Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Huszonhárom: Gimme a hug

Louis:

- Hm... ezt az apróságot kifelejtette az önéletrajzából... Zay, mit mondasz erre? - kérdem, mert nagyon érdekel, miért titkolta ezt el előttem. És mindenki előtt. De ő csak hallgat. Mitchet szuggerálja, de az nem veszi a lapot szerencsére, és beszélni kezd Z helyett is.

- Naná, hogy ki! Bocs, fiúk, khm khm asszem megfáztam, van egy kis hangszálgyulladásom, khm khm, pár napig pihenek, jó? Ezt mondta nekünk, aztán soha többé nem láttuk! - Mitch kicseszett dühös, mondjuk én is az lennék a helyében, de Hazzy okán megtanultam, hogy nem minden úgy van, ahogy elsőre látszik. Én is kiakadtam, mikor lelépett, mert azt hittem, elárult, de az igazság teljesen más volt. Szóval most megpróbálom kideríteni, mi is történt, mielőtt leharapnám Zayn fejét.

- Zay, mondj már valamit, légyszi! - kérem és teljes figyelmemet neki fordítom, ahogy Hazza is, csak ő nem szól bele.

- Nem az volt – mondja Zayn halkan és én rosszat sejtek. Még sosem láttam ilyennek, mintha ... nem is tudom... szégyellné magát, vagy fájdalmai lennének, nem tudok olvasni a tekintetében, lévén, hogy a fejét lefelé szegezi.

- Tényleg? Na ne mondd... - fűzi hozzá cinikusan Mitch – És akkor megkérdezhetem, mi volt olyan kurva de kibaszott fontos, hogy egy ilyen aljas hazugsággal hagyj ott minket? - Már egészen az arcába beszél, szinte fröcsög belőle a gyűlölet.

- Menjünk arrébb! - húzza félre a pasit egy sarokba abban a csalóka illúzióban hitegetve magát, hogy akkor nem halljuk. Időközben a két másik zenész tapintatosan lelépett, hisz nekik semmi közük ehhez, de én nem vagyok ennyire jó fej. És Hazzy sem... na meg persze Liam is befutott közben, hurrá.

- Nem hazudtam, Mitch. Csak tévedtem... valóban annak tűnt...de... hangszalag rákom volt.

- Mit beszélsz, ember? - ordítja el magát Mitch. Te jó ég, Zay rákos volt? Tanácstalanul nézek körbe, Liam épp oda akar szaladni hozzájuk, de Hazzus visszatartja és magához húzva vigasztalja.

- Hagyd ezt most rájuk! - mondja neki egész halkan, Liam meg megadóan hozzábújik. Visszafordulok a veszekedőkhöz, sajnos értékes mondatokról maradtam le, Mitch a saját haját tépve járkál fel-alá.

- Megműtöttek, kaptam kemót és irányított sugarat. Megmaradok, csak járnom kell ellenőrzésre – mondja Zayn - a daganat eltűnt, de a hangszálamon képződött szaruréteget nem akarták megpiszkálni. Megtehették volna, de lehet, hogy akkor beszélni sem tudnék - a szemeivel követi Mitch útját, én már beleszédültem volna a helyében.

- A kurva életbe, hát bármit megtettünk volna érted! Érted? Miért nem lehetett ezt nekünk megmondani? - kiabál, szinte sikít, a hangja hisztérikus.

- Pontosan ezért. Nem akartam, hogy mindent otthagyjatok miattam. Tudtam, hogy megtettétek volna. Gondoltam, hogy haragudni fogtok, de talán emiatt már dacból is megmutatjátok, hogy megvagytok nélkülem – ez az én asszisztensem... basszus... és egyedül csinálta végig?

Mitch megragadja a gallérjánál fogva és csak farkasszemet néznek egy darabig, aztán Zayn az, aki megtörik, meg is rogy egy kicsit és Mitch vállára omlik.

Öten vagyunk a stúdióban, Z és M egymás karjaiban zokognak, H és L ölelik egymást megrendülten, szintén könnyes szemekkel. Csak én állok itt egyedül, mint a faszent... Igaz, nem is vagyok egy ölelkezős fajta. Asszem anya volt az utolsó, aki megölelt pár éve a halálos ágyán. Neki nem sikerült az, ami Zaynnek, őt elvitte ez a szar...Fura ez. Most így látva őket, talán nekem is jól esne egy ölelés.

Mire átgondolnám, mit teszek, már Hazzy mögött állok és a kezeimet a vállaira akarom fektetni. De aztán rájövök, hogy ezt kurvára nem kéne. Időben megállok és elfordulok tőlük. Kihalászom a cigimet a zsebemből és lemegyek a dohányzóba.

