Sebzett szív (Larry, Ziam ff)BEFEJEZETT

Kettő: Mindenes

Harry:

Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt hinném, direkt csinálja. Szerencsére soha nem adtam semmi jelét a vonzalmamnak az irányába. Legalábbis remélem, hogy nem vette észre... Igazából sosem került szóba köztünk a nemi identitásom, és ami azt illeti, én magam sem vagyok teljesen biztos benne. Úgy értem, persze, egy férfibe vagyok szerelmes, de más férfibe nem biztos, hogy tudnék az lenni. Soha nem is próbáltam. Igaz, lányba sem. Életem eddigi egyetlen szerelme Lou és sajnos azt kell mondanom, bármily' hihetetlen is, valószínűleg ez így is marad. Ha az eddigi szemétségei nem tántorítottak el, akkor semmi nem fog.

Ahogy itt kelleti magát a zuhany alatt, gombóc gyűlik a gyomromba és kiszárad a szám. Egyszerűen tökéletes. Minden apró porcikája, még bőrének a pórusai is gyönyörűek. Ahogy a hajába túr és érzékien elnyitja a száját...ó édes Istenem...levegőért kapkodok a párás kis helyiségben és nem tehetek róla, de egy apró nyögés is kicsúszik az ajkaim közül. Bízom benne, hogy nem hallotta, de azért a biztonság kedvéért sietősen elhagyom a fürdőszobát.

A halomba szedett ruháit összefogom, magamhoz szorítom, hogy egyet se ejtsek le közülük. Akár csukott szemmel is meg tudnám mondani, melyik az övé és melyiket felejtette is Ashton. Más a tapintása, más az illata. Louis nem használ parfümöt, csak az öblítőt érezem és azt az egyedi aromát, ami még egy Gucci kölninél is értékesebb számomra.

Egy kisebb huppanást hallok, valami kiesett a pakkból. Követve a szememmel meg kell állapítanom, hogy egy használt óvszer hullott a bokám mellé. Újabb görcs szorítja össze a belsőm, belegondolva, hogy mit is csinált vele Lou...de aztán az is eszembe jut, hogy az ott benne...az ő...az ő „terméke". Szerencsés Ashton...Jó oké, tudom, ma reggel nem értett volna velem egyet, de az éjszakáját szívesen átéltem volna helyette.

Emlékszem, mennyire szerencsétlennek éreztem magam, mikor először találtam itt valakit egy mámoros éj után. Azt se tudtam, hová nézzek, pláne hogy mit mondjak... de ugye gyakorlat teszi a mestert és Lou rengeteg lehetőséget ad nekem a gyakorlásra...Irigylem-e őket? Igen, nagyon. Féltékeny vagyok-e rájuk? Nem. Ők mind feledésbe merülnek talán már másnapra. De én? Én itt vagyok. Én mindig itt vagyok neki.

- Na mi az, mit állsz ott, mint egy faszent? - szólal meg a hátam mögül. Képtelen vagyok megfordulni, az arcom mindent elárulna, ezért csak mentemben válaszolok nek.

- Az kiesett a cuccaid közül - nézek a gumira, majd a lépcsőkön az alsó szintre igyekszem, hogy elhelyezzem őket a mosni valós kosárban.

Louis:

Hoppá... egy aprócska baleset. Ezeket általában a kukába dobom becsomagolva, mégsem tartozik senki másra, most azonban elmaradt, annyira szét voltam csapva. Szegény Hazz, ha igaz, amit sejtek, akkor ezek igazán „kemény" pillanatok lehettek neki. Főleg a kis műsorom után. Nem is tudom, miért csináltam, ő tényleg jó srác és nagy bajban lennék nélküle. Olyan nekem, mint egy élő határidő napló és jegyzetfüzet egyben.

Na jó, kapjuk össze magunkat. Mindegy, mit veszek fel, a stúdióban úgyis rám aggatják a dizájner cuccaikat, amiket az arcommal promóznak. Úgyhogy nem különösebben foglalkozom vele, egy egyszerű rövidnadrágot választok és egy kényelmes pólót. Kifejezetten kérték, hogy a borostámat hagyjam meg, így azzal sincs gond, a táskákat a szemem alól, amik jelen esetben inkább bőröndök, meg majd lesminkelik vagy kiphotoshopolják. Igazából leszarom. Csak használják az arcom a magasabb profit reményében, oldják meg.

Nemsokára meg is érkezik értem a sofőröm, Al. Szívélyesen üdvözöl, aztán valószínűleg látja rajtam, hogy nem vagyok beszélgetős kedvemben, diszkréten felhúzza az elválasztót az utastér és közte. Ezt szeretem. Mikor nem kell könyörögni és mindent tízszer a szájukba rágni. Al tudja a dolgát. Lassan egy éve alkalmazom, busás fizetésért, hogy a nap huszonnégy órájában rendelkezésemre álljon. Korombeli, tehát huszonhat éves, se kutyája, se macskája, pont megfelel a célra. Kényelmesen elhelyezkedem a sötétített üvegű Roverben és felkészülök a csaknem félórás útra. Zenét most nem kapcsolok, a hangyák a fejemben nem kívánom, hogy táncolni kezdjenek, csak lehunyom a szemem és élvezem a csendet.