de Niall már ott is van, hogy hátrasimítsa és mindjárt magához is öleljen.

- Ugye tudod, hogy most nagyon utállak? - kérdezem, de a vigyor az arcomon levakarhatatlan.

- Ó igen, kicsim, én is nagyon nagyon utállak - mondja boldogan. - Annyira utállak, hogy itt most szeretném rögtön meg is mutatni, mennyire... - a lábaim a dereka köré fonja és úgy sétál ki velem a partra a leterített fürdőlepedőinkhez. Kicsit elázott a végük a hullámoktól, de ez a legkevésbé sem izgatja egyikünket sem.

¤¤¤¤

A bőséges reggeli után összepakoltunk egy napra való felszerelést, én akartam szendvicseket kérni elvitelre, de Niall azt mondta, az állatkertben rengeteg különböző étterem van, ne vacakoljunk szendvicsekkel. Így csak egy-egy palack vizet erőltettem végül mindkettőnk hátizsákjába, nem azért, mert azt ott nem lehet venni, hanem mert bármi történhet az úton, akár le is robbanhatunk, vagy dugóba kerülhetünk és rekkenő hőséget jósoltak mára. Ráadásul szombat van, minden duplán, triplán zsúfolt, mint egy átlagos hétköznapon.

Nem is tévedtem nagyot, az autópálya úgy beállt, hogy csak lépésben lehetett haladni, kilométeres sor kígyózott előttünk, alig vártuk, hogy elérjük a lehajtót, több, mint másfél órával a tervezett időpont után. Nem mondom, hogy hasznát vettük a víznek, csak azt mondom, hogy mindkettőnk palackja kiürült, mire nem sokkal dél előtt végre megérkeztünk az állatkert hatalmas parkolójába. További negyed óra séta és fél óra sorban állás után megpillantottam a madárpark beléptetőjét. Niall előre látólag csak ebbe a szektorba vett jegyet, de ahogy elnéztem, azt sem fogjuk teljesen bejárni naplementéig.