Nem tagadhatom, bár nem is kérdezte senki, megérintett ez az ügy. Elképzelem ezt a nagyszájú hülyegyereket, amint egy kórházi ágyon pumpálják bele azt a sok kibaszott mérget, és ő nem tudja, túléli-e, és mindezzel basszameg egyedül küzd. Sose tudtam, hol a családja, de azt tudom, hogy nincsenek vele és a barátai, akik a jelek szerint tényleg szerették, az egészről nem tudtak semmit. Hát barátom... ez rohadt gáz.

Eszembe jutnak anya utolsó napjai, amikor már tudtam, hogy nincs visszaút, el fogom veszíteni...nem akarok rá gondolni, de toldulnak az emlékek és ellepik az elmém. Egyik cigit szívom a másik után, mikor kapom az üzenetet, hogy menjek fel, mert elkezdenénk a próbát. Mikor felérek, már nagyjából lecsillapodtak az indulatok, Hazzy a helyén áll, a szemei még mindig könnyesek, ahogy Mitchéi is. Liam pedig Zaynen csüng, aki kifelé terelgeti, gondolom, ők ma nem tartanak velünk. Jobb is, van mit megbeszélniük.

Igyekszem állni a szavam és nem folyton elrontani a szólamomat, bár szerintem ma észre se vennék azt se, ha egyáltalán nem énekelnék. A fél szemem Hazzán tartom, látom, mennyire megrendült, sokszor megremeg a hangja. Nem néz rám egyszer sem, a fiúkkal beszél néha, meg kiszól a hangosítóknak, de én nem létezem a számára. Ami szar, mert számomra pedig egyre inkább csak ő létezik.

Én basztam el, tudom, és nekem is kell rendbe tennem. És már azt is látom, hogy ennyi kurvára nem lesz elég.

¤¤¤¤

Mire végzünk, Zayn még nem ért vissza, ezért taxit hívok, nem zargatom most. Az utat a bérelt lakásig a gondolataimba temetkezve töltöm, a sofőr szól rám, hogy megérkeztünk, szálljak már ki, legyek szíves. Na meg persze fizessek.

Veszek egy forró fürdőt, legalább egy órán át áztatom magam. Hagyom, hogy az aromás víz ellazítson. Citromfüves sót vettem, már hetekkel ezelőtt nem is gondolva arra, miért szeretem annyira ezt az illatot. Talán csak tudat alatt választottam, de azóta rájöttem, Hazzy hajának az aromájára emlékeztet. Ez nem feltétlenül jó, ha az ember felejteni akar...

Nem vagyok jól. Soha, vagy legalábbis nagyon rég nem éreztem magányosnak magam. Ma ott a stúdióban, mikor beütött a krach és mindenkinek volt kit megölelnie, akkor tört rám először hosszú idő óta ez a furcsa üresség. Nem is tudom, minek nevezzem. Kívülálló voltam a történetben. Igen, kívülálló, és gyökértelen. Magányos.

Zayn kilenc felé törtet be a lakásba és úgy tűnik, nem is marad sokáig. Zaklatottnak tűnik még mindig, de már nem sír. Néhány cuccot pakol egy kisebb táskába.

- Nem alszom ma itthon, Liamnél leszek, ha kellenék, a telefonom be lesz kapcsolva – mondja. Mégis mire kellene az éjjel? Nyilván nem fogom hívni.

- Reggel tízre itt vagyok érted – teszi még hozzá. Fel sem hozza a témát, én pedig nem tudom, hogy kezdjek bele, egyáltalán belekezdjek-e. Bámulok rá egy darabig, míg csomagol, aztán egy hirtelen gondolattól vezérelve megállítom kifelé menet.

- Zayn! Megölelnél? - kérdem. Nagyon hülyén néz rám, talán azt hiszi, nincs ki a négy kerekem.

- Mi van, Louis? - ráncolja a homlokát. Lehet, azt gondolja, hogy sajnálatból mondom, pedig valójában nekem lenne szükségem rá.

- Mindegy, felejtsd el! - legyintek – Tízkor találkozunk.

Becsukódik mögötte az ajtó, én pedig a szobámba indulok. Előveszem a fülesem és jó szokásomhoz híven Hazzy lemezét hallgatom, míg rám nem tör az álom. 

Csók, drágáim!
Hogy vagytok ezen a csodás napon? Mindenki okés?
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy itt is szeretettel köszöntsem Moncsi72 -t, akinek ma van a szülinapja. Isten éltessen, Moncsi ❤❤❤
Szeretettel:
Gotti
xx