Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Harmincegy: Earthquake in London

🔞

Harry:

Egy heti szenvedés, önsanyargatás és katatónia után ma este itt állok a kapujában. Egész úton azt terveztem, mi mindent akarok neki elmondani, hogy kapom le a tíz ujjáról, amiért az őszinteség helyett, a megbeszélés helyett nélkülem döntött. Hogy vallok neki szerelmet abban a tudatban, hogy viszonozza... és most, hogy itt vagyok, a kezem a magasban, hogy az öklömmel verjem az ajtaját, egyszeriben inamba száll a bátorságom. Csak szobrozok itt és kételkedem. Mi lesz, ha nem örül nekem, mi lesz, ha elküld? Mi lesz, ha már esetleg talált is valakit a helyemre?

- Haz? - hallom meg a hangját a hátam mögül. Összerezzenek. Hirtelen mindent elfelejtek, ami eddig a fejemben járt. Lassan megfordulok, és ott áll mögöttem alig pár lépésre.

- Lou... - nyikorgom, mert semmi másra nem vagyok képes. Csak bámulom a gyönyörű, fáradt arcát, a kétkedő tengerszín szemeit és végem van. Egy hete nem láttam. Az örökkévalóság sem lehet hosszabb...

- Mit... keresel te itt? - kérdezi miközben lassan közelít felém.

- Én csak... beszélni szeretnék veled – mondom a szemeibe.

- Azért repülted át az óceánt, hogy beszélj velem? Arra ott a telefon – megint játssza az eszét, de a hangja ugyanúgy remeg, mint az enyém.

- Persze. Ha felvennéd. Ha nem a hangpostád jelentkezne be folyton.

- Mi van, ha nem akarok senkivel beszélni és azért kapcsoltam ki? - veti fel, mire csak a szemem forgatom. Fáradt vagyok a játszmákhoz, nem így képzeltem ezt az egészet. Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet iderepülnöm?

- Gyere be! - végre, valami konstruktív. Igen, menjünk be! Egészen közel kell jönnie, ha ki akarja nyitni az ajtót. Szinte beszippant az aurája, az illata. Nem néz rám, csak betessékel egész a nappaliig. Odabent  az orromat megcsapó bűz szinte a falhoz vág.

- Mi ez a szag, Lou? Whiskey? Megint iszol? - kérdezem ijedten.

- És ha igen? - néz rám kihívóan. Ekkor azonban meglátom a falon a nyomokat és olyan büszkeség fog el, hogy legszívesebben a nyakába ugranék. Megállta! Elgyengült, de megállta! Igen, ez az én Louis-m, akit én még mindig...

- Miről akartál beszélni velem? - kérdi egy idő után, mert egyikünk sem akaródzott megszólalni. Csak álltunk a magunk fölé húzott kis burokban beleveszve egymás tekintetébe.

- Két dolgot... két dolgot akarok mondani. Az egyik, hogy – és most mélyen a szemébe nézek – nem félek, Lou. Már nem.

Az arca ellágyul, a szeme felcsillan, az egyik kezét az arcomra simítja.

- És mi a másik? - kérdi, miközben hatalmasat nyel.

- A másik, hogy ha most akarnál megcsókolni, nem húzódnék el – remeg a hangom, ahogy mindenem, az érintése mentén szinte lángol a bőröm.

- Biztos? - kérdi gyengéden, de már mozdul is, hogy bizonyíthassak.

- Ühüm... - bólintok meggyőződéssel és elébe megyek, hogy előbb találkozhassanak az ajkaink.

¤¤¤¤

Louis:

Égszakadás és földindulás. Ez jellemezné legjobban azt, ami most bennem játszódik le. Hazzy utánam jött és itt van a karjaimban! Az ajkai éhesen falják az enyémeket, a nyelve a nyelvemmel incselkedik. Olyan közel húzom magamhoz, amennyire csak tudom, minden porcikáját érezni akarom. Mindenét szeretni akarom. Jobb kezem a fürtjei közt, a ballal a derekát szorítom, és valóban meg sem próbál kihátrálni. Sőt, olyan készségesek az ajkai, hogy a maradék eszem is elhagy azonnal. Csak rá tudok koncentrálni, arra, hogy mennyire kívánom